Szabadidő

Székely Mihály

100 évvel ezelõtt született a Kossuth-díjas operaénekes, kiváló mûvész Székely Mihály.

1923-ban mutatkozott be a Városi Színházban, A bűvős vadász Remete szerepében. Röviddel ezután szerződtette az Operaház, melynek haláláig tagja volt, s 82 szerepet énekelt el. Már 1924-ben hatéves szerződést kötött vele a bécsi operaház. 1940-ben, a fajüldöző törvények idején ő volt az egyetlen, aki az Operában maradhatott, mivel nem tudták nélkülözni. Azonban a német megszállás, 1944. március 19-e után ő sem léphetett fel, a nyilas rémuralom idején a kispesti plébánián bujkált. 1945. március 15-én a megnyitó Bánk bán előadáson ő énekelte Tiborc szerepét. 1946-ban Doráti Antal meghívta az Egyesült Államokba, ahol Dallasban hatalmas sikert aratott, majd meghívták a Metropolitanbe. Itt a Walkürban debütált, s negyven alkalommal lépett fel a New York-i dalszínházban. 1950-ben azonban őt is bezárta a vasfüggöny, s bevonták az útlevelét.

Nagy sikere Ránki: Pomádé királyának címszerepe volt, amelyet számára komponált a zeneszerző. Négy évtizedes pályája során fellépett a világ legjelentősebb operaházainak színpadán. Énekelt Bécsben, Londonban, Párizsban, Moszkvában, 1957-62 közt. A glyndebourne-i ünnepi játékok állandó vendége volt. Az operairodalom összes fontos basszus szerepét elénekelte. Elévülhetetlen érdeme, hogy Bartók remekművét, “A kékszakállú herceg várát” megismertette a nagyvilággal. A magyar operakultúra nagy alakja volt, hangjának mély regisztere és zengő tónusa, valamint színészi kifejezőkészsége különleges rangot adott alakításainak. Emlékére Székely Mihály-emlékplakettet alapítottak, amelyet évente adományoznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top