Nők Lapja Cafe

Túlérzékenység?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Doktornő!

Egy olyan problémával küzdök, amelynek nálam két kimenetele van: vagy annyira felhergelem magam, hogy semmi nem marad meg bennem esetleg szimplán elmegy az étvágyam (ez sajnos kg veszteségben is mérhető, pedig már így is elég vékony vagyok) vagy sírni kezdek. Mit tudok ezzel kezdeni? A baj, hogy túl sokat gondolkodom és kombinálok.
Főleg erről a bármikor sírva fakadok, elcsuklik a hangom dologról akarok leszokni, mert engem is nagyon idegesít.

Köszönettel:
Marina

udvarló

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma! Nem hagy nyugodni az udvarlóm kitartása félek hogy nem tudok ellenállni neki. Remegek amikor beszélek vele és kiugrik a szivem. Mi történne ha megtennénk? Ha elpatkolok szex közben hogyan magyarázza meg a férjemnek. Inkább szenvedek minden nap de nem fekszem le vele ezen hogyan lehet túllépni? Mindig bennem lesz hogy kihagytam valamit. köszönöm!!

önérzet

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Doktornő!
Azt szeretném kérdezni, ha egy férj a feleségének a "kedvenc" kolléganőjéről sokat beszél otthon: milyen szép pulcsikat köt, milyen barátságosan rendezte be a szobáját, szép új konyhabútort csináltatott. Ennek mi lehet az oka? Mi lehet vele a férfi célja? S ez a nő önérzetére milyen hatással van? /Én kicsit csodálkozással vegyes zavarban vagyok, azért kérem az ön véleményét./
Válaszát előre is köszönöm!

életem

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma! 38 éves vagyok 18 éve férjnél. Van egy 30 éves munkatársam aki odáig van értem folyton udvarol. Nekem a férjemen kívűl nem volt más az életemben érthető ha tetszik ez a rajongás. Félek magamtól hogy egyszer nem tudok majd nemet mondani. Én aki a hűség szobra és legszívesebben kiherélném az összes félrelépőt! Tiszta tudathasadás megőrülök magamtól. Tudom ha megtenném a lelkiismeret furdalástól nem tudnék élni és egyszer csak elmondanám a férjemnek. Akivel nagyon jól megvagyunk szeretjük egymást még ennyi év után is persze voltak rosszabb időszakok de hol nem? Nem is tudom mit akartam kérdezni csak szerettem volna kiírni magamból. Köszönöm!!!!

Agresszió

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Doktornő!

Egy évek óta megoldatlan konfliktussal terhelt párkapcsolatban élő, társfüggő nővel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy a mostanában egyre gyakoribb dührohamok miatti verbális és fizikai agresszió vezethet-e nála valamilyen konkrét ( súlyosabb) pszichés betegséghez, vagy ez már maga egy ún. betegség? Korábban fordított volt a helyzet, talán túlságosan is elfogadó volt a párkapcsolat fenntartása érdekében( gondolom a társfüggőség miatt). Most viszont teljesen megfordult a helyzet, és mivel a konfliktust nem lehet rendezni az ő forgatókönyve szerint, ezért rendkívül agresszív, előfordul, hogy a veszekedés során le kell fogni (sajnos néha a gyerekek is hallják). Sajnos képtelen reálisan szembenézni a problémákkal, felvállalni önmagát, dönteni adott helyzetben, önbizalma semmi. Kérdezném, hogy Ön, mint szakember hogyan látja a tapasztalatai alapján, tud-e egy ilyen helyzetben lévő ember állapota tovább romlani, hová vezethet ez, illetve kialakulhat-e valamilyen komoly pszichés betegség nála.

Köszönettel: Gábor

változás,de hogyan

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Dr.Nő!

Nekem több gondom is lenne.
Az első,hogy nagyon-nagyon rossz a természetem és nem tudom,hogyan tudnék a rossz szokásaimtól minél előbb megszabadulni.
Sértődékeny vagyok,másokra féltékeny,irigy.Nem vagyok önmagammal megelégedve,valószínüleg ezért.Semmi önbizalmam nincs.A szüleimtől kiskoromba,valamikor most is megkapom,hogy bezzeg XY-nak minden megy,miért nem vagy olyan,mint ő,neki sikerült,nem vagy jó semmire.Sosem érzem magam teljesnek,mindig másra akarok hasonlítani,nincs meg a saját egyéniségem.
Emellett vannak barátaim,de sajnos nagyon önző vagyok és inkább foglalkozom magammal és a saját dolgaimmal,mint másokkal.
Az érzelmeimet is nagyon nehezen mutatom ki,a problémáimról nem beszélek,inkább megsértődök és elvonulok.
Nagyon hirtelen haragú vagyok,soha,de soha nem tudok 10-ig elszámolni és olyanokat mondok,teszek,amiket nem kéne és gátlástalanul gázolok emberek lelkébe ezzel.
Hogyan lehetne ezekről a dolgokról leszokni?Nem akarok ez a semmirekellő,utálatos,mindenre megsértődő ember lenni,aki vagyok,már pár kapcsolatom rá is ment erre.
Szeretnék megváltozni,de sajnos anyagilag nem úgy állok,hogy meg tudjak magamnak egy pszichológust fizetni.Van erre valami mód,hogy magamtól lépjek a változás útjára?
Sportolni járok stressz levezetésképp,na de mivel tudnám a hirtelen haragot,a sértődékenységet eltűntetni,a megelégedést magammal előhozni?
Köszönöm!
Kata

mit tegyek?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma!

A következő problémámmal kapcsolatban szeretném a segítségét kérni:

Én egy 20 éves, főiskolás lány vagyok. Eddig még nem volt barátom. Most viszont tetszik nekem egy srác. A gesztusaiból arra következtetek, hogy én is tetszem neki. Azonban nem merek közeledni felé, amikor szembe jön az utcán/ folyóson még egy mosolyt sem birok kisajtolni magamból, pedig mindig megfogadom, hogy legközelebb rámosolygok és köszönök neki, mivel ő mindig mosolyog, illetve "elkapja" a tekintetem és jó mélyen a szemembe néz.
Az elmúlt két hétben egy nagyon nagy hülyeséget csináltam, amit már azóta többször megbántam. Az egyik közösségi oldalra felregisztráltam egy teljesen kamu névvel és képpel és bejelöltem a srácot. Ő először nem akart visszaigazolni, de elértem, hogy megtegye. Azóta minden nap többször írunk egymásnak. Itt is mindig megfogadom, hogy már nem írok neki többet, de mivel tetszik és jó lenne jobban megismerni, így nem bírom megállni, hogy ne válaszoljak neki. Szegény már próbált találkozót megbeszélni, de mivel nem magamról tettem fel képet, így kerülöm ezt a kérését.

Nem tudom, hogy hogyan tudnám elérni magamnál, hogy ne legyek annyira gyáva, hogy a saját nevembe merjek ismerkedni. Illetve Ön szerint, hogyan lehetne kimásznom (ha egyáltalán ki lehet) ebből a magam által alkotott slamasztikából úgy, hogy a srácnál még maradjon arra esélyem, hogy valóban megismerhessem.
Ön szerint mit tudok tenni, hogy megoldjam a fenn álló helyzetet?

Segítségét és tanácsát előre is köszönöm!!

Üdvözlettel: Kata

mit tegyek?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Vajon jól teszem-e?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma! 3 éve kapcsolatban vagyok egy férfival, akivel kezdeztben nagyon jó volt, aztán nagyon nehéz időszak következett, de túléltük, megbíztunk egymásban, és most újra jó együtt. Amióta újra jó, a párom folyamatosan azt mondja, hogy nagyon közel vagyok hozzá, rengeteg veszítenivalója van, és mikor rossz kedve van, folyamatosan tol magától. Aztán feloldom a rossz kedvét, megbeszéljük, de ez egyre nehezebben megy. Azt hiszem azért is, mert én már nem szeretném mindig ugyanazokat a köröket futni. Mindig ott vagyok mellette, ha baj van, és együtt élvezzük a jót. ( a mélypont után újra nagyon jó) Megosztjuk egymással, amit szeretnénk. Nem értem, miért kell folyton eltolni, ha rossz a kedve. Olyankor mindig azt mondja, ebből nem lehet semmi komoly (jelzem, 3 éve vagyunk együtt, ami nem nagy idő, de sokat elárul, és nem tudom, mit jelent az, hogy komoly, ha ez nem az), és ő csak egy epizód az én életemben. Én meg közben mondom, hogy én nem így érzem, de mivel nem látunk a jövőbe, jobb lenne inkább megélni, mint filózgatni. De közben azt mondja, fél,hogy elveszít, mert az egyetlen ember vagyok, aki igazán ismeri. Az utóbbi időben, ha nekem rossz kedvem van, rögtön neki is az lesz, és úgy alakul,hogy nem ő foglalkozik velem, hanem nekem kell vele... És kifejezetten bunkó lesz ilyenkor. Bánt, sérteget, tudja, mivel lehet. Én nagyon szeretem ezt az embert, de ezt meguntam. Mondtam, hogy beszéljünk erről. Nem akar. Azt hiszi, támadom, pedig eddig mindent megbeszéltünk. Próbálgattam még, aztán azt mondtam, ha nem engedi, hogy együtt oldjuk meg a dolgot, a problémáját, és vele együtt talán az enyémet is, akkor legyen úgy, ahogy ő akarja, oldja meg nélkülem. És döntse el, hogy mit akar: beteljesíteni a saját maga félelmét, vagy megélni azt, ami nekünk megadatott, hogy valami csodásan jó dolog van közöttünk. Megmondtam, hogy nem jelentkezek addig, amíg ő nem jelentkezik, és nem tisztázzuk a dolgot. Azt mondtam neki, hogy egy normális kapcsolatban egyenlőek a felek, és mindenkinek ki vannak elégítve a testi-lelki igényei. Én ilyet szeretnék. Ha nem fogadja el, hogy ez így van, és csak magának akar jót, és egyre inkább csak vele kell foglalkozni, akkor én abból köszönöm nem kérek. Nagyon nehéz volt ezt kimondani, de már elég volt a sok megkérdőjelezés és hogy én háttérbe szorultam. (Tényleg, de tényleg mindig mellette álltam eddig. Mindig.) Azóta egyelőre nem jelentkezett, ez néhány napja történt. Nagyon hiányzik, persze. Nem tudom, jól tettem-e, amit tettem. Magamban azt érzem, hogy nem az a jó, hogy mindig ott vagyok, ha baj van, mert így nincs magára utalva, és nem fogja átélni, hogy ő is képes nélkülem megoldani a gondokat, és nem engem kell tolnia, hanem magát erősítenie. de közben nem jó érzés, hogy potenciálisan elveszíthetem. De másik oldalról meg..mi van, ha tényleg azért van mellettem, mert így "könnyebb neki"? Közben tudom, hogy végtelenül szeret. Lehet, hogy csak a félelem beszél belőlem, nem tudom, össze vagyok zavarodva. Ön szerint ilyenkor mi a jó megoldás?

folyt.

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Nagyon szepen koszonom a meghivast...nagyon szivesen el is mennek csak en Szlovakiaba lakom.....De lehet majd sikerul eljutnom!!!Koszonom valaszat es minden jot kivanok kedves doktorno!

folyt.

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves doktorno!Nagyon szeretnem megkoszonni valaszat...nagyon jol esett!!!S ha on szerint csak a gyerek az egyetlen kapocs koztem es ferjem kozt akkor ninc ertelme folytatni ezt a kapcsolatot??Mert a fejemben lezajlik hogy minden jo lesz...de a praxban mar nem megy olyan konnyen..Most hogy egy par napja ketten vagyunk kislanyommal olyan felszabadultnak erzem magam...egyszeruen csak elvezem a napokat vele...elvezem az eletet....jo neha elkapnak szomorkas gondolatok de ezek el is mulnak...Igen abban igaza van hogy ra kene jonnom mi is kot Romanhoz de erre hogy johetnek ra???Kerdezte el e jojjon hozzank de en mondtam neki hogy nem kell...bar az igazat megmondva varom ot a tudat allattimban...de nem tudom mi lenne belole...Sok udvozlettel Marianna:)

FAJDALMAM

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves doktor no!Mar nem birom tovabb es muszaly irnom...egy szornyuseges dolgot tettem amin nem tudom tultenni magam mar 8 honapja...12 eve ismerem a ferjemet....8 evig langolo szerelemmel szerettem ot...rajongtam erte....de meg jobban is talan mint aZ elejen...kulonben 10 evig vagyunk egyutt abbol 5 eve hazasok.Jol megvoltunk igaz kulonbozoek vagyunk de egy ami mindig osszekottot az a csalad iranti szeretet...van egy 3 eves kislanyunk.Mindennel jobban imadom ot....dehisz csak mint minden anya a gyermeket!Tavaly tortent amikor a ferjem testverenek fia elkezdett sok idot nalunk tolteni....azt kell tudni hogy ot az anyosomek neveltek anyja eldobta magatol.O 10 evvel fiatalabb nalam.Ekkor mar olyan 5 honapja nem voltunk jol a parommal..megalazott sokszor,napirenden...csunyan beszelt velem en ezt pedig magamba folytottam es nem szoltam...de mit is mondtam volna....ne alazz...ne beszelj ilyen csunyan velem...nem vagyok en tokeletes tudom...sokszor volt hogy nem volt minden tipp topp a lakasban...de nekem elobbrevalo volt inkabb Vikivel kint setalni,jatszani minthogy folyton takaritsak...foleg ezert kiabalt velem....fozve mindig volt...Szoval a lenyeg hogy ezzel a fiatallal nagyon kozel kerultunk egymashoz...szepen lassan egymasba bolondultunk...es lefekudtem vele...4 honapig voltunk egyutt....de a ferjemmel semmi nem volt...semmilyen sex.Mar elotte sem nagyon erdekelt vele a szex...veszelyeztettet terhes voltam...ezutan mar semmisem volt a regi.2,5 evig probalkoztunk a babaval...nehezen jott ossze.Szoval alenyeg hogy terhes lettem a fiatallal...es elvetettem a kicsit...nagyon nehezen de megtettem.Elmondtam mindent a ferjemnek aki mellettem allt meg ezutan is...szoval sokkolt a hozzaallasaval...vallalta volna a babat is...de en nem tudtam volna hazugsaggal elni...A fiatalt hagytam ketelyekben...en is hibas voltam tudom.de egyszeruen leblokkoltam.Azota nincs eletem....egyszeruen elitelem magam mindenert...foleg a baba miatt is.Megszerettem nagyon Romant...o a fiatal fiu.20 eves en 30.Egy csalad vagyunk es nem tudom hogy mit tegyek ....ferjem 2 napja elkoltozott de nagyon szeretne ha ujra egy csalad lennenk.Romannal nem szakadt meg a kapcsolat csak a szexualis.Utoljara juliusban voltunk egyutt.Vele az a helyzet hogy nagyon magamnak erzem magam vele es ugy erzem mintha valami lathatatlan szallal ossze lennenk kotve.Nagyon furcsa.Olyan bizonytalan vagyok mindenbe.Csaladom nekem nem volt anyumon kivul semmi.Szuleim elvaltak mikor 5 eves voltam.Egesz eletemben azt akartam hogy a gyerekeim egesz csaladban nojenek fel...semmikeppen apa nelkul.A ferjemet is szeretem de ez olyan masfajta szeretet.Sajnalom hogy ezt tettem vele...egy gerinctelen dolog volt tudom en jol!!!Nagyon megszoktam es nem tudok tole valahogy elszakadni....Voltam mar psichologusnal is...el kell meg mennem mert egyszeruen nem talalom az utamat es elvesztem valahol...Nem talalom mar magamat sehol sem...gondoltam mar a legrosszabra is de nem lehetek onzo....es a kislanyomra kell gondolonom....Mar az egesz csalad tudja mit tettunk...a babarol nem tudom tudnak e.Anyos azt mondta semmikeppen nem engedi hogy egyutt legyunk Romannal.Lehet jobb is lenne ha hagynam ot menni es a ferjemmel ujra kezdenem.Csak az a baj hogy gondoltaimban mindig vele vagyok.Egyszeruen bennem ragadt.Nem is tudom mit szeretnek soraimmal...talan csak a velemenyet...vagy egy par okos szot....ami hatha segithet rajtam...Nagyon szepen koszonom....Udvozlettel Marianna.

fajdalmam

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Draga doktorno!Meg azt elfelejtettm megirni hogy azota alig eszek,inkabb nem eszek....egyszeruen nincs etvagyam...6 kilot lefogytam...neha ugy erzem mintha igy buntetnem magam azert amit tettem...ugyanis mindig az abotrusz ellen voltam...eliteltem...es en is ugyanezt tettem.Egyszeruen gyulolom magam...Kereme ha tud rajtam valahogy segiten iakkor en nagyon halas lennek Onnek!!!!!Udvozlettel Marianna.

lelki terror

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt doktornő

A kérdéseim a következőek.
+0 éve házasodtunk nagy szerelemből.Született két gyermekünk épitkeztünk. A férjem alkoholista lett sokat megvert terrorizált bennünket. De türtem,mert féltem nagyon tőle,mondta bárhol megtalál és megöl,mert ha nincs családja akkor neki már mindegy. A gyerekek felnőttek,a férjem közben leszokott az ivásról.Egy éve,körülbelül,hogy észrevettem,ujra iszik,durva agressziv és kezdődnek ujra a megalázások. Nem ver meg,de ettől sokkal rosszabb amiket üvöltözve rám rak. Félek tőle nagyon.Már csak ketten élünk a hatalmas lakásunkban,de sem békesség,sem szeretet nincs. Mondja is,hogy utál.El szeretnék válni tőle.De ő ezt nem tolerálná.Bármire képes volna ismerem. Ha elmennék egy napon,ugy hogy nem tud róla,és akkor beadom a válópert,érhet e engem atrocitás a részéről jogi következmény nélkül? Elmehetek ?

Mióma

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Csilla.az 1286-os levél irójának!

Mióma embolizációval már el lehet távolítani a miómát.Budapesten is végeznek ilyen beavatkozást,és Pécsen. Egy éjszakát kell a kórházban tölteni,másnap már haza lehet menni.A google keresőben utánna tudsz nézni! Azért ajánlom,mert nekem két miómám volt.Pécsen végezték el,és gyógyult vagyok.
Ágnes

gyógyítás önszuggeszcióval

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Doktornő!
Azt szeretném megtudni, hogy van -e esély nagy méretű( 9cm )miómám további növekedésének megállítására vagy esetleg elsorvasztására az önszuggesztió módszerével.Az orvosok szerint nincs más lehetőség csak a műtét, én viszont mindenképpen szeretném ezt elkerülni és húzni az időt.( 47 éves vagyok).Nagyon reménykedem válaszában, üdvözlettel: Csilla

nagy a baj???

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma! Úgy gondolom az én problémám bonyolult és talán nem is teljesen normális. Nyáron leszek 20 éves és nem volt még barátom, még csókolózni sem csókolóztam. A barátnőim szerint ez miattam van, és én is így gondolom. Egyszerűen nem tudok beszélgetni a fiúkkal. Szilveszterkor a bnőm egyik haverja odajött hozzám és mondta, h tetszem neki, beszélgessünk, erre én "De miről?" a lányokkal azóta is ha ez szóba kerül nevetünk és ők próbálnak segíteni, de egyszerűen nem megy. Talán azért mert azt gondolom, higy csúnya vagyok, s én nem érdemlem meg a szerelmet? Azt mondják nem, de szerintem csúnya vagyok és van rajtam 4-5 kg felesleg, ami megkeseríti az életem. A családom is egyre inkább azt kérdezi mikor mutatom már be a barátom, a húgom 18 éves és már 3 éve van pasija. Nekem vajon lesz valaha barátom és megtapasztalom a szerelmet, egyre inkább úgy érzem, hogy nem. Kérem segítsen. Köszönöm.

Kérdés

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Doktornő !

43 éves nő vagyok.
Öt éve élek szeretetben egy férfival.
Szeretnénk összeházasodni de..
Kormányrendelet hatására jócskán megnyírbálták sok ember bérét.
Így 70.740,-ft ot viszek haza 25 év után.
Eléggé depis lettem tőle.
Jó munkaerőnek számítottam mindig.
Sokszor sírok,mert ezek után hogy kössem össze az életemet a szerelmemmel.
Hiszen majdhogynem ő tart el.
Lehetek ennyire önző ezek után,hogy én alig keresek valamit?
És őt is visszahúzom emiatt?

Válaszáz előre is köszönöm.

Tóth Andrea

kérdés

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma!Azt hiszem a pasim szerelmes a csajba.Most mit csináljak?Kész vagyok és lettem.Persze tudom mit kéne tennem,ott hagyni.Megkérdezem,hogy te mit mondasz,tanácsolsz nekem!Köszönöm szépen a segítségedet.
Mildi

MÁS?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Fiam fiuknak ír meglepő,ragaszkodó hangvételű leveleket melyben kéri legyenek barátok ,vagy hagy legyen mint testvére ,ami már kínos!Honnan tudom h esetleg saját neméhez vonzódik vagy csak az apahiány bujt meg kérései mögött?Teljesen tanácstalan vagyok!Már pszichologusnak mutattam volna meg megírt leveleit, de személyes jogokra meg stb.hívatkozva nem tudtam tőle tanácsot kérni!Kérem mielőbbi válaszát!Tisztelettel:Amerika

kérdés

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Emma!!A problémám a következő.A barátom nagyon kedves mikor együtt vagyunk.Viszont van egy női ismerőse akivel szerintem elég jó a kapcsolata.Ez azt jelenti,hogy szoktak találkozni egymással.Elmennek munka utána vacsorázni.Amin túl tudnám tenni magam,ha nem lenne az,hogy mikor ír a lánynak ami minden nap elő szokott fordulni,isteníti a nőt.Erről persze nem szabadna tudnom de tudok róla.A nőnek a pasim nem kell csak kihasználja őt.
Mert ugye a pasim meghívja a vacsorára.És ami igencsak zavar az az,hogy a nő csajozásra buzdítja a pasi.És az én drága"ártatlan"pasim meg úgy érzi,hogy ő egy ellenállhatatlan macsó.Mit tanácsol mit tegyek?Meddig tűrjek?Köszönöm szépen a kedves segítségét:Mildi

Mi a tapasztalata, véleménye

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Doktornő,
azt szeretném kérdezni, hogy ha szorongásos depresszióval leszázalékolnának, nem rehabilitálhatónak vennének
(+ van testi bajom, és úgy gondolom, hogy a kettővel együtt, tehát ha a szorongásos depresszió is szerepet játszana a lezsázalékolásban), tehát ebben az esetben lenne-e "visszaút", vagyis idővel (ha meggyógyulok), 1 év, vagy annyi, amennyi év, akkor a "pszcihtiátriai megbélyegzést" le tudom-e majd vetni magamról?
(Tényleg beteg vagyok, antidepresszívumot is szedek, nem is tudnék életben maradni nélküle, mert állandó rémálmaim lennének, az az állapot meg nem elviselhető.
Tehát tényleg fönn áll a betegségem, a megbélyegzés miatt eddig soha nem vittem ilyen leletet a bizottság elé, de most, hogy megmaradjon a pici járadékom, kellene.)Tehát: Ön szerint gyógyulásom után simán "le lehetne-e mosni a megbélyegzést"?
/Illetve még azt kérdezném, ha még egyet lehet, hogy "komoly" munkát kaphatnék-e (csak részmunkaidőben tudnék dolgozni!), mert a pszichiátriai lelet miatt nem szeretnék mondjuk segédmunkát csinálni, mert mondjuk, máshová nem vennék föl az ilyen betegeket...
Nekem több végzettségem, diplomám van, és az a kérdésem, hogy mi az Ön tapasztalata, hogy attól, hogy valaki pszichés probléma miatt le van százalékolva végzettségének/tudásának... megfelelő munkára szokták-e alkalmazni?/
Válaszát várom
Előre is köszönöm

kapcsolat

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves EMMA!Egy tanacsot szeretnek kerni.Harmincas eveim elejen jaro no vagyok es hosszu evekig szeremes voltam egy ferfiba,de viszonzatlanul o csak egy kalandot akart volna,semmi komoly lepese nem volt felem,egybol a szexel akart inditani,de en ugy ereztem attol megint en szenvednek mert en szerelmes voltam .Most eljutottam oda ,hogy azt mondom ok akkor johet valaki mas, de erzem ,hogy a lelkem melyen megijedek,hogy hogy fogom en a bizalmamba fogadni es hogy nyilok meg fele?Valojaban szegyelni fogom hogy o lesz az elso ferfi az eletemben es el kell-e ezt mondanom neki elore,vagy majd a dolgok kialakulnak?
Valaszat elore is koszonom,Liza

kapcsolat

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Jó napot!
Két éve élek párkapcsolatban, én 19 vagyok, a barátom 22.
A barátom nem képes felfogni, hogy több kedvességre, bókra figyelmességre lenne szükségem. Azt mondja, hogy szégyenlős bókolni, és a nevemet kimondani. csak a legritkább esetekben mondja ki a nevemet, pedig teljesen átlagos nevem van.
Gyakran különbözik a véleményünk, de ez engem nem is zavarna, hiszen lényegtelen viták (szerintem inkább beszélgetés, mint vita. nem kell mindig egyetérteni. mindketten felsorakoztatjuk az érveinket). Ilyenkor bennem nem él harag ( vagy ha igen, nagyon hamar elmúlik), de ő ideges lesz rám. olyannyira, hogy beszélni sem akar velem, teljesen megszűnik kedvesnek lenni. Én ezt nagyon nehezen viselem. Egyszerűen nem értem, hogy ha valakit szeretünk, akkor hogy lehetünk rá ennyire idegesek teljesen lényegtelen dolgok miatt. (pl amiatt, hogy az ágyban eszem, vagy azon összevitatkozva, hogy a nők vezetnek jobban vagy a férfiak)
100 km-re élünk egymástól, szóval csak hétvégén találkozunk. De amikor együtt vagyunk, ő rengeteget számítógépezik és tv-t néz. Ilyenkor szoktam neki mondani, hogy ne kapcsoljon be semmit, hanem beszélgessünk, legyünk tényleg együtt monitorok bámulása nélkül. De neki láthatóan erre nincsen igénye. Néha van egy-két jó pillanata, de amúgy úgy érzem, mintha nem is ismernénk egymást... A körülmények ellenére úgy érzem, hogy szeret engem. A logika is ezt diktálja, hiszen nem éppen kényelmes hétvégente vonatozni, utazni, hogy találkozzunk. Szóval miért csinálná, ha nem szeretne? Nálam kényelmesebb megoldást is találhatna magának, főleg úgy, hogy körülnyüzsgik a csajok, akadna barátnője, ha én nem lennék.
Előre is köszönöm válaszát!!
Üdv:
BB

parkapcsolat vege?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma!

29 eves no vagyok, aki 10 eve el parkapcsolatban. 6 ev egyutteles utan osszehazasodtunk es szuletett egy fiunk, aki 2 eves. A ket ev alatt valahogy a kapcsolatunk megvaltozott. Nemreg egy komoly beszelgetes soran a ferjem azt mondta, hogy nem ugy szeret mint ahogy egy not kene szeressen egy ferfi, inkabb csak egy jo baratot, testvert lat bennem, de nem vonzodik hozzam. A szules utan rajtam maradt egy par kilo, de a ferjem szerint nem csak az zavarja, hanem nincs semmi ami miatt fel tud nezni ram. Ezek a mondatok teljesen padlorakuldtek engem. En ugy gondolom, hogy igaz, hogy vannak dolgok amiket hianyolok magamban en is, de vannak dolgok amik igenis elismerest erdemelnek. Azt mondja, hogy szeretni szeret, hogy nem tudja elkepzelni, hogy ne egy hazba ejunk, de szerintem ez csak megszokasbol van. En viszont nem ugy gondolok ra mint lakotasra, hanem a ferfira aki mellett szeretnek megoregedni, akivel szeretkezni szeretek, akivel osszebujni szeretek. Csak most hogy tudom, hogy o nem igy gondol ram egy vilag omlott ossze bennem. ez a beszlgetes szornyu feltekenyseget szult bennem, mert tudom, hogy jo uton haladok afele hogy elveszitsem, feltekeny vagyok barkire, aki mosolyt csal az arcara, mert mintha velem mar kacagni sem tudna, nem tud a szemembe nezni, nem tud megolelni, megcsokolni, persze amit el is fogadok, ha nem nokent tekint ram. De nekem ez szornyu es nem tudom vane innen kiut, vagy csak a valas segit ezen?

féltékenység

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma! 37 éves vagyok 20 éve ismerem a férjemet 18 éve vagyunk házasok. Mindkettőnek egymás volt az első komoly kapcsolata nagyon szerelmesek voltunk hát összeházasodtunk. Jöttek a gyerekek teltek az évek hol jobban hol rosszabbul éltünk. Pár éve nagyon jó a kapcsolatunk az ágyban olyanokat művelünk amit még fiatalon se. Mindig kitalálok valami újat sokat vagyunk együtt és nagyon jól. De mégis 20 éve csak én vagyok neki és ez nem hagy nyugodni. Sajnos tudom milyenek a férfiak 40 körül mind bekattan, hogy neki bizony fiatal barátnő kell. A nőket meg ismerem a mai fiatal csajoknak semmi se szent se házasság se gyerekek csak lehessen dicsekedni a hódításokkal. A férjem nem tud hazudni rögtön látszik rajta ha valamit titkol (pl néha vesz erotikus újságokat pedig már ezerszer lebukott és ezerszer megígérte, hogy nem vesz többet.)Beszélgettünk és azt mondta, hogy tisztában van vele, hogy fiatal barátnőtől nem lesz fiatalabb azokkal is vannak hétköznapi gondok és nem kockáztatná a boldogságunkat. Ez csak elterelő duma lenne? Borzasztó, hogy 20 év után se ismerem a férjem és nem bízok benne? Megörülők a féltékenységtől és megállom, hogy nem hozom elő a témát de vannak időszakok amikor kiborulok és számon kérem, hogy miért nézi a csajokat, miért kedves a kolléganőivel stb. Nem veszekszem csak számon kérem, pedig tudom, hogy nem kellene. Nem akarom én más karjába lökni. Magamról annyit, hogy nem vagyok pálcika de csinos vagyok igényesen de egyszerűen öltözöm figyelek a hajamra és a sminkemre. Otthon is szépen öltözöm mindig tisztasággal és meleg vacsorával várom a férjem aki sokat dolgozik és estéként bekuckózunk az ágyba és beszélgetünk. Tehát mi a bajom? Hogyan tudnék túllépni a féltékenységen? Igazából nem akarok egyedül maradni szeretem a férjem vele akarok élni de ha neki más kell nem harcolok érte elengedem. Nagyon köszönöm a segítséget!

Párkapcsolat

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Emma!

26 éves nő vagyok, 3 éve élek párkapcsolatban. Pár hónapja megismerkedtem valakivel, aki szintén párkapcsolatban él már 10 éve, ő 35 éves. Mindketten a párunkkal élünk, viszont köztünk kialakult egy elég komoly érzelmi kapcsolat, ahol a szexualitás csodálatos, rendszeresen beszélünk, amikor tudunk találkozunk, és oda vagyunk egymásért. Én nem gondoltam azt, hogy részemről ilyen komolyra fordulhat a dolog, és mindketten úgy érezzük, megtaláltunk egymásban valamit, amit mindig is kerestünk. Viszont én nem érzem, h ő ki szeretne lépni a kapcsolatából, hivatkozik itt arra, hogy közös lakásuk, és közös hitelük van. Nem érzem azt, hogy ő annyira szeret, mint én őt, és azt sem, hogy bármit megtenne értünk, és a kapcsolatunkért. Tudom, hogy fontos vagyok neki, de nem tudom, egy ilyen helyzetet, és egy ilyen "kapcsolatot" meddig lehet fenntartani. Meddig tarthat a remény? Mikor jöhet el az a pont, hogy én választásra kényszerítsem őt? Egyáltalán kérhetek-e ilyesmit tőle. Nekem kellene döntenem? El kellene döntenem azt, hogy vállalom a másodhegedűs szerepét, vagy inkább továbblépek, és keresek mást? Meddig érdemes várnom rá? Attól félek, ha kilépek, elszalasztom annak a lehetőségét, hogy tényleg legyen egy csodálatos társam.

A jelenlegi párkapcsolatom már nem igazán működőképes, ezért nem tartom ésszerűnek, hogy abban még sokáig benne maradjak.

Üdvözlettel:

Eszter

levelezes

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt szakerto!
Egy 37 eves bizonytalansagban elo no vagyok 15 eve eleke hazassagban, van egy 9 eves fiam - a nagy problemam akkor kezdodott amikor az uj munkahelyemen meismerkedtem egy kollegaval.Egyutt kell dolgoznunk nemakartam tobbet erezni iranta elore azt hittem tudom iranyitani komolytalan dolog,biyonytalan vagyok az o erezelmeibe is mindenkinek mast mutatok, nagyon fontos a szamomra attol felek ha megmondom tobbet jelent nekem mint kollega elveszitem, vagy nem - On mit tanacsol felfedjeme elotte erzeseimet igy veget vethetnek a bizonytalansagomnak vagy varjam meg amig o lep?......

Szorongás

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Szakértő!
Én egy 26 éves nő vagyok a problémám kb. 3 éve kezdődött. Egy olyan munkahelyre kerültem, ahol folyamatos megalázásnak voltam kitéve. Nem vagyok egy szégyenlős típus, de a folyamatos szexuális töltetű poénok nagyon zavarba tudtak hozni és ilyenkor mindig elpirultam. Ekkor állandóan kinevettek. Ez kb 2 évig tartott amikor is megszűnt a cég, így én is munkahelyet váltottam. Úgy gondoltam ha nem leszek azokkal az emberekkel körülvéve akik gúnyolódtak rajtam , akkor minden megoldódik. De sajnos nem így történt, az elején minden jól ment az új munkahelyemen, nem voltam feszült jól éreztem magam. Viszont pár hónapra rá ismét egy olyan helyzetbe kerültem amikor elpirultam. Azóta itt is többször előfordult, és ez a félelem sajnos kiterjedt az egész életemre. Most már minden olyan helyzetben ahol emberekkel vagyok körülvéve félek hogy elpirulok és kinevetnek. Nagyjából egész nap ez jár a fejemben nehogy olyan helyzetbe kerüljek. Ha hozzám szólnak már félek attól hogy ha nem tudok válaszolni akkor el fogok pirulni (érdekes módon ez csak a főnökeimmel történő beszélgetés közben fordul elő) Nagyon rossz így élni hogy minden társas helyzetben ezen izgulok nehogy bekövetkezzen. A kérdésem az lenne hogyan tudnám ezt leküzdeni egyedül? Tudom hogy ez fejben dől el és sokszor próbálom is lerendezni magamban ezt a dolgot de nem mindig sikerül....
Előre is köszönöm!

Furcsa rokon

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Csak kiváncsiságból szeretnék kérdezni. Van egy rokonom
akinek olyan dolgai vannak, hogy az már néha beteges. Néha már sajnálom.Nem akarom elhinni, hogy ilyen ember van.37 éves nő, házasságban él(ha annak lehet nevezni!), vagy egy 7 éves lánya. Az az érdekes,
hogy nincs egy olyan ember aki az állandó bizalmasa lenne, akit soha
nem csap be. (pl. az anyukája, férje, barátja vagy valaki). Mindig van
akivel egy ideig jóban van, de aztán ki tudja miért eltávolodik
tőle, és már őt is becsapja. Ráadásul elég bután hazudik, azt "hiszi",hogy az emberek nem beszélnek egymással és nem derül ki. Mindenkinek mást mond. Önző, de ugyanakkor elvárja hogy mindenki
rajta segítsen.Minden ismerősnek azt mondja, hogy ő rajta soha nem
segít senki, pedig a családból ő volt legtöbbet segítve(mivel
kérte is).A szülei elváltak, mikor ő 9 éves volt.2 édestestvére van,
1 féltestvére, (akik szeretik egymást és elvileg őt is),anyukája,
nevelőapja tök normális, mindenki tartja egymással a kapcsolatot.Lehet,
hogy születésekor érte valami!?, az ikertestvére halva született.
Sokszor érzékelhető,hogy irigy vagy kisebbnek érzi magát másoknál.
Tavaly volt olyan időszaka amikor elég jó passzban volt, állandóan
nevetett, de olyan szinten(mint aki humorbogyót evett, zengett a ház),
hogy az már kirívó. Egyébként nagyon hülye is tud lenni,főleg szegény
kislánya rovására. Ha bosszúság éri ordít,(de mint aki nem normális).
Egyébként lehetne jó ember(esze is van), csak vannak ezek a dolgai, és nem
jön rá, hogy a viselkedésével eltaszít mindenkit. Talán egyedül a kolléganőivel nem mer összeveszni, gondolom van annyi esze, hogy a
munkahelyén ne kerüljön kényelmetlen helyzetbe (nem teheti meg,hogy napokig ne dolgozzon ugyebár). Nem lehet hogy személyiségzavaros?