Patrícia története

Be kell valljam, igazi szingliként kettős hatás sanyargatása alatt keveredtem ide, az ismerkedős portálra.

Először is a való életben egy NAGY-nak indult kapcsolat után hosszú, min. bruttó 5 évnyi egyedülálló életem vette kezdetét. Mikor már mindenki boldog kapcsolatban, házasságban vagy bébiáldással éldegélt körülöttem – leszámítva a szupercsaj barátnőim mai napig is egyedülálló néhány igazi nagymenőjét. Minden nap frissen ébredve vágtam magam a kiskorzámba, épp csak egy kávét félig belökve a kapkodós öltözésjelenet alatt. Megérkezve az irodába a csajokkal a tegnapi esti TVműsort kibeszélve – mint egyetlen állandó téma – elszívtuk az induló cigit egy igazi forró bögre jó kávé mellett… Meló hivatalosan 6-ig, igaziból 7 órakor siettem haza, ha nyár volt, de a szürke hideg estéken még az is mindegy volt, mikor. Haza, kutya sétáltatja gazdit, majd második felvonás követlezett valamelyik pub-ban, kávéházban, jó időben Liszt Ferenc téren. Éjfél körül ágyba zuhanás az éjszakai krémekkel a másnapi friss induláshoz.

Ezzel egy időben persze a család folyamatos indirekt, néha kevésbé álcázott aggodalma telefonban, vasárnapi ebédeken, szülőváros ismerős utcáin: “MIKOR MÉSZ FÉRJHEZ ?” Az akkor kb 88 éves nagyim volt az egyetlen, türelmes, aki csak imádkozott értem minden vasárnap a kiskápolnában, de ezen kívül maga volt a mindent értő, kortalan hallgatóközönség, hogy mennyire nem normálisak a pasik. “Legyen minimum önálló lakásod – ahova fel lehet járni, ha úgy tartja kedvük -, persze ne akarjál kapcsolatot vagy bármi függőséget kialakítani, ha lehet, ne is hívd te őket, csak ülj és várj! De legyél önálló, saját keresetedből fizesd ki a vacsorát vagy csak kávéházi nasit, ha kettesben beültünk valahová. Mindig top legyél és a környék zsúfolásig telt szórakozóhelyein ha lehet mindig legyél ott, mert különben kiesel. “

Anyukám, aki a számítógépet sem tudja bekapcsolni, de hallotta, hogy vannak az INTERNETEN ismerkedős lehetőségek, unszolt, na ott majd biztosan lehet manapság ismerkedni. A Zsuzsinak a lánya is ott ismerte meg a férjét. Meg a Valitól is ezt hallotta. Jó. Legyen. Muszáj? Én keresek? Vagy én HIRDETEM MAGAM? És mi lesz, ha felismernek ismerősök. De ciki.
Szeptemberben az egyik esős olyan-mindegy munkanapon este a benntmaradás oka a NLC lett. Beregisztráltam. No foto. Csak Rozi. (fantázianév – anyu hív így mai napig 33 évesen is, ha becéz, hogy pont ez miért is jutott eszembe?)

Pár napig folyamatosan kattintgattam a gépen a “levele érkezett”-ről a címzett nlc bemoldalára. Válaszolgattam is, keresgéltem is önálló tudatos nő lévén. Egyszer annyi értesítést kaptam a levelező e-mail címre, hogy csinálnom kellett egy freemail boxot, mégiscsak kínos, ha cigiszünetben a kolléganőm beleolvas, mit is gépelek annyira. Ekkorra matematikai ismereteimet fényezve apukámnak meséltem, mint az exponenciális függvény, olyan a görbéje a napról napra növekvő beérkező levelek számának.

Következett egy 4 napos hétvége, mindenszentek ünnepe.
Pont pénteki status report írás közben olyan 7 és 8 között kapott el egy értesítő, hogy Zso levelet küldött. Ráérek, ma már úgyis hétvége van, befejezem még valamikor éjfélig a munkát, nézzük az e-mailt!
Szinte online módon az off line rendszerben (válasz elküld, vissza munkához, válasz jött, vissza nlc, elolvas, válasz elküld, vissza a munkához…) azonnal elkezdtünk beszélgetni. Tetszett, hogy ő is oda van ragadva a gép elé – komolyan gondolja. Nem rohan le, de érdeklődik. Kutyája van!

Beevett a fene szombaton is az irodába – akkor még nem volt otthon net. Amíg bírtam a kutyával az irodában (2 éves westi kölök), folytattuk, aztán elköszöntem 3 napra, erre megkaptam a mobilszámát.
Hazafelé a korzán a kormányra ragasztottam a post-itot a számával. SMS-t küldtem, de csak hazaérve – NEHOGYMÁR azonnal.
Smsek után vasárnap este már fel is hívott, mert azt mondtam, így a mobiltársaság nagyon jól jár. Megbeszéltük november 2-a, keddre munka után, hogy a várban sétálunk egyet.
Jó, aznapra miniszoknyát vettem fel, de ő is hozott egy szál sárga rózsát.

3-4 órát beszélgettünk, boroztunk, sajtoztunk, sétáltunk, és olyan volt, mintha mindig ismertük volna egymást, kedves fiúismerősre leltem.

Rá másfél évre, 2006. augusztus 12-én örök hűséget fogadtunk egymásnak, amin kedvenc nagyim 90. életében még táncolt pár percet – azóta sajnos nem él…

2008. januárban pedig kislányunk fog születni.

Ahogy az esküvői fogadalmunkban is mondta a párom, azóta is minden reggel ébredéskor abban a boldog tudatban térünk magunkhoz, hogy ma is egy szerelmes nap kezdődik, amit együtt töltünk.

Az a jó, hogy anyum nem emlegeti fel szokásával ellentétben, azóta sem mondta még egyetlen egyszer sem, hogy na, látod, igazam lett: mondta ő, hogy az INTERNETEN lehet ismerkedni.

Üdv
Patrícia