Szia, Soma!

Huszonnégy éves vagyok, vidéken élek, pár hetet kint töltöttem a brit fővárosban, és belecsöppentem egy akkora forgatagba, mint itthon még soha. Ez afféle nyaralás volt, az idei évet pihentem ki egy rokonnál, magyar barátokkal, ismerősökkel a közelben. Jártuk a várost, éltünk, mint az angolok… Egyik nap a Trafalgar tér szökőkútja előtt ültem, kezemben fish and chipsszel, a fejemben pedig azzal a kérdéssel: hova jutott a világ?

Előttem szinte szürkeség a kipufogógáztól, a buszok zsúfolásig tele, a fülemet megtölti a folyamatos „dudacsata”… Egy kis jóban reménykedve jobbra nézek: a jelzőlámpák épp váltanak, a gyalogátkelőhely megtelik tömeggel, és észre sem vesznek maguktól pár méterre. Hidegen, merev arccal, a saját problémáikba zárkózva haladnak el mellettem. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, sok új arcot megismertem, közben hálát adtam, hogy nem ilyen életet élek.

Érkezésem után pár nappal kezembe került egy napilap, a harmadik oldalon féloldalas hirdetés: „Potencianövelő férfiak számára”, alatta részletesen kifejtve az összetevők, természetesen garantálva, hogy nincsenek mellékhatások! Továbblapozva a bulvárrovathoz, egy amerikai tinilány már nyíltan vállalja másságát, és tervezi barátnőjével az esküvőt. Az időjárás-jelentés gyors átfutása után az asztalra kerül az újság, ám a tekintetemet magához vonja pár hasáb, miszerint egy külföldi iskola egyik tantermében két nyelvtanárnőt találtak intim helyzetben a diákok.

Most mondd meg, mit is élünk meg valójában? Az elmúlt tíz évben felgyorsult a világ, az idővel versenyzünk, zöld területeket építünk be áru- és irodaházakkal. Rohanás minden napom, kivédeni sem tudom. Relaxálok, a gondolataim mindennap rendezem, de az iskola, mellette a munka megköveteli a napi húszórás tettrekészséget.

Olvastam a 2012-es változásról. Ennek lesz vége akkor? Ennek az őrületes és végzetes emberi gátlástalanságnak, a természeti értékek szétzilálásának? A társadalomról nem is beszélve – megszámolni sem tudom, hány hajléktalant látok naponta. Szerinted mi fog történni akkor valójában? Mit kell magunkban kifejleszteni ahhoz, hogy oda kerüljünk, ahol igazán boldogok lehetünk?  

Válaszodat előre is kíváncsian várom.

Üdvözlettel:
N. Emma

Kedves Emma!

Sokan látjuk, érezzük mindazt, amiről beszélsz, és sokunkban felvetődnek hasonló kérdések. Ezek a jelenségek az úgynevezett civilizált vagy nyugati típusú társadalmakra jellemzőek. (De jelenleg is sok olyan hely van a világon, ahol ez a rohanás, felgyorsulás szinte vagy egyáltalán nem érzékelhető, ahol megőrizték a természettel való mély kapcsolatukat.) A nyugati típusú kultúra – amelynek közép-európai országként mi is részesei vagyunk – sok mindent megmutat az emberi természetből. A fő bűnökből néhány: kapzsiság, befolyásolhatóság, irigység és mohóság – ezek nélkül nem jutottunk volna idáig. De a tökéletes isteni törvények miatt alakult így, és közeledik a globális spirituális felébredés ideje! Többször beszéltem, írtam arról, hogy itt vagyunk valamennyien együtt ebben a morfogenetikus mezőben. Ha valamilyen új tevékenység, gondolat elér egy „kritikus tömeget” – egy bizonyos mennyiséget – ebben a közös erőtérben, akkor az a nagy közösben is elindít egy folyamatot. Semmi, de semmi más nem állíthatja meg ezt a torz és beteg hajszát, mint az egyének spirituális felébredése és tudatossága.

Jelenleg a világ sorsát anyagi és politikai szinten néhány tucat beteg lelkű, lelki szinten alvó gyermekember határozza meg, akik azon versengenek egymással, melyikük gyárt olyan pusztító fegyvereket, amelyek gyorsabban és hatékonyabban ölnek. (Ajánlom ez ügyben a www.vilagbekemenet.hu site-ot, ott megdöbbentő adatokat olvashatsz erre vonatkozóan.)

Mi, nyugatiak elvesztettük a természettel és azon keresztül a saját lelkünkkel a kapcsolatot. Amíg így cselekszik az ember, addig a hatalmon levők ezt használni is fogják. Ezt sehogy máshogy nem lehet megállítani, csak felébredt tudattal, mert aki itt tart, az sem testi, sem érzelmi, sem szellemi szinten nem lesz vevő arra a mérhetetlen mennyiségű szemétre, gagyira, hazugra, ami minden szinten eláraszt minket.

Óriási paradigma, azaz szemléletváltás előtt állunk! Ez mindenben, minden szinten változást fog hozni. Aki egyre közelebb kerül önmagához, abban egyre kevesebb félelem lesz, egyre jobban átadja magát a tökéletes isteni gondviselésnek és a jelennek. A türelmetlenség mellett a félelem az ember legnagyobb ellensége, ez tud a leginkább lehúzni, és félrevinni az útról.

Azt kérded: „Mit kell magunkban kifejleszteni ahhoz, hogy oda kerüljünk, ahol igazán boldogok lehetünk?” Az a hely mindig épp ott van, ahol vagyunk. A boldogság nem más, mint a jelenben tudni levés, és ez nem kevés. Mert a jelenben nincs ítélet, félelem, nincs a múlt sérülése és a jövőn való agyalás, „csak” az van, amiben épp benne vagyunk. Ha éppen egy óvóhelyen van az ember, és fölötted bombák zaja dúl, de te tudod, mi a dolgod – mi a legjobb, a legtöbb, amit ott tehetsz, adhatsz, és abban egész lényeddel benne vagy –, ott vagy a jelenben tevékenyen, ítélet és félelem nélkül: akkor boldog vagy.

Soma Mamagésa