Soma

Kezdeményezhet egy nő, vagy az a pasi dolga? - Soma Mamagésa válaszol

Azt hittem, ez is egyéjszakás kaland volt, de késő este jött egy kedves SMS. Magam is meglepődtem, mennyire megörültem neki. Aztán eltelt pár hét, de azóta sem történt semmi... Szerinted kezdeményezhetek?

Kedves Soma!

Harminchárom éves lány vagyok, és négy évvel ezelőtt óriásit csalódtam, amit úgy két év alatt dolgoztam fel. Akkor megfogadtam: férfi miatt soha többé nem fogok így szenvedni. Két évig élveztem is a szinglilétet, amelyet néha megfűszereztek ilyen-olyan kalandok. Tavaly augusztusban azonban megismertem valakit, aki elkezdett érdeklődni utánam. Hétvégéken, egy közös baráti társaságban találkozgattunk, dumcsiztunk, hallgattunk nagyokat együtt. Végül októberben egy iszogatós parti után az ágyban kötöttünk ki.

Páratlan élményben volt részem! Elmondhatatlanul boldoggá tettük egymást, szinte félelmetes volt az összhang kettőnk között – ilyet nem él meg mindennap az ember. Ám a reggeli elbúcsúzás elég kurtára, személytelenre sikeredett, amiből azt a következtetést vontam le, hogy ez is csak egy egyéjszakás történet volt. De késő este jött egy kedves SMS, hogy szép volt velem, és szívesen megismételné… Magam is meglepődtem, mennyire megörültem, hogy jelentkezett. Sőt, már azt szeretném, ha végre lenne valakim, akivel megoszthatom az életem. Aztán vártam pár hetet, hátha randira hív, de azóta sem történt semmi. Egyszer összeszedtem az összes bátorságom, és rákérdeztem… Erre csak hebegett-habogott, hogy éppen a volt barátnőjét szeretné elfelejteni, és a szerelmi csalódását dolgozza fel, meg hasonlók.

Kezdeményezhet egy nő, vagy az a pasi dolga? - Soma Mamagésa válaszol

Azóta várok. Néha-néha összefutunk, de kerüljük egymást. Ha véletlenül beszélünk, akkor vibrál körülöttünk a levegő, szinte tapintani lehet a feszültséget. Ennek ellenére sok közös vonásunk van… Igazából arra vágyom, hogy többet akarjon tőlem, nagyon szeretném őt társként magam mellett tudni, de nem tudom, mennyi idő kell neki, míg az exet feldolgozza. (Ha magamból indulok ki…)

Nem tudom, kezdeményezhetek-e… Ez a férfiak dolga – vagy nem? Te mit tennél a helyemben? A barátnőm azt mondja, felejtsem el, ha ilyen bizonytalan, de annak az éjszakának az emléke nem megy ki a fejemből! Hihetetlen, hogy mennyire harmóniában voltunk egymással.

Várom válaszod, és kedvességedet nagy szeretettel előre is köszönöm!

Szilvia

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Kedves Szilvia!

Kezdeményezhet egy nő, vagy az a pasi dolga? - Soma Mamagésa válaszolIsmerem az érzést, amelyről írsz, fiatalabb éveimben igen sok fantasztikusra sikeredett egyéjszakás kaland kavart föl. Az összepasszolás pedig afféle kegyelmi állapot, és nem igaz, hogy egy nő csak akkor tud megnyílni egy férfinak, ha szereti, ismeri, bízik benne… Nyilván van, akinek ez kell, de sokan vannak, akik akár teljesen ismeretlen férfiakkal is átélhetik a totális egységet. Amikor ezeket megéltem, eleinte nem értettem, miért nem jelentkezik a fiú, hiszen együtt hoztuk létre ezt a csodát. Csakhogy annál a „csodánál” akkor épp úgy álltak a bolygók, az a hangulat, helyzet kellett hozzá, és ezáltal volt és van benne valami megismételhetetlen.

Valahol a lelke mélyén érzi az ember, hogy van-e dolga azzal a másik lélekkel, vagy sem. Október óta elég sok víz lefolyt a Dunán, ha egy szex után négy hónapig nem jelentkezik egy férfi/srác – és ez idő alatt nem került börtönbe, kórházba, vagy nem érte tragédia –, szerintem arra nem érdemes tovább várni. Ha mégis jelentkezik, az váratlan és akár kellemes meglepetés lehet, de ha komolyabban érdekelnéd a srácot, akkor ennyi idő alatt már hívott volna.

Én egy ilyen helyzetben biztos nem az epekedésbe raknám az energiámat, hanem például a tettek mezejére lépnék. Az egyik kedvenc dalom az I Put a Spell on You Nina Simone előadásában – de szeretem Natacha Atlastól is –, a címe azt jelenti: megbabonázlak, elvarázsollak. Egy olyan szenvedéllyel teli, bátor nőről szól a dal, aki egyszerűen fogja magát, a pasi elé áll, és közli vele: nem érdekel, mit gondolsz, mit akarsz, most, itt az enyém vagy, szeretlek és megbabonázlak. Lenyűgöző tud lenni egy ember elsöprő szenvedélye és szándéka, csakhogy ez akkor működik, ha van jogalapja, ha érzi az illető, hogy tényleg ennyire hat a másikra. Te azt írod, vibrál köztetek a levegő. Vajon ez kölcsönös, vagy csak a te vágyad és feszültséged miatt érzed ezt? Mennyi lehet ebből az igaz, és mennyi a belevetítés? Nem lehet, hogy a srácot épp a te vizslató tekinteted zavarja?

Azt írod, ezzel a fiúval néhányszor találkoztál, egy jót szexeltetek, és nagyon szeretnéd őt társként magad mellett tudni – hát épp ezzel lehet a legjobban elüldözni egy pasit! Feltehetően megriadt attól a vágytól, elvárástól, amelyet akaratlanul is felé sugároztál. Míg ha valaki a jelenben van – és nem a múlt sérüléseiben vagy a jövő ábrándjaiban –, akkor elvárások és megítélések nélkül figyeli és megéli, ami történik. Hiszen épp elég a MOST! 

De te nem itt élsz, hanem a múltban és a jövőben, miközben az élet elmegy melletted. A most jelenleg az, hogy négy hónapja feléd sem néz a srác… Te pedig – úgy, hogy alig ismered, szinte fogalmad sincs, ki ez az ember – már megírtál egy forgatókönyvet a közös jövőtökről. Ezt most töröld! És amit még javasolok: dolgozz tudatosan azon, hogy minden férfit, akivel valaha voltál, elengedj. Ne félj, nem leszel amnéziás, nem fogod elfelejteni vagy kitörölni a múltat, csupán az összekötő szálakat vágod el, amelyek megakadályoznak abban, hogy tisztán a jelenben legyél. A site-omon, az Írások menüpont alatt megtalálható egy elengedésgyakorlat nőknek, valamint egy általános elengedésgyakorlat nőknek és férfiaknak.

A legtöbb, amit magadért tehetsz – a tudatos belső és önismereti munkán kívül –, ha minél jobban feloldódsz a jelenben!

Soma Mamagésa

 

Legújabb a címlapról:

„Úristen, telefonfüggő vagyok?”

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

bettinyó 2010-02-28 07:38

Lányok köszönöm a gratukat, picúrt augusztusra várjuk :)

reka: örülök hogy írtál. Ismerem az érzést, amiről írsz, ha nem megy akkor nem kell erőltetni. ;)Talán egy titka van az egésznek: a lazulás (ahogy már írtam is korábban). Csináld azt ami jól esik, ha a sok meló  akkor azt, ha a sok sport akkor azt, ha buli akkor meg azt vagy bármit....

A másik pasival mi a helyzet éppen?

 

berta: hagyjad szerintem szegény szerencsétlent, elmenekült innen és törölte a regét is. Szerintem ne húzd fel magad pár ostoba beszóláson. Babócád meg tutira lesz Neked is ha eljön az ideje

Torolt_felhasznalo_581584 2010-02-27 18:48

És ha már így fejezted ki magad, akkor akinek van vagy volt egyéjszakás kalandja, az mért is k***a??????

 

Adott egy pasi és egy csaj. tegyük fel, mindketten egyedülállóak. Találkoznak egy diszkóban vagy akárhol, bejönnek egymásnak, és lesz egy egyéjszakás kalandjuk.

 

Ez mért is bűn???? Magyarázd már el nekem.

 

Akinek egyéjszakás kalandjai vannak, nem kell feltétlenül azt feltételezni róla, hogy lecsapja vkinek a kezéről a pasit..... stb.

 

Egyenjogúság van vagy mi, mért ne tehetné meg egy nő, hogy belemegy a szexbe, ha éppen nincs senkije, tehát nem bánt meg senkit, nem kell elszámolnia senkinek. Vagy úgy gondolod, ez csakis a férfiak kiváltsága, és egy nő nem kívánhat meg egy pasit csak úgy????

Nem a középkorban vagyunk....... azt hiszem. :)

Torolt_felhasznalo_581584 2010-02-27 18:44

Gondolom te ugyanaz vagy, mint aki korábban olyan nagy okosságokat írt....... már csak abból is, hogy megint kétszer jött át ugyanaz a hozzászólásod.

 

Elég nagy bajok vannak veled, ha azt gondolod, akinek éppen nincs pasija, az nyomorék........   Annak ellenére, hogy állítólag 15 éve boldog párkapcsolatban élsz életed első és egyetlen szerelmével, elég sivár lelkivilágod van.

 

Hogy lehet így beletaposni másik emberek életébe, vagy érzéseibe?

 

Nagyon szánalmas vagy........

Torolt_felhasznalo_581584 2010-02-27 18:42

Persze, én is pont úgy gondolkodom, mint te, és az "észosztós" hozzászólásra próbáltam reagálni. Dehogy gondolom úgy, hogy aki éppen szingli, az eláshatja magát.

 

MInden embernek vannak szingli időszakai, mivel 1 kapcsolat se tart feltétlenül örökké. Szakítás, egyedüllét, aztán idővel újabb kapcsolat....amig meg nem találjuk azt, akivel le szeretnénk élni az életünket. Nagyon leegyszerűsítve.....

 

Gratula a babához! Pár év múlva remélem nekem is lesz majd. :)

reka78 2010-02-27 15:48

bettinyo, először is gratulálok a kis pocaklakóhoz :), nagyon-nagyon sok boldogságot kívánok hozzá!!!!! Tudod, grammban és centiben mérik, de Ő a legnagyobb dolog az életben. Mikorra várod?

Más:

Tegnap találkoztam a helybeli "pasimmal". Úgy gondolom (inkább tudom), h nem lesz belőle semmi.  Nem egyszer találkoztam vele, pont azért, h megadhassam magamnak, neki, magunknak az esélyt, de nem érzem azt, h ő az, aki nekem kell. Rövidre fogom zárni a dolgot, nem akarom, hiú ábrándokat kergessen, és én sem szeretnék több nem túl jó randit. 
Tegnap sem éreztem jól magam, tv-t néztünk, és azért ha igazán érdekelne a pasi, nem akarnám végignézni a Barátok közt-öt.

Nincs közös témánk, nem nagyon érdeklik a dolgaim. De legalább megpróbáltam.

Ma este elmegyek bulizni, levezetem a heti feszültséget. 

Szép napot mindenkinek!!!!!

bettinyó 2010-02-27 14:54

Berta: dehogy kell lehúznia magát, ilyesmit még véletlenül se mondj vagy írj. Csomó szingli 30-as van, akik ezt az életformát választották, mert egyszerűen így érzik jól magukat. Én is szingliként éltem 5 évvel ezelőttig majd ugyanennyi éven át, és nagyon szép időszak volt. 5 éve kezdődött egy másik szép időszak és most már az első babámat várom

 

Az említett korábbi hozzászólást meg ignoráld, egy 20 éves tinibuksza osztotta csak az észt az élet nagy dolgairól :DMajd feleszmél ha egy szingli "ribi" lecsapja a pasiját a kezéről

Ha a Ti kapcsolatotok így indult, abban semmi rossz nincsen, két felnőtt ember el tudja dönteni jó esetben, hogy meddig mennek el: korlátozódnak csupán a testiségre vagy hagyják, hogy kialakuljon bármi komolyabb. Ez a világ már nem arról szól, hogy 20 évesen férjhez kell menni életünk első szerelméhez és szülni kell neki egy fészekalja gyermeket. A pasik többsége 30 éves kora előtt a családalapítás gondolatától és az olyan csajok elől menekül, akikről süt, hogy társfüggőek.

 

reka: miújs Veled? Írhatnál hogy történt-e azóta valami...

 

 

gyaloggos 2010-02-26 22:47

Há persze!

 

Miért ne?

 

Emancipáció, vagy nem epancipáció? 

Torolt_felhasznalo_770932 2010-02-26 21:06

nem hiába van ennyi riherongy szingli kurva



Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-03-01

polc.hu - a könyváruház

Nők Lapja Café

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás 2012-02-14