nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

A másik Télapó

- Apu, te most ideülsz a ládára! <br> - Dehogy ülök! Eszem ágában sincs! <br> - De amikor játszunk! <br> - Játszunk? Ezt eddig nem tudtam. És miért kellene nekem a ládára ülnöm?
Lázár Ervin
f Ajánlom

– Mert te leszel a szegényember.





Na persze – gondolom -, mi sem jellemzőbb a szegényemberekre, mint hogy ládán ülnek.
– És te mi leszel?
– Én a Télapó.
Ez nagyszerű! Igazán rám férne már egy kis ajándék. Leülök a ládára. Szegényember vagyok.
Télapó előrenyújtja a kezét, és vészjóslóan búg. Úgy látszik, ez egy búgócsigával ötvözött Télapó.
– Remélem, Télapó, jó nehéz a puttonyod – mondom bizakodva.
Abbahagyja a búgást, a kezét leereszti.
– Milyen puttonyom?
– Amiben az ajándékokat hozod.
– Ááá – nevet a tudatlan szegényembereknek kijáró fölénnyel -, én nem az a Télapó vagyok. A másik!
– A másik? Melyik?
Újra búgni kezd, a keze fönn. Búgás közben mondja… mit mondja?!… sziszegi:
– Ebben a zsebemben – a jobb zsebére üt – van a jég meg hó – a bal zsebére üt -, ebben a hideg, téli szelek – egyik mellényzseb -, ebben van a dér – másik mellényzseb -, ebben meg a zúzmaranéni.
Én oktondi! Még hogy búgócsiga?! Nyilván a hideg téli szelek búgnak a zsebében. Vagy a zúzmaranéni. Egy zúzmaranénitől minden kitelik.
A konyhában érezhetően csökken a hőmérséklet, a födőtartón egy piros födő fázósan megrezzen. Összébb húzom magamon az ingem.
– Még szerencse, hogy nincs több zsebed – mondom, és vacogok egy kicsit.
– Ne beszélj annyit, szegényember – süvíti Télapó -, mert kieresztem a jégt és a hót.
Nem is tétovázik: kiereszti. Szép nagy pelyhekben hullani kezd a hó, a mosogatón és a gázcsöveken hegyes jégcsapok híznak. Didergek.




– Ha ezt előre mondod, melegebben felöltözöm.
Télapó kutyába se vesz, a másik zsebéből előzúgnak a hideg téli szelek, füttyögnek a konyha egyik sarkából a másikba, cibálják szegény pletyka gyerektenyérnyi, cirmoszöld leveleit, behuhognak a konyhaszekrénybe, megzörrentik az evőeszközöket, és hordják, hordják a havat. Ülök térdig hófúvásban, az ingem alá – megannyi tűszúrás – hópihék száguldanak. És mindez nem elég, kiszabadul a dér is, fehérlik a hajam, a bajszom, és ajjaj, jön már zúzmaranéni is, rám telepszik, olyan a testem, mintha ezüsttel volna bevonva – már amennyi kilátszik belőle a hóból.
– Látom, szegényember, súlyosan fázol – mondja elégedetten Télapó.
– De még milyen súlyosan – motyogom elkékült szájjal -, lassan a szívemen is jégcsapok lógnak.
Télapó ezen elgondolkozik, mereven néz, talán a jégcsapos szívemet próbálja elképzelni. Na itt az alkalom – gondolom -, és nemhiába vagyok szegényember, már mondom is, mint Tiborc:
– Akármennyire is a másik Télapó vagy, mégsem szép tőled, hogy csak havazod, jegezed, szelezed, derezed és zúzmaranénized a szegényembert. Valami jó, valami szegényembernek-való azért akadhatott volna egyik fránya zsebedben. Jaj, megfagyok!
Tényleg, kezem-lábam egy-egy érzéketlen kődarab, a fülem egyetlen szúró fájdalom. Egy jegesmedve sem bírná ezt a rémületes telet.
– Na várj – mondja Télapó -, ebben a zsebemben is hoztam valamit. Szegényembernek-valót. – Az inge zsebébe nyúl.
– Mi az?
– Téli csillagok.
Felszikráznak fölöttünk a téli csillagok, csupa sziporka, csupa ragyogás a konyha mennyezete. A hideg most is csontig ható, szegényember szívéről nagy koppanással mégis lehullik egy jégcsap. Hát emlékszik rá! Tavaly télen nézte Télapó és szegényember együtt a téli csillagokat. Mert télen a legcsodálatosabb a tiszta, csillagos ég. Csak kevesen tudják, mert kinek van érkezése nagy hidegben csillagos eget bámulni? Télapó meg a szegényember tudják. Igen ám, de akkor füles sapkában voltunk, bundás csizmában és télikabátban. Úgy könnyű!
– Ez nagyon szép tőled, Télapó – vacogom maradék erőmmel -, de csak annyit értél el vele, hogy díszkivilágítás mellett fagyok meg.
Lép felém egyet.
– Mit is mondtál, miből raktatok nagy tüzet hideg teleken amikor gyerek voltál Rácpácegresen?
– Rőzséből – nyögöm, és a dobhártyámon már dörömbölnek a fagyhalál bimbamjai.
– Azt is hoztam! – kiált Télapó.
– Mit?
– Rőzsetüzet.
– Már hogy hoztál volna, kedves Télapó, amikor nincs is több zsebed?
– De-de! – mondja büszkén, és megfordul.
Tényleg! A farzseb! Kedves szülők, csak farzsebes nadrágot vegyetek a gyerekeiteknek!
Előveszi a farzsebéből a rőzsetüzet, elém rakja.




Eszi a láng a vékony ágakat, a ropogás boldog szimfónia, a téli csillagokig csap fel a rőzsetűz. A szegényember mohón előrenyújtja elgémberedett kezét, elpárállanak róla a havak, jegek, derek és zúzmaranénik, az északi-sarki konyha vöröslő fényben dereng.
– Te nem fázol, Télapó?
– De, egy kicsit én is.
– Akkor gyere közelebb.
Közelebb jön, leguggol a tűz mellé, ő is a láng felé tartja a kezét.
– Jó meleg – mondja.
– Ühüm – bólint a szegényember.
Melegszenek.
Megosztás Facebookon