Nők Lapja Cafe

távolét

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Szakértő!

Szeretném tanocsát kérni Öntől,abban az ügyben,hogy én most kb. 2 hete mentem férjhez, a férjemet nagyon szeretem, már 4 éve együtt voltunk,és most jött el a pillanat,h hogy összekössünk életünket.
Sajnos a az esküvő után egy hét mulva, elment dolgozni Hollandiába, és így távol van Magyarországtól és távol van tőlem.
Nagyon nehéz nélküle, igaz nemrég ment ki, mert sajnos itt nem talált munkahelyet.
De én nem akarok nélküle lenni, ugy gondolom,ez nem biztos, hogy jót tesz a házasságunknak. Kérdésem az lenne, hogy a távolság az mennyire erősítti meg a kapcsolatunkat, vagy inkább ez nem tesz jót a házasságomnak ?
Illetve ugynugy fog szeretni,mint eddig, vagy a szerelemami köztünk bimboziké és akkor is ugyanolyan,lesz.Mert tudhatjuk azt, hogy a a szerelmet is ugyanugy táplálni kell, öntözni , mint a virágot, hiszen ha nem öntözzük kiszárad. Nem tudom, hogy ez bekövetkezhet e? Kérem ebben a tanácsát. Köszönöm Zsuzsi

anyós

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Klára.Anyóssal való kapcsolatom a probléma...el is voltunk szépen, míg meg nem szultem az elso kisunokát (várva várt kislányt a családba. Mindkét részrol elso unoka).Ferjem koltozott hozzank, o jott vonek a hazassagunk utan, mivel nalunk tobb a hely a hazban.Nemsokára kulon koltozunk sajat otthonba,a hazfelujítas java részét após csinalja.Majdnem minden 7vegen latogatoba mentunk hozzajuk,mig nem lehetett kint dolgozni, most mar kevesbe, mivel folynak a munkalatok hetvegenkent.Az (is) zavar, hogy barmikor bejelentes nelkul jonnek,nem vagyok hozzaszokva. Mi lesz,ha majd kulon leszunk??Masodik dolog,hogy nagyon joszivunek erzem magam,empatias vagyok,mindenkinek jot akarok, meg akarok felelni es itt erzem a bajt...tisztelettel vagyok irantuk, es félek megmondani, ha valamit mashogy gondolok,nem ertek egyet...igy ugy erzem,hogy atveszik az iranyitast a kislany felett is.(meg ha nem is látják minden nap).Anyosom iskolaigazgato es tudja,hogy kell kezelni a gyerekeket...felek,hogy el fogjak tolem szeretni a kicsit:(, elkényeztetik és majd nevelgetik...olyan direktiv tipus,es nagyon tud iranyitgatni,meg ha nem kozvetlenul is..Szoval saját gyerekként kezelik, megértem,hogy szeretik,de amikor ott vagyok,bele se vonnak a sajat játékaikba,ha kozeledek,neha en erzem magam tolakodónak...Az is nagyon rosszul esett,mikor féléves korában (most 1 éves a pici) azt mondták,ha nem lenne rámutalva(mivel szopizik meg mindig),mar náluk is hagyhatnám ot...a szivem leszakadt...mit tegyek,hogy nekem legyen donto szavam a kislany eletében???hogy tudnek magabiztosan fellépni veluk szemben?Szeretnék ezen változtatni,amíg nem késo!!az en szuleimnek megmondom,ha valami nem tetszik (igaz, nem is szolnak bele a dolgokba.Bele se gondolok,mi lesz, ha majd a kicsi fog kéredzkedni hozzájuk,félek, hogy haza se fog akar majd jonni.... szoval,nagyon elkapott a depresszio...Férjem tud ezekrol a lelki bajaimrol,de nem látja vészesnek a problémát, igy ra nem is nagyon szamithatok:(Remelem,tud segíteni,valaszát nagyon várom!!!koszonettel,Bonsi

pár-terápia

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Terapeuta!
27 éve házasok vagyunk már közel 20 éve nem csókolózunk. A házaséletünk is ellaposodott. Már néhány évvel az esküvő után hanyagolta az előjátékot. Már vagy 5-6 éve merevedési zavara van. Mot rájött, hogy 10 éve egy szakmabelivel volt viszonyom. Most azt várja tőlem, hogy én "vigyek színt" a szexuális életünkbe. Amikor még nem tudott a "félrelépésemről", akkor is tablettával is nehezen ment neki a szex. Azt mondja, ha a "kedvenc" pózomhoz érünk, akkor neki lankadni kezd...ez Ön szerint mi lehet az oka, ezzel "Mit üzen a teste?" Több napos ünnepeken is elfelejt tablettát felíratni...Volt olyan, hogy "takarékosságból 1/2-et vett be, vagy hét közben (mikor tuti fáradt vagyok estére) bevett, s ott morcoskodott, hogy felesleges volt. Mondtam, de hisz nem beszéltük meg! A múltkor pedig mondtam neki: Te olyan smucig vagy, hogy a tablettára is sajnálod a pénzt! Na utána nézett bele a csetelésembe...Azóta azt kéri én dobjam fel a szexuális életünket! Mondom: A pasik naponta 100-szor gondolnak a szexre, a nőknek 6 felé jár az agyuk, a férfi "szexuális-töltetéből" sugározzon át valamit -persze finoman - a nőnek, ezt ne egy napi munkában megfáradt nőtő várja...Mi a véleménye? A férjem 56 éves én még csak 50. Lelkileg éppen nem túl erős...Köszönöm válaszát!!!

kérdés

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
Már magam sem tudom,hogy mit kéne tennem.Adva vagyok én aki szereti a párját,és mindent megtesz azért,hogy minden rendben müködjön.És úgye adva van ő aki nem tud meglenni nők nélkül.Véletlenül ezt lehet bárhogyan értelmezni,megláttam a gépén,hogy valamelyik nap egy nő ismerősével találkozik.Ezt persze nekem nem árulta el.Most nem tudom,hogy álljak hozzá ezek után.MÁr a baba kérdésnél állunk.És még azt mondják ne legyek féltékeny.Segíts mit kéne tennem.Köszönettel:Mildi

párkapcsolati bizalom

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
Kérdésem, leiratom a mellékelt dokumentumban található!
Köszönettel veszem válaszát!
Anita

Élet válás után

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára,

öt év általam boldognak hitt házasság után kiderült, hogy az utolsó fél évben a férjemnek szeretője volt (miközben mi építkezést, babát terveztünk). Természetesen ezt nem tőle tudtam meg, hanem a szeretőtől és ő magának is követelte a férjem, engem rendszeresen zaklatott telefonon, elmondott mindennek. Nagyon összetörtem, megfordult velem a világ. A férjem semmit sem tett ellene, naponta elmondta, hogy szeret, kedves is volt velem és erősítette, hogy a nő zaklatja, nem tudja levakarni magáról, pedig szeretné. Persze a szeretőnek ugyanezt adta elő,mint nekem, hogy nem tud nélkülem élni.Már egy éve elköltöztem, fél éve el is váltam. Ez nem ment könnyen, mert a férjem nem akart válni, minden nap hívott, keresett, de valahogy mégsem vetett véget a kapcsolatának.
Sokat kérdezgettem, hogy mi volt az oka, hogy mi volt a baj a házasságunkkal, velem, és miért hitegetett, hogy gyereket szeretne, közös házat, közös jövőt. Ő mindig azt mondta, hogy nem hitegetett, ő is így gondolta, csak hülye volt, amikor belekezdett a viszonyba a szeretőjével. A viszony a mai napig tart azon a szinten, hogy amikor kedvük van összejárnak, de nem vállalják fel egymást, ugyanúgy titokban találkoznak, nem terveznek közös jövőt. egyáltalán nem látom a volt páromon, hogy boldog vele.
Bennem rengeteg megválaszolatlan kérdés van, szinte minden nap ezen töprengek és úgy érzem, hogy még mindig nem zártam ezt le magamban Kérdésem az lenne, hogy kell elfelejteni, hogy kell túllépni a múlton, ha ott vannak bennem a megválaszolatlan kérdések, amire már soha nem kapok választ.

előre is köszönöm válaszát!

párkapcsolat

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
A párommal több mint 3 éve vagyunk együtt. Az első 2 évben nagyon jól megvoltunk, viszont az utóbbi egy évben a negyedik szakításon vagyunk túl. A szakítások okai a veszekedések, és nagyrészt az én döntéseim, viszont nem azért mert szakítani akarok(mondhatni kínomban döntök így mert mást nem tudok). A barátom a veszekedések után nem tudja hogy mi legyen velünk, folytassuk, kibéküljünk, szünet legyen, bármi. jelenlegi helyzetben is így vagyunk, fél évig most is nagyon jól megvoltunk, viszont az utóbbi két hétben megint felborult minden, és ismét úgy váltunk el hogy jó vége de még lehet bármi alapon, de hogy azért beszélhetünk-e mondom persze.
Kérdeztem tőle hogy ezek mögött a "nem tudomok" mögött esetleg a megszokás lenne, de mondta hogy ilyenről szó sincs. Az élete részévé váltam viszont a veszekedésekből van elege.
Mind a három szakításnál ugyan ez volt, de valahogy mégis összejöttünk utána. Jelenleg megint nem vagyunk együtt. Tanácstalan vagyok én szeretem őt és úgy vélem ő is engem de mégis ez van....nem tudom hogy lezárjam-e, vagy megint reménykedjek egy újabb összejövetelben?

Előre is köszönöm!
Nini

Mit tegyek, hogy jó legyen?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Szakértő!

Tanácsát szeretném kérni. A páromnak volt egy élettársa, akivel lett egy közös gyermekük. A kettőjük kapcsolata még akkor megromlott, amikor a kicsi megszületett, mert a párom későn tudta meg. Aztán már nem volt vissza út. Együtt maradtak a gyerek miatt. Kb 1,5 éve ismerkedtünk meg, én tudtam, hogy családja van. Eleinte csak összejártunk beszélgetni, én meghallgattam. Nagyon sokat vitatkoztak, mert a nő rettenetesen féltékeny volt. Aztán egyre többet találkoztunk és mindketten észre vettük: valami más, mint ha csak két barát találkozna.
A páromnak van egy lánya is az előző kapcsolatából, ő azonban csak minden második héten van itt. A kislány nem szerette (nem tudom miért) a volt élettársat, ezért ha a páromnál volt, akkor az anyukájánál voltak. Majd egy év elteltével a párom úgy döntött, ott hagyja a családját és elköltözik. Így is tett, 1 hónapja eljött. Boldogok vagyunk és rajta is látom, hogy felszabadult. Jól esik neki, ha munka után oda bújok. Viszont van egy kis problémánk. A volt élettársa el akarja tiltani a gyermeket. Egyenlőre megegyeztek szóba, hogyan láthatja a kicsit, aki nagyon apás. Ezzel nincs is semmi gond. Hozza-viszi időben és a kisfiú nagyon jól el van, látni rajta, hogy szereti az apukáját. Egész nap nem is emlegeti az anyját. Ő azonban nem hagy minket, folyton írogatja az üzeneteket, hogy ilyen-olyan ribanc vagyok stb. Amikor meg úntam felhívtam, szóban megegyeztünk vele, ha több sms nem érkezik, akkor távol tartom magam a fiától, aki egyébként imád és én is őt. Ezt azonban nem tartotta be, már másnap jöttek az újabb ócsároló üzenetek. Kérdem én: mit tegyek, hogy a páromnak továbbra sem kelljen bírósághoz fordulnia? Hogyan közelítsek a kicsihez, hogy az anyja ne vegye sértésnek? Olyan jól elvagyunk, ha nálunk van a kicsi, kirándulgatunk, sétálunk,stb. Még csak 3,5 éves, nem látszik rajta, hogy sérült lenne lelkileg, ahogyan azt az anyja állítja. Pl.: ha az apukája éjszakás, nyugodtan elalszik az anyjával, ha viszont tudja, hogy nem dolgozik, képes este 11-kor sms-t küldeni: "Gyere és mond meg a fiadnak miért nem vagy mellette este, vagy már a ribancod fontosabb? ". A múlkor amikor a páromnál volt a kicsi, már este fél 9-kor aludt és reggelig nem ébredt fel egyszer sem. Kérdem én: mi vagyunk a hibásak? Nem akarom elveszíteni a párom, de azt sem akarom,hogy ő veszítse el a kicsit!
Mit tegyek, hogy mindenkinek megfeleljek? Segítségét és tanácsát előre is köszönöm!

párkapcsolat

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Doktorno!

a kovetkezo lenne a kérdésem.
Mitol fugg hogy egy pasihoz milyen koru no illik?
én 32 éves vagyok, hozzám a 30 as 40 es korosztály illene ?
az is jó, ha a partnerek "egyidosek"?
Melyik a job ha a "no az idosebb" vagy ha a "pasi az idosebb".
Gyenge Krisztián

csoport vagy egyeni terapia

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára,

Kérdezni szeretném hogy mi javasolt az egyén számára,az egyéni terápia vagy a csoportos önismeret?
Tudom furán hangzik, de az én az egyéni terápiában sokkal nagyobb fejlődést látok mint a csoportosban,a csoportos terápia ahová járok, nagyon lehangoló volt,nagyon drága és nem bízom meg a csoportban sem.Ellentétben az egyéni terápiában megbzom, drága, de sokkal eredményesebb. Ön mit gondol valamit elrontottam a csoportban, hogy nem érzem ott jól és biztonsgban magam? és kicsit vigyázok is már miket beszélek, mert durván reagálnak a társak, néha az az érzésem irigyek, máskor meg nem hiszik el amit mondok, valahogy megtanultam már a dolgokat kezelni és nem tudom miért, de nem érzem őszintének a társaimatés biza még többjükkel találkozhatom is később..Rengeteg pénzbe került,adósságba is keveredtem.Végig csinálom még két alkalom maradt, de semmi változast nem érzek. A kolleganőm szerint azért van ez, mert egyéniben azt ,,papolok,, amit akarok, de nincs interakció stb.ráhatás stb. szerinte a csoport jobb, de mivel mindkettőt megtapasztaltam az egyéni számomra sokkal jobbnak tűnik.Ön mit gondol, köszönöm szépen válaszát.üdv.Otília

Tőrbe csaltam...

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!

Barátommal 1 éve vagyunk együtt, ő 35 éves, én 36.
Februárban rájöttem hogy egy társkereső oldalon "hírdeti" magát. Rákérdeztem, de elhessegette, hogy áá, csak buliból csinálta a regisztrációt 2 éve, és nem is használja az oldal nyújtotta "lehetőségeket".(ezt hitelt érdemlően be is bizonyította) Nem vagyok rá büszke, de én is létrehoztam egy fiktív nő regisztrációját ezen a netes oldalon, akinek a nevében elkezdetem vele levelezni, majd sms-ezni.Soha nem fedtem fel magam. Volt 1 hónapos szünet a kapcsolatunkban, amíg ő ezzel a fiktív nővel (azaz velem) 4-5 napig sms-ezgetett, és hát eléggé erőteljesen OLYAN húsbavágó dolgokról, full szexualitás volt az egész. (Március végén visszaköltözött hozzám, nem emiatt voltunk külön, hanem a sok csavargás, éjszakai kimaradás miatt) Ekkor ezt a titkos mobilt kikapcsoltam, majd 04.30-án, tegnapelőtt valamilyen rossz megérzés miatt visszakapcsoltam és a legnagyobb döbbenetre ott volt egy üzenet tőle, hogy: Mi újság? Kiváncsi rád? Beszéljünk, mert hallani akarom a hangod, stb.stb. és pesze sms-ben előrevetíti, hogy majd elmeséli, hogy miért volt az 1 hónapos szünet a fiktív nő és közte.A barátom az egészből nem sejt semmit, hogy ki áll a háttérben...nem tudom, mitévő legyek. Nagyon zavar, hogy egyfajta PÓTLÁS kell neki az életébe ez a fajta izgalom...Magamnak csak rossz napokat és bűntudatot okozok ezzel, bánt, hogy ilyesmire vetemedtem és ha ránézek ezzel a tudattal, hogy ő más nővel telefonszexel,(aki ráadásul én vagyok, totál ambivalens érzés az egész)akkor sokszor alig bírom magamat trenírozni, hogy ne lássa rajtam a csalódottságot, a fájdalmat.Amúgy ennek a fiktív nőnek azt is elmesélte, hogy én szakítottam vele (febr.18.körül), egy vadidegen nőnek minek kell ilyeneket elmondani meg egyáltalán???!!!Fontos még tudnia, hogy amúgy egy nagyon rendes, dolgos szakember, sok-sok munkával, kedvességgel. Amikor nem voltunk együtt (és érezte, hogy veszve a haza) , akkor virágcsokrok, ajándékok, meghívások, mindt elkövetett, hogy újra velem lehessen. (közben pedig a fiktív nő közölte vele, hogy ő nem lelki szemetesláda és ne neki teregesse a szennyest) Kicsit bonyolult, ahogy írom, de remélem azért átlátható. Kérdésem az lenne, hogy felfedjem-e magam, vagy próbáljam lebuktatni, és egy csellel (ami olyan távol áll tőlem)vegyem rá, hogy bevallja és elmondja, hogy miért van erre szüksége és hogy miért fér neki bele az, hogy rendezett párkapcsolata mellett még ilyen TÖLTELÉK dolgai is legyenek?!Várom válaszát! Köszönettel!!!

Válni, vagy nem válni?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!

A férjemmel 10 éve vagyunk együtt,4 éve házasok. Van egy 5 éves fiunk és egy 3 éves lányunk. A kapcsolatunk kb. 1 éve már nem ugyanolyan, elveszítette a saját vállalkozását. Nehezen lábalt ki belőle, de talált új munkát, ami elég jól fizető. Minden gondjában, bajában mellette voltam, soha nem éreztettem, h kevés lenne. Sokat iszik, és lelki terrorban tart. A veszekedéseink, sajnos többször verekedésbe is fullad, ami a gyerekek előtt történik. Most már nem tudom elviselni, lassan az idegösszeomlás határán vagyok, nem tudom miért csinálja ezt velem, nem ezt érdemeltem. A barátainknak azt mondja, h szeret. Talán adnék még egy esélyt neki, ha letenné az alkoholt. Azt mondja, hogy a gyerekeket nem venné el tőlem, de tovább bonyolítja a helyzetet, hogy nekem kellene albérletbe mennem a gyerkekkel, mert a szülei lakásában lakunk. Sajnos nem keresek annyit, hogy tudjam fizetni, úgyhogy egyelőre még együtt élünk, de nem kommunikálunk az eset óta, kb. 1 hete. Leülnék vele beszélni, de egyszerűen már azt sem tudom, hogy hogyan fogjak hozzá? Szeretem még, de lehet hogy nincs értelme már az egésznek. A gyerekek ezt nem láthatják. Mit tegyek???
Köszönöm

házassági válság

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
Egy évvel ezelőtt úgy döntöttünk férjemmel gyermeket szeretnénk (sajnos nem lettem várandós ezidáig), bár férjem már évekkel korábban is szerette volna. (34 évesek vagyunk, 8 éve házasok, 15 éve ismerjük egymást) Novembertől vettem észre, hogy férjem változik! Munkahelyi válságnak tűnt: alig van szabadideje (bár hobbiját nagyon szereti), valami újat szeretne, stb. Én korábban is támogattam a váltásban, most pedig a továbbtanulásban. Sosem akadályoztam abban, hogy egyedül is kikapcsolódjon, de az utóbbi hónapokban több időt töltött ezzel. Vitatkoztunk is emiatt! Ő némaságba burkolózott, de ez minden évben előfordult! Most ez elhúzódott, velem ingerült volt, intim pillanataink csak akkor voltak, amikor én kezdeményeztem. Beszélgetéseket kezdeményeztem: azt mondta nincs másik nő az életében, ő is gondolkodott, hogy mi történik vele, és rájött nem szeretne most gyermeket! Én összetörtem, másik szobába költöztem, de az okokat tudni akartam! Ő elmondta –bár, nem igazán értettem-, hogy mit is érez! Elmondta, hogy már nem szerelmes belém, de szeret, mégsem érzi azt, amit pl. 5 évvel korábban, de számára érték a házasságunk! Nem vitatkozunk, engedünk teret a másiknak, közös barátaink is vannak, közös programjaink is. Bár ő az utóbbi időben folyamatosan arra sarkallt engem, hogy járjak el gyakrabban a barátaimmal, tény: én vagyok az itthon ülősebb, de sokat dolgozom, vezető beosztásban vagyok, barátnőim pedig már jobbára anyukák! Szóval nálunk a férjem érzelmeivel van baj, bár korábban azt gondoltam az éltével-élethelyzetével van baja, de úgy látszik, hiányol valamit az érzéseiből! Nekem feketék vagy fehérek a dolgok, ez alapján a helyzet véleményem szerint, hogy a férjem már nem szeret annyira, hogy én legyek élete párja! Ő azt mondta neki eszébe sem jutott a válás, és kért, hogy próbáljunk a régi kerékvágásban élni! Minek??? A régi kerékvágás nem tartotta meg benne azt az érzést, amit keres, jó házasságunk volt mégis megváltozott az az érzés! Bár szerinte nem elmúlt csak már nem olyan erős! Attól, hogy félreteszem az „engem megbántottak” viselkedésemet, még nem tudom „magamba szerettetni” jobban! Ha egy ideig próbálunk úgy élni, mintha minden rendben lenne, attól miért változnának az ő érzései? Úgy érzem, csak az időt húzzuk! Itt állok majd egy „engem nem eléggé szerető” férjjel, aztán 35 évesen elváltan, gyerek nélkül! Vajon pazaroljuk időnket ezzel a próbálkozással? Hátha Ön érti ezt az egészet!!!

Kettő

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
51 évesen,elváltan,keresem a párom.Abban a -más középkorú nő által talán irigyelt- helyzetben vagyok,hogy két férfi is van az életemben. Egyiküket már egy éve ismerem.Szűkszavú,érzelmeit szavakkal kifejezni nem tudó,műszaki ember,aki azonban becsületes,hűséges és stabil partner. Eltérő az érdeklődési körünk, a hobbijaink,de szeretjük egymást.8 hónapja vált el,amit maga szerint még nem tudott feldolgozni.Én élettársra vágyom,össze szeretnék vele költözni,ő azonban húzza-halasztja, nem tesz lépéseket,csupán szabadidőpartnernek érzem magam mellette.Ezt ő tagadja, de szerinte 3 év kell,mielőtt összeköltözünk,hogy megismerjük egymást.Én egyedül élek,de hozzám sem akar költözni,még úgy sem,hogy pár napot itt tölt, párat nála töltünk,mert nehezen szakad el a megszokott környezetétől.Hiányérzetem volt mellette,és regisztráltam egy társkeresőn. Az első randevú egy nálam 5 évvel idősebb férfival nagyon jól sikerült,ő romantikus,érzelmesebb típus, sok közös vonás van bennünk. Azóta is találkozunk, és mellette megtapasztalom mindazt,amit az első férfi mellett nem. Viszont azóta is fent van a társkeresőn,és randizik másokkal is, bár ő azt mondja, hogy én vagyok a párja. De nem bízom benne annyira,mint az elsőben.Nem sokáig akarom ezt a kettős játékot játszani, döntenem kell.Ha az első mellett maradok,lehet,hogy soha nem fogunk összeköltözni és mindig szabadidőpartner maradok. Ha vele szakítok, attól félek, hogy a második nem megbízható és elhagy.Ő azt mondja,hogy szeret,de nekem az is furcsa,hogy 7 év egyedüllét alatt nem talált egy stabil élettársat.Igaz,őt még nem ismerem eléggé.Én féltékeny természetű vagyok,és az első biztosan hűséges lenne.Mi a helyes magatartás?Köszönettel Erzsébet

útmutatás

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!

Köszönöm a választ a 404-es levélre. A régebbi levelem száma:349
Nálunk a házassági válság 2,5 éve történt, de előtte egy tanévig nem volt munkám, és talán akkor kezdődött minden. mert előtte minden normálisan működött az életemben. Majd sok rossz és fájdalmas dolog történt velem.
A hangulatom nagyon változó. megfigyeltem, hogy a havi ciklussal összefüggésben vagyok időnként ingerültebb. Az biztos, hogy sok feszültség halmozódott föl bennem. Még mindig nem alszom jól. és a gondolataim tényleg sokszor kalandoznak a múltba.
Lehet még jó életem?

szakítás vagy gyerek?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
Párommal 3 éve vagyunk együtt és 13 éve ismerjük egymást, együtt is élünk. Én 34, ő 39.
Mindent meg tudunk beszélni - talán azért is, mert nemcsak párok, hanem barátok is vagyunk - közös programjaink vannak, a szex is jó. Tudja, hogy én több gyengédségre (ölelés, csók, puszik) vágyok és én tudom, hogy őt meg idegesíti pár viselkedésem.
Mégis, valami nem volt rendben...
Párom járt pszichológushoz és kineziológushoz a nyáron, én kineziológusnál voltam többször az ősszel, régebben családállításon.
Az ősszel a párom külön is költözött, hogy messzebbről lásson rá önmagára és ránk - ezt is őszintén, gond nélkül meg tudtunk beszélni.
Végül odajutott, hogy novemberben szakított velem, de 4 nap után visszajött, hogy mégsem ez volt a jó döntés, vissza is költözött és januárban arról beszélgettünk, hogy júniustól nekifogunk a gyerekvállalásnak.
De valami megint nem jó... Tudom, ezzel a valamivel nem sokat tud Ön mit kezdeni, sajnos mi sem tudjuk jobban megfogalmazni. Jól megvagyunk, de amolyan "langyos víz". Továbbra is meg tudjuk beszélni a dolgokat, nem veszekszünk, keressük a megoldást, de nem tudjuk megfogalmazni, hogy mi lehet a gond igazán. Valahogy hiányzik az a "valami", talán a tűz... És így a gyerekvállalásba sem merünk belefogni, hisz az még egy stabil, biztos párkapcsolatot is próbára tesz.
De egyre rosszabb hangulatban ébredünk... Beszélgetünk arról, hogy így nem jó, de egyikünk sem mer lépni sem tovább, a gyerekvállalás felé, sem a szakítás felé, mert annyira viszont nincs gond. De azt is tudjuk, hogy fejlődni, továbblépni kellene már - valamerre, hogy ne vigyük az időt. És persze a családi nyomás is jön kívülről, hogy "mikor lesz már esküvő, unoka..."
Javasoltam a páromnak, hogy költözzünk közös albérletbe (jelenleg az én lakásomban lakunk), ill. menjünk párkapcsolati terapeutához, de szerinte nem a lakás a gond és mindent meg tudunk mi is beszélni, így nincs szükség tanácsadóra.
Most várom, hogy mi lesz, igyekszem vidáman élni az életem és közben félek a szakítástól.
Mit tanácsol, mit gondol? Hol lehet a hiba és mi lehet a megoldás?
Köszönettel:
Catea

Tanácstalan vagyok

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

folyt. Állandóan sírva cirkuszol a férjemnek, aki persze itthon velem folytatja. Hetek óta nagy köztünk a feszültség, pedig most nagy szükségem lenne rá. A gyerekem nem akar a nagyszüleihez menni a szülés alatt, a barátnőmékhez szeretne menni, akivel egyidősek a gyerekeink és egy oviscsoportba is járnak. A férjem ezt megtiltotta, mert muszáj a nagyszülőkhöz menni,különben mehetek egyedül szülni.Ez most már igazából nem is lenne baj, nem is érzem a közelségét,nem is lenne rá szükségem a szülésnél.Anyós szerint én depressziós vagyok,mert szeretek itthon lenni. Tényleg szeretek itthon lenni a gyerekekkel,nyugodt vidéken lakunk, közel az erdő és a teraszon ülve időnként szarvascsordákat nézegetünk. Az életnek örülök, az életünk jól alakul, egészen mostanáig nagyon boldogok is voltunk.Nem hinném,h ez a depresszió.Szerinte magamhoz akarom láncolni a gyerekeim.Nem érzem igaznak ezt sem,pont attól akarom megvédeni őket,h ő megpróbálja kisajátítani őket,ahogy a fiával tette.A35 éves fia költözésének a napján őrjöngött,h ne költözzön el otthonról.Én azt szeretném,h a fiúk barátkozzanak sok sok emberrel,gyerekkel,ezért sokat jövünk megyünk, sokat vagyunk gyerekek között. Apósról nem sokat írtam ő egy nyugodt és kiszámítható, de alkoholista ember.Hangját nem nagyon hallani,de anyós mellet nem is lehet megszólalni.Többet róla nem is tudnék írni,szinte soha nem beszélgetünk még köszönni se nagyon hallom, ha találkozunk. Anyós:irányító,uralkodó,mindenkinél okosabbnak hiszi magát, különleges és szép embernek hiszi magát,rettentő hiú, irigykedik mindenkire, akinek nála jobban megy és folyton kritizál mindenkit, elképesztő módon öntelt és önző, a hűtő üres, de a hatodik ránctalanító krémet sok ezer ft-ért még megveszi.Borzasztóan erőszakos,mindennek úgy kell történni,h az ő igényei elégüljenek ki. Beszélgetni nehéz vele,mert vagy látszik rajta,h nem figyel egyáltalán, vagy mindig magára tereli a beszélgetést.A kritikától dührohamot kap és persze mindig mindenért más a hibás. Soha nem tartja tiszteletben a körülötte élők igényeit,csak az ő igényei számítanak, nagyon tapintatlan, úgy érzi szabadon taposhat az ember életében,bármikor és bárhogyan. Szerintem kezelendő mentális problémái vannak, amiről a férjem hallani sem akar.
A férjem: nyugodt és kiszámítható ember,jó a humora és kedves, gyengéd. Úgy érzem nagyon jól passzolunk és szeretem. Az anyukájával nagyon elfogult, nem érti mi bajom azzal, h minden nap itt akar ülni, szerinte meg kellene értenem,h még a minden nap is kevés. Nyugdíjas és unatkozik és csak az unokák az élete értelme és én elveszem az élete értelmét és ezzel megölöm. Más nyugdíjasok táncolni tanulnak, meg internetezni, kirándulni járnak, ő meg ül az ablak előtt és az utcát figyeli és arra vár, h mikor kap a gyerekekből. Szerintem ez beteges. Én mindjárt szülök, ez a terhességem is komplikált, mint az összes többi, egy rakás gyógyszert szedtem, h bent maradjanak, de ahelyett,h a babázásról meg a szülésről beszélgetnénk csak veszekszünk és sírok. Most újra ott tartok,h inkább elhagyom mihelyst felgyógyulok a szülésből, mert így nem megy hosszútávon, tönkremegyünk mindannyian és ez nem éri meg. Én úgy érzem,h anyósnak terápiás segítség kellene, valóban jól érzem vagy eltúlzok, ahogy a férjem mondja?

Mit tegyek?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Szakértő!
A tanácsát szeretném kérni,hogy van e még esély arra,hogy a párom visszajon?
Ő 34 éves,én 39.6 éve ismerkedzünk meg munkahelyünkön,mindketten túl voltunk egy rossz kapcsolaton,1-1 gyerekkel a nyakunkban,igaz az ő gyereke a feleségnél maradt. Eleinte jól megvoltunk,jártunk szórakozni,a szüleink megszerettek minket,a gyerekeket is. Aztán kb: 1 év után kezdett szépen megromlani minden,mert a testvérem látta egy másik nővel csókolózni.Persze ezt a mai napig tagadja,és a testvéremet horda le mindennek.Akkor hittem neki,mert szerettem,és éltünk tovább,de a tüske, a bizalmatlanság és a féltékenység belém költözött. Majd terhes lettem,mire elértem a 12 hetes kort,kitalálta,hogy neki nem kell gyerek,mint utólag kiderült,azért mert felvette a kapcsolato a régi szeretőjével,akivel 40000 ft-os tel számlákat csinált stb... Persze ezt is tagadta.Egyre több volt a hazugság a vita,a pocak meg nőtt,ö nem költözött ide,nekem kellet utolsó hetesen odaköltöznöm az anyjáékhoz,hogy ne legyek egyedül,ha a pici megszületik. Aztán megszületett,eleinte szép volt minden,majd megint lebukás a telefonszámlálkkal,randik sógornőmnél a volt szerelmével,stb.ami persze megint le lett tagadva,pedig a nő anyja is nekem állt egyszer a boltban,hogy állítsam le a párom,mert állandóan zaklatja a lányát. Ezt is lenyeltem.Hazaköltöztem saját otthonomba,a gyerekekkel,2 nap múlva jött ő is. Egy darabig elvoltunk,aztán megint jöttek a viták,ugyanis a lány ha nála volt,nem hozta hozzánk haza,hanem az anyjáékhoz vitte,ott is aludtak,olyankor nem is nagyon láttam.De ezt is eltürtem,de bele sos nyugodtam,mindíg nyaggattam,hogy jojjenek ide.A kirándulások elmaradoztak.Azaz neki voltak.PL:reggel felhívott,hogy jön nemsoká.Vártam,nem jött,egész nap hívogattam,este tudtam meg a testvérétől hogy elment a lányával az állatkertbe.Irtam neki,hogy hívjon fel,tudom hol van,stb.Ebből is meg lett a nagy vita,én lettem kihozva hibásnak az egészből,hogy mit képzelek én,mit dühöngök,azt csinál a lányával amit akar,oda megy vele ahova akar,stb.Volt még számtalan ilyen \"kirándulás\",ami csak később derült ki (strand,koncert,Mc Donald\"s),persze mindíg én húztam a rövidebbet. Hiába kértem-könyörögtem-hogy ne hazudozzon,ne bírta megállni,két nap miatt megint jött valami hazugság,ami kiderült.Hozzáteszem,mindemelett az ágyban esténként összebújva aludtunk,és a aszex is működött,igaz visszagondolva,elég \"lapos\" együttlétek voltak. A nyáron figyelmeztettek megint,hogy egy kis 26 éves csitri nagyon legyeskedik körülötte,és ő nem nagyon tiltakozik ellene.Megemlítettem,megint tagadott,hogy már betegesen képzelgek ,meg ilyenek.Aztán taktikát váltottam: hallgattam,figyeltem és nyomoztam.Az első egy sms-volt,melynek lényege \"hiányzol,puszi\".Ezt is tagadta,hogy nem neki szímezték,biztos félreküldék.Ez szeptember 19-én volt.Innentől kezdve,biztos voltam benne hogy van valakije,mindíg mondogattam neki mondja el,tagadott mindent,pedig konkrét dolgokkal bukott le,azokat is letagadta,mígne március 1-én jött a nagy kiborulás.A csaj elhajtotta,és itthon is kiborult minden,mert látttam rajta hoggy baja van,addig nyaggatam ,hogy elmondott mindent.Azt is hogy vége vele,pasija van a csajnak,velünk marad,minlket szeret,olyan lesz minden mint az elején...stb.Olyan is volt,egészen húsvétig.Aztán megint kezdett furcsa lenni,nem vette fel a telefont,össze-vissza beszélt merre van. Aztán most 13-án reggel,egy kellemes \"párnacsata\" után,és hogy elmondta mennyire szeret,megtörtént a baj. Elugrott friss péksütié a pékségbe,és úgy jött haza,hogy a másikat szereti,nem engem,megpróbálja vele,elköltözik-és el is ment.(Megegyeztünk,hogy ő hozza-viszi a gyereket oviba,este hatig vele lehet,hétvégente is egész nap,ha éjszakás vagyok vele aludhat,és mivel a 3és fél éves fiunk nagyon apás,nem értette hova lett az apja,megkértem jöjjön el,és esténként legyen vele,altassa el,ne sérüljön a gyerek,amit meg is tesz.Helyesen cselekedtem a gyerek láthatással kapcsolatban?) A csaj is otthagyta a pasiját a párom miatt-egyik óráról a másikra.A nőröl csak néhány szót:fél év alatt folyamatosan,havonta cserélgette a pasijait, ezek közt 3 családapa volt,akit a családjától szedett el,köztük a párom is. 5 napja történt,és nem hagy nyugodni a gondolat,jár az agyam egyfolytában.Mondja Doktornő! Én rontottam el valamit? Az én hibám? Várjam hogy hátha visszajön,vagy hagyjam a fenébe? De ott a fiunk,meg az anyagiak! Kérem adjon tanácsot!

Házasság

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
Tanácsát szeretném kérni!
Férjemmel gondjaink vannak ő nem akarja megbeszélni a problémáinkat. Válni akar amit én nem tudok egyedül feldolgozni.
Szeretném megkérdezni, hogy pszichológus vagy kineziológus tudna nekem ebben segíteni.
Köszönöm
Hidvégi Gáborné Kiss Zsuzsa

viselkedés

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
Van egy ismerősöm, barátnőm, akinek az apukája a lányt háta mögött mindig hülyézte, de kissebb korába még a lányának a szemébe is. Ma már a háta mögött mond minden negatívat róla. Sose semmi nem volt jó, bármit is csinált a lány. Mi baja lehet az apjának? Ez az apa a környezete nagy részét hülyézi is? Elég fura természete van. Hitegetőzni is tud minden félével.

párkapcsolat

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Szakértő!

Én azt szeretném kérdezni, hogy elváltam a férjemtől egy harmadik személy miatt aki még most is jelen van a volt férjem életében. Akit nyíltan fel is vállal. A házasságunk 18 évig tartott, két lány gyermekünk van 18 éves 16 éves akiket a bíróság az apánál helyezett el. Mert amikor összeházasodtunk a volt férjem házába költöztünk be amit teljesen felújítottunk. Ő azt tartja itt minden az övé nekem itt nincs semmim. Még a vagyon megosztás előtt vagyunk. Sokszor kértem adjon egy kisebb összeget, hogy eltudjak költözni a tárgyalások előtt. De ő kinevetett és azt válaszolta hova mennél? és nem adott. Elvárja hogy vezessem a háztartást (mossak, főzzek, takarítsak, neveljem a gyerekeket) Kértem menjünk külön, 200 négyzetméteres házban külön bejárattal ami megoldható. Ő erről hallani sem akar. MÉRT? Mondtam neki, hogy élj avval akit szeretsz. Ő nem akar a másik nővel élni. Valójában mit akar? Mert én nem tudok eligazodni rajta.

Üdvözlettel: Zsóka

Hogyan tovább?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
Megpróbálom röviden leírni a történetet..Férjem 16 hónapi különélés után a múlt hónapban haza költözött.Előtte 15 évig éltünk együtt.Sajnos a barátnője akivel az utóbbi időben együtt élt, nem akar kiszállni az életünkből...állandóan keresi(sms, telefon, e-mail)mindent bevet.A férjem sem akarja megszakítani vele a kapcsolatot teljesen,a kiskaput nyitva akarja hagyni.Nagyon nehéz a helyzetem, a férjem szerint én ne tegyek semmit,viszont a nőnek mindent lehet,neki mindent elnéz,mindenben neki ad igazat.Nem tudom, hogyan tovább, érdemes e küzdenem a férjemért, akit még mindig szeretek...
Köszönöm válaszát!

Útmutatás

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!

Már régebben írtam Önnek, köszönöm, a válaszát.
A házassági válságot nem sikerül feldolgoznom. Ami történt,mély sebet okozott, és nem lehet meg nem történtté tenni. Valahogy az életem minden területén mintha "megállt volna az élet". A férjem mellettem van, próbál segíteni, de én csak azt érzem, hogy olyan nehéz minden. Szeretném a segítségét kérni. Válaszát előre is köszönöm.

szociális fóbia?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!

Kisfiammal kapcsolatban írok - egy hónap múlva tölti be az 5 évet, 1 éve jár óvodába (Waldorf ovi, csak délig), és két probláma nyomaszt egyre inkáb:
nem játszik a gyerekekkel,
időnként bekakil az oviban.
Nagyon értelmes, okos, kishúgával remekül eljátszik. Jól kommunikál, 3 éves kora óta szobatiszta. Az oviban megfigyel, sok gyerek is szipmatikus neki, de nem kapcsolódik be a játékba, ha kedvesen hívják, akkor sem. A közös tevékenységekben részt vesz (festés, gyurmázás, torna stb.) De nem játszik, csak néha egyedül, vagy legfeljebb az óvónénikkel játszik. És sajnos többször előfordult már, hogy bekakilt az oviban, még utána se szólt.
Mindkét dologra azt mondja, hogy "nem mer" (játszani, szólni hogy kakilni kell, vagy egyedül kakilni menni), de nem nagyon hajlandó beszélni ezekről. Mit tegyünk, várjunk még, hátha megoldódik ez, vagy vigyük pszichológushoz?
Előre is köszönöm a választ

nem tudom

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Szakértő
Én egy 30éves nő vagyok és idáig nem tudtam családot alapítani mert nem vonzódom a férfiakhoz szexuálisan.Volt néhány párkapcsolatom,de a szexuális élet nagyon rossz volt a számomra próbálkoztam sok mindennel,nemi vágy volt,de ezt a páromra sosem tudtam átvinni.Két éve találkoztam egy férfivel akivel sikerült elérnem,hogy jó legyen a szex,de ez a férfi viszont sok bonyodalmat okozott nekem és nem tudom felvállalni hivatalosan.Viszont más férfi közeledését nem tudom fogadni nem vonzanak a férfiak csak ez az egy férfi.
Sajnos így nem tudok kialakítani egy normális párkapcsolatot.
Úgy érzem ez nem igazán normális.
Válaszát előre is köszönöm.

Mi lesz most

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Szakértő!
A férjem félrelépett. Megszakította a kapcsolatot, de itthon nem néz rám, ő a sértett. Ha bent vagyok a fürdőszobában inkább nem jön be ha mégis be kell jönnie akkor próbál nem rám nézni. Nem vetkőzik le előttem!

Nem tudom mire vélni ezt a viselkedést?

Féltékenység

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!

A párommal több, mint 3 és fél éve vagyunk együtt. Én 21, a párom 28 éves. Mostanában előfordul, hogy vitázunk. Pár hónapja bejelentkezett az én laptopomról a Facebook-jára és úgy maradt, én pedig nem bírtam ellenállni... Sajnos sok nem tetsző dolgot találtam! Egy ismerősétől kérdezett egy lányról, és azt javasolta a kedves barát, hogy beszélgessen, mivel "olyan aranyosnak tűnik az a lány és sajnálja, hogy szakított a párjával, de nem tudja, mit mondjon neki". Nem az volt a válasz, hogy áh, kapcsolatban élek. Nekem ez eszméletlenül rosszul esett, mivel úgy érzem, hogy kikacsintgat és ha valami történne köztünk, lenne B terv. Nem tudtam, hogyan beszéljek vele erről, ezért csak rákérdeztem, hogy ugye nem flörtölget másokkal?! Ha ez feljön szóba, mindig csak rám förmed, hogy nem lehetek ennyire buta, majd észhez térek.... Másfél éve buszsofőr és elég sok lány kinézte magának, sőt, a telefonszámát is megszerezték és sms-eket írtak neki, amiről csak nem rég beszélt.
Ha az utcán sétálunk és fogja a kezem, gátlástalanul bámulja a lányokat. Lehet, hogy ezt azért tudom nehezen tolerálni, mivel nem sok pozitív visszajelzést kapok tőle. Mivel szerinte természetes, és ezért nem mondja, hogy szép vagyok, vagy, hogy SZERET!
Tudom, hogy nem szép dolog ez a féltékenykedés, de nagyon nem szeretném, ha újra megcsalnának, mivel az előző párom ezt tette.
Nem tudom, hogy mit csináljak, mivel egyébként is kitörli ezeket az üzeneteket később, és az egyik barátjának is azt javasolta, hogy tagadni kell mindig mindent.
Fogalmam sincs, hogyan tudnám megbeszélni vele, hogy mik a félelmeim. :(
Segítségét előre is köszönöm!
egy elkeseredett lány

menni vagy maradni?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Szakértő!
Párommal 8éve vagyunk együtt, 4éve házasok. 2éve született egy babánk, de a terhesség alatt és a szülés után jött egy törés a kapcsolatban, nem éreztem, hogy számíthatnék rá...Ahogy észrevettem nem tudja azt elfogadni,hogy a kicsi mindenki előtt van, saját magánál még mindig az önös érdekek a lényegesek, amit én nem tudok elfogadni! Folyamatosan egy megfelelési kényszerbe húz bele, mindig nekem kell a kedvében járnom, de ha neki úgy tartja kedve elkezd mindenfélét a fejemhez vágni, aminek veszekedés a vége!
Próbáltam már mindent, de úgy érzem feladtam,pedig a kicsi miatt nem szeretném!
Mit lehetne még tenni, mikor már semmi nem jó? :(

Megoldás keresése

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Klára!
Nem is tudom, igazából hol kezdjem. Párommal másfél éve vagyunk együtt és lassan egy éve élünk együtt. Párom 31 én pedig 25 éves vagyok. Már nagyon régről ismerjük egymást, egy baráti társaságban voltunk. Nehéz körülmények között jöttünk össze, ugyanis neki menyasszonya volt, nekem pedig barátom. Miután én szakítottam a párommal, egyre jobban el kezdett közeledni felém, egyre többet találkoztunk, de amíg neki menyasszonya volt, megbeszéltük, hogy nem lesz semmi köztünk! Ez így is lett! Aztán szerelmet vallott, elhagyta a menyasszonyát, utána pedig szabad út volt előttünk. Minden szép és jó volt, tulajdonképpen ma is jól vagyunk, csak van néhány dolog, ami aggaszt és zavar. Nem sokszor veszekszünk, de ha igen, akkor azt minden szomszéd hallja! Először a féltékenységi miatt vitáztunk, illetve, hogy nem mindegy miben megyek el dolgozni vagy bárhova! Minden reggel kritizált egy időben, hogy be lehet látni a felsőmbe, hogy HA jobban megnézzük!! Pedig hozzáteszem, szeretek csinosan öltözni, de nem vagyok az a magamutogatós fajta! Ma már ezen nem igazán vitázunk, mert a lehető legzártabb ruhákat hordom! A másik problémám, hogy úgy érzem, kicsit kirekeszt a családomtól! Ha van valami családi összejövetel, akkor mindig nyűg, hogy nem akar sokáig maradni, vagy éppen nincs kedve eljönni sem, ilyenkor mindig hozzá teszi, hogy én menjek nyugodtan, de tudom, hogy ebből is csak a baj lenne, így van, hogy el sem megyünk. Pedig a szüleimmel is jól kijönnek! Olyan is előfordult már, hogy sokáig dolgozott én pedig ráértem és szóltam neki, hogy haza megyek édesanyámhoz! Erre ő megint behisztizett, hogy nekem mindig azon jár az eszem, hogy hová menjek! Azt is mondta egy időben, hogy biztos nem szeretek itt lakni! Ennek ellenére elmentem, de ilyenkor még anyuval sem tudunk felhőtlenül beszélgetni, mert idegesít a dolog! Hogy őszinte legyek, anyunak nem mesélem el ezeket ilyen részletesen, nem akarom idegesíteni, pedig ő is érzi, hogy ilyen bajok lehetnek a háttérben. Régen rengeteget voltunk együtt anyuval, szinte a barátnőm, néha elmentünk vásárolgatni, de ma ezt már meg sem merem említeni, mert biztos, hogy ebből is botrány lenne. Ezektől függetlenül nagyon szeretjük egymást, mindig én vagyok neki az első, figyelmes velem, mai napig szerelmes leveleket kapok tőle, pedig együtt lakunk és ha éppen jó hetei vannak, akkor nincs semmi baj köztünk, olyankor én is megnyugszom egy kicsit, hogy minden rendben van, de aztán mindig történik valami. Vitázás közben már volt, hogy ezeket mondtam neki, de mindig az a válasza, hogy ő csak velem akar lenni, ezért mindent megtesz, de én ez nem nézem semmibe és hogy ő már lassan semmiért sem szólhat! Nem tudom, hogy hogy kellene kezelni, de ennek hosszú távon nem lesz jó vége, pedig már szó volt házasságról, gyerekről, aminek én is nagyon örülnék, de ha ezek feljönnek bennem, elgondolkozom! Remélem tud nekem valami jó tanácsot adni, mert nem akarom, hogy ezek miatt esetleg megromoljon közöttünk minden.
Várom mielőbbi válaszát!

haj

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

4 éves kislányom soha nem rajongott a hajával történő dolgokért. Soha nem tűrt el csattot, hajpántot, kicsi korában se. Egy idő után a hajmosás is nagy hisztikkel járt. Fodrásznál egy ideig jól tűrte a hajvágást, azután már ott se. 2010 nyarán még hagyta hogy fodrász, Anyósom, én vágjam a haját. Szó nélkül tűrte. Azután az utolsó alkalommal hogy hagyta 2010 szilveszterén történt. A Testvéremnek hagyta hogy levágja a frufruját. Amikor még aznap meglátogattuk Anyósomékat már nem vette le a kapucniját és onnan három hónapon keresztül, ha vendégségbe mentünk azt mondta túl kócos a haja (a kapucni alatt kócos lett persze) nem veszi le a kapucnit. Ez a tavasz, nyár jöttével elmúlt. Tavaly nyáron még legalább kézzel hagyta kibontani a haját, sőt még egyszer fesülni is lehetett, de nyár végére teljesen befeszült. Egy sátorozás alkalmával megizzadt és nagyon gubancos lett a haja, és onnantól kezdve, mivel egyáltalán nem hagyta, egyre kócosabb lett a haja. Jött az óvóda, ahol meglepő módon jól tolerálták a helyzetet az óvónők. Néhány lány nem állt szóba vele, mert túl borzas volt, erre panaszkodott. Ekkor mérlegeltem, hogy vajon melyik rosszabb egy fodrásszal való találkozás, vállalva azt hogy esetleg ebből lesz kis hiszti, vagy kiteszem annak, hogy esetleg kiközösítik. Teljesen önként elment a fodrászhoz, de ott már eléggé tiltakozott, de végül megtörtént a gubancos haj kifésülése, és a frufrujának levágása. Soha nem beszélt erről senkinek, hogy ez milyen élmény volt pl. apukájának. Azóta nem történt változás, hallani se akar arról, hogy a hajához nyúljon bárki, hárít, beszélni se akar róla. Úgyhogy megint gobancos, már inkább rasztás. Az óvódában elfogadták, befogadták, barátkozik vele mindenki, még kis szerelme is van. :-)
De sajnos nem mindenki ennyire elfogadó, úton, útfélen kritizálják idegenek, felnőttek, persze. Látszólag nem érdekli, de látom hogy szégyelli, a tél elmúltával (amikor már nem kellett sapkát hordani feltétlen) látszott rajta, hogy zavarja hogy mindenki látja a gubancot.
Kérdésemre hogy miért ez az averzió a válasz: nem akarja hogy változás történjen, mert akkor mindenki megdícséri. Nem akar azzal szembesülni, hogy eddig rossz döntést hozott? Vagy hogy egyáltalán meghozta a döntést? Annyira be van feszülve az egész ügytől, hogy már direkt nem enged? Látszik, hogy vágyna a dologra, mert rajzol ezzel (kócos kislány arra gondol hogy szép a haja, kitalált gyerekei és kitalált testvére imád fodrászhoz járni), óvódában is sóvárogva nézi míg az óvónők fésülik és copfozzák a többieket, vagy álldogál a fodrászatok előtt, de be nem megy.
Az a baj hogy ez már nem csupán esztétikai kérdés, félek hogy egyszer tetü lesz az oviban, vagy már nem lehet kifésülni, és le kell vágatni egyszer a majdnem derékig érő haját, ami nyilván mélyen érintené.
Egy másik feltevés: az utolsó hajvágás, ami még konfliktusmentesen történt, Nagypapám halála után nemsokkal történt. Őt a Kislányom nagyon szerette, hirtelen halt meg, nem tudta hova tenni nyilván, hogyan tűnhetett el valaki az életéből. Lehet hogy ezt kötötte össze? Elveszített valakit és a "haját". Ettől is lehet ez a feszültség?
Hogy lehetne ezt a problémát megoldani?
Válaszát előre is köszönöm.