Angéla és Tamás

13 éve éltem egyedül, közben felneveltem a lányomat, de nem találtam rá arra, akiben egy nagy csalódás, 11 év házasság után újra bízni tudtam volna. Gondoltam adok egy esélyt az ilyen, netes társkeresésnek is.

Abszolút kezdőként kikerestem két szimpatikus bemutatkozást, írtam nekik. Találkoztunk, de mindkettő eléggé “gázos” volt számomra….. Nem részletezném…. Mostmár kissé óvatosabban keresgéltem tovább. Közben nekem is írt valaki, válaszoltam, levelezni kezdtünk, nagyon egyforma gondolatok, hasonló beállítottság. Kiderült, hogy még közös ismerőseink is vannak. Vele is találkoztunk, de első pillanattól úgy éreztem iránta, mintha nem is csak régi ismerős, de rokon lenne. Mai napig ő a “bátyó” és meg a “hugi”, jókat beszélgetünk, hatalmasakat nevetünk együtt. Ez a fajta kapcsolat sem megvetendő, ha ilyen módon rátalál az ember – még ha az eredeti szándék nem is ez volt.

Ezzel egyidőben rátaláltam egy bemoldalra. Írtam neki, válaszolt. Pár levélváltás után felhívott telefonon, aztán találkozót beszéltünk meg. 200 km-t utazott értem, a Déliben elmentünk egymás mellett, hiszen fotót nem látott rólam, az övé meg nem volt túl friss volt:-))…. Séta, beszélgetés a Váron keresztül, le a Duna partra, át a Margit hídon. Aztán vissza a Délibe, utazott haza. Megkérdeztem tőle, hogy nem bánta-e meg, hogy eljött. Nem bánta:-) Na, ennyi volt – gondoltam. Következő napon e-mail, sms tőle, aztán pár nap múlva egy képeslap: Nem eszem – nem alszom – HIÁNYZOL – felirattal. Megkérdeztem, hogy hogy is van ez? A válasz: így érzem….. Aztán beteg lett szegénykém, nem tudott jönni hetekig. E-mail tőle: fene a fránya náthát, csókot akartam neked küldeni, de nem merek, nehogy elkapd:-) Küldtem neki egy válasz-képeslapot macival, aki nagy bögre teát tart a mancsában – és egy csókot, virtuálisan….. Telefon, e-mail, sms, jó sok… Aztán meggyógyult és ismét találkoztunk. Kimentünk sétálni Szentendrére. Kószáltunk a városban, beszélgettünk, éreztem, hogy nagyon vonz, vártam, mikor fogja meg végre a kezem. Eljött az a pillanat is. Úgy éreztem, hogy azt akarom, soha többé ne engedje el….. Aztán az első igazi csók…..Szikrázott a levegő, eltünt minden körülöttem……. Azt hittem, hogy ilyet én már nem is tudok érezni. Olyan szerelmes lettem, mint egy tini!! És ő is….Hát így kezdődött…… Azóta eltelt 4 év (épp 2 hete volt az évfordulója, minden évben ilyenkor kimegyünk Szentendrére és leülünk a Duna parton arra a padra, ahol az első csókot váltottuk). Sok mindenen átmentünk már együtt, voltak hullámvölgyek is, de valahogy magától simulnak el a viták, amik mindig valamilyen buta félreértésből adódnak. Eléggé érzékenyek vagyunk mindketten, hiszen egy-egy hatalmas csalódás van mögöttünk. Mostmár 2 éve együtt élünk, a házasságkötés terv szinten van, de egyikünk sem érzi feltétlenül fontosnak.
Bocsánat, ha kicsit hosszúra sikeredett, de rövidebben nem nagyon tudom elmondani újra megtalált, már nem is várt boldogságom (illetve boldogságunk) történetét.

A fotó idén nyár végén készült, Görögországban. Két gyönyörű hetet töltöttünk a Chalkidiki félszigeten, Neos Marmarasban.

Üdvözlettel:
Angéla és Tamás