Nők Lapja Cafe

pénz

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy igaza van az anyagi felfogásommal kapcsolatban amikor azt írta, hogy csak rosszként gondolok rá, olyanra ami sosincs elég. ( még ha rengeteget dolgozunk is, nagyobb összegek mennek át a kezünkön és nem marad meg nálunk)
A kérdésem az lenne, hogyan tudom megváltoztatni a pénzhez fűződő gondolataimat? Hogy ne ránduljon görcsbe a gyomrom ha rá gondolok? Mert így szinte taszítom a pénzt.

Köszönöm a válaszát.
Edit

kérdés

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Szeretném megkérdezni, h a családállítás pontosan hogyan működik? Lehet e olyanokra választ kapni, h ikergyermekeim miért születtek meg 12 héttel korábban? Fiamnál elment a magzatvíz és ő meg akart születni. A családállítással meg lehet e tudni az okát, h miért ilyen hamar születtek meg (kislányom nem akart még megszületni)? Ezzel a módszerrel azt is meg lehet tudni, h a nagyobbik lányom miért olyan távolságtartó velem mások előtt? Lehet ennek oka esetleg az, h nekem sem volt jó a kapcsolatom az édesanyámmal? Ezeket a problémákat segít megoldani a családállítás? A gyerekek problémáit meddig lehet rajtam keresztül megoldani?

Válaszát előre is köszönöm!

Monyus

Ikerterhesség

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hédi!

A kérdésem az lenne, hogy vannak-e jelei, jellemzői ha valaki az anyaméhben ikerterhességnek indult? Már kétszer állíttattam magamnak, de ezidáig ez nem derült ki rólam. Nem tudom, hogy az állítás témája miatt vagy mert nekem nem volt "ikertestvérem" anyu méhében.

Az oka, hogy kérdezem, mert olyan dolgokat tapasztalok, amire esetleg magyarázatot adna, ha anno ikerterhessége lett volna anyunak. Pl:sokszor duplán veszek dolgokat, csak esetleg más színben, sokszor úgy érzem, mintha két személyiségem lenne (két eltérő ember, aki teljesen mást akar és emiatt sokszor őrlődöm, mintha nem találnám a helyem), stb. Állítólag anyut sokan kérdezték, hogy ikrekkel terhes-e, amikor velem volt terhes. Persze mindezeknek más magyarázata is lehet és másnak is lehetnek hasonló tapasztalatai, de kiváncsi lennék.
Másik kérdésem, hogy lehet-e kifejezetten erre családállítást kérni, hogy ezt megtudja valaki?

Válaszát előre is köszönettel: K.

piszkos anyagiak

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!
Az anyagiakról szeretnék Öntől többet megtudni. Dolgozunk folyamatosan a férjemmel, komoly üzleteket bonyolítunk le, a kezünkből valahogy kifolyik a pénz. Nem költünk semmit magunkra, de valahogy sosem marad/ csekk, rendkívüli kiadás, kocsi elromlik /
Ezek mitől vannak?
Most szeretnék én is egy vállalkozásba belevágni, bár az anyagiakat még nem tudom honnan teremtem elő. De úgy érzem kell, hogy több lábon álljunk.

Mi a baj velünk?Miért nem haladun egyről a kettőre?
Köszönöm!
Én: 1984.03.04 00:10 Gyula
Párom: 1975.08.23 Medgyesegyháza

Köszönöm!
Edit

családállítás

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

A férjemmel 3 éve szeretnénk kisbabát, már a lombikot terveztük, mikor kiderült, hogy várandós vagyok. Sajnos a babát elveszítettük a 11. héten. Szeretném felkutatni az okát annak, hogy miért nem lehet kisbabám. Tudom, hogy a családban több vetélés, abortusz is volt. Segíthet egy ilyen esetben a családállítás? A másik kérdésem azzal kapcsolatos, hogy mi a különbség az egyéni és a csoportos családállítás között? Mikor melyik javasolt? Válaszát előre is köszönöm

C.

kérdés

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig, BUÉK önnek.
Két kérdésem lenne önhöz, egyik hogy olvastam a Hellinger könyvet és abban az van, hogyha a család átköltözik egy másik országba akkor felmenőkig lehetséges, hogy inkább a család visszavágyna illetve hogy nehezen élik meg az uj országban lévők az egészet. Nálunk az a helyzet hogy még a dédpapám jött magyarorszéágra Németországrol és mi a családja a nagymamám a nagynénéim és én is visszavágyunk Németországba, olyan erős a kötödés, hogy évek ota én is oda vágyok és ha nyaralni megyünk biztsan utba ejtjük Németországot. Rokonság is. Igazábol ez furcsán hangzik de én hiába itt születtem nagyon visszavágyok Németországba és mintha hazamennék amikor ott tartozkodok. Szeretnék ott lakni, A kérdésem az lenne, hogy ez ön szerint megkeresni nagypapám családját (akikről semmit nem tudunk egy vezetéknéven kivül ) fel tud-e még több energiát sazbaditani? illetve ha kiköltözünk akkor végülis mi az igazi helyünkre megyünk vissza? Nálunk mindenki felmenőkig Németországba és USa-ba vagytak mert ott laknak a többi rokonok illetve ugye a dédpapi dédmami vonal Német és amerikai volt de már azt nem tudom hogy anno miért jöttek ők Magyarországra. ráadásul amikor kint vagyunk német honban konkrétan csodás dolgok történtek velünk.

Elnézést ha kicsit rébuszokban irtam a kérdést de szerinetm ön érti mire gondolok. Tehát ha mi kiköltöznénk bármelyik országba is akkor a tényleges gyökerünket találnánk meg?

Másik kérdésem, hogy szülőkről való leválást hogyan lehet megoldani, illetve hogy tulélni, mert nekem a szüleim eléggé ragaszkodnak hozzám már tulságosan erőltetve is és néha probálnak játszmákba belerángatni is pl nem fogok megállni a lábamon stb játszmákkal ezeket hogy lehet hellingerrel oldani vagy maga az egészet rendezni? Milyen mondatok segithetnek?

köszönöm ha válaszol a kérdéseimre és szép napot jo munkát szilvi

Családállítás

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

A mező alatt a család energiamezejét értem, ami, ha jól tudom, az állítás során elkezd "dolgozni" a problémán, megmutatni a blokkokat, legalábbis több oldalon is így olvastam róla.
Az érzések, amiket említettem, apukámmal kapcsolatosak, aki lassan 20 éve, hogy meghalt. Egyik reggel egyszer csak belém villant valami vele kapcsolatban, nem tudnám megfogalmazni pontosan. Csak pergett előttem az a néhány emlék, ami megmaradt róla. Erre gondoltam.

Családállítás

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!
Kérdésem a következő lenne: hétvégén megyek családállításra, eddig még nem voltam, utána olvastam, hogy milyen tapasztalatai voltak másoknak, és már izgatottan várom.
Viszont felmerült bennem egy olyan kérdés, hogy lehetséges-e, hogy a mező már a konkrét állítás előtt elkezdjen dolgozni csupán az elhatározás miatt? Ezt azért kérdezem, mert valamilyen oknál fogva, minden különös kiváltó ok nélkül olyan érzések kerültek bennem felszínre, amik eddig nagyon mélyen voltak, talán nem is tudtam róluk. Lehetséges ez vagy másnak tudhatom be?
Köszönöm a válaszát!

tanacstalansag

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Jo Napot!
30 eves no vagyok 2 eve vagyok egyutt parommal,es 3 honapja elunk egyutt. A parom mag hazas 54 eves papiron meg hazas mert az anyagiak eleg nagy akadalyt vetnek fel. Van egy nagy lanya aki onnalo es egyenlore a felesege a kozos hazba o pedig nallam lakik de mivel a munka muhelye a hazaban van arra gondoltunk,hogy nekem mint orokseg van egy lakasom ami fedezne a valasnal a felesege reszet hogy azt oda adjuk a felesegnek es en ram pedig a haza felet iratja igy megmarad a haza. Van meg egy terulete is de azt pedig a lanya oroksegenek szanna. Parom azt mondja hogy nekem is aldozatot kell hozzak ha o elvalik es ha megeskudunk az enyem lesz a haz fele tehat a lakasom nem lesz csak ugy oda adva. Nekem meg kellene valnom az egyetlen ingatlanomtol es ugy erzem o is ugyan ugy aldozhatna az o vagyonabol, hogy elosszor elvaljon es aztan osszehazasodjunk. Nem tudom ki az aki nem gondolkodik realisan o vagy en, nem tudom mi tevo legyek az oroksegemmel kapcsolatban... on szerint hogyan donthetek ebben a helyzetben, ha igazan szeretem en aldozzam fel az o valasaert az ingatlanomat?
Koszonom segitseget!

tarsfuggoseg

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Udvozlom!

Azert fordulok Onhoz, mert nem tudom, hogyan valtoztassak azon, hogy gorcsosen ragaszkodom az aktualis paromhoz, pedig lassan ket eve (harom eves a kapcsolat), hogy egyertelmu, hogy nem mukodik: mind a ketten mast varunk egymastol, bar a parom allitja, hogy o jol van a kapcsolatban. Fel eve "szunetet" kert, miutan ultimatumot adtam neki, o ez alatt egy masik lannyal jart, amirol persze nem tudtam, ezalatt hozzam is "eljart". A "szunet" ket honapig tartott, aztan mar kettonkkel manoverezett egyszerre, mig le nem bukott, de bocsanatot kert, zokogott es konyorgott, elhalmozott igeretekkel, en meghajoltam, es akkor is "szeretnem", hogy mukodjon. Ha problemank van, ragaszkodom a gondolathoz, hogy megoldjuk, es folyamatosan "meghajlik a gerincem" a nagy igyekezetben. Tarsfuggo vagyok. Beleragadtam egy olyan kapcsolatba, amiben bizonytalannak erzem magam, nem bizom a masikban, es kedves gesztusokbol, figyelmessegekbol, szeretetmorzsakbol tartom fenn magam. Persze van, hogy "lazitok", megprobalok nem elvarni semmit, es akkor a hetkoznapok mukodokepesek, de mindig eljon a hullamvolgy. Nem vagyok buszke arra, hogy velem majdnem barmit meg lehet tenni. 30 eves vagyok, es ez a masodik komoly, tobb eves kapcsolatom, amit a hajanal fogva huzunk mind a ketten tovabb, miutan intermezzokent egy masik lannyal kapcsolatot tartottak fenn, de mind a ketten allitottak, hogy nagyon szeretnek... Az eszemmel tudom, hogy ez nem szeretet mar egyikunk reszerol sem, megis kotodom. A kapcsolatunk atipikus: en 3 evvel idosebb vagyok, kulfoldon egyedul elek, o a csaladjaval, es helyi. En diplomas vagyok, neki nincs erettsegije. Ebbol kifolyolag nekem "normalis" munkam van, neki allandova valt a kezdetben atmeneti munkahelye, ahol ehberert dolgozik, igy minden kimozdulasunkat en finanszirozom.

A tortentek utan, ha hivtak, elmentem randevukra, de valojaban teljesen le vagyok blokkolva. Gondolni sem tudok arra, hogy massal kezdjek el kapcsolatot epiteni, pedig tudom, a mostani parom valtozni nem fog.

Mi a velemenye?

hellinger

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kulfoldon elo magyar vagyok. Egy evvel ezelott egy pesti josnotol hallottam eloszor a Hellinger elmeletrol. azota probaltam kicsit utanaolvasni Hellinger munkalatarol. A josno azt mondta, hogy a csaladomnak valo megfelelesi vagy miatt valaki masnak az eletet elem, valaki mas korabbi csaladtag eletceljait kovetem es nem a magamet. Tudna valamit javasolni? koszonom

Katának 2.

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Bocsánat, nem bántani akartam Katát. Hanem biztatni. 13 éves korom óta leírom a nagyobb történéseket, vagy extra gondolatokat amik elő törnek belőlem időnként. Van, hogy már magának az írásnak is jótékony hatása van, de van, hogy csak évek múlva értem meg, hogy akkor mit éreztem és miért éppen úgy cselekedtem. Ez a legjobb "pszichiáter"-em. Katát, mint mondtam, csak biztatni tudom, hogy írja le a gondolatait, érzéseit. Így egy kis "időutazással" saját magának tarthat tükröt, és bölcsebben lát rá a dolgaira.

Katának

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kata, ezt a leveled úgy 6 év múlva olvasd vissza.

ketsegbeesve

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Eloszor is szeretnem elmondani, hogy csak azert valasztottam a segitsegkeresnek ezt a formajat, mert kulfoldon elek, es a foglalkozasra sajnos semmi lehetosegem sincs elmenni, ellenkezo esteben mar regen felkerestem volna! :) Probaltam emailben felvenni a kapcsolatot massal, ugymond internetes tanacsadast remelve, amit nem kivantam volna ingyen, de sajnos valaszt sem kaptam. Rajottem, hogy ez igy nem mukodik, gondolom, nem ilyen egyszeru, megertem.
Most viszont eljutottam odaig, hogy mar rettentoen ketsegbe vagyok esve, es bar eddig megszallottan probaltam magam megoldani a gondjaimat, rajottem, hogy ez rajtam boven tulnott, csak egyre melyebbre zuhanok.
Elnezest a hosszu levelert, es az ekezetek hianyaert! Igyekszem rovidre fogni, es elore is koszonom a segito szandekat!
34 eves no vagyok, kulfoldon elek 4 eve. Abban a remenyben jottem ide, hogy az addigi szornyu anyagi helyzetunkon javitsak.
Anya egyedul nevelt, apa meg a szuletesem elott elhagyta. 10 evvel kesobb szuletett egy ocsikem, akit kesobb en is anyakent probaltam nevelgetni. A csaladban en vettem fel a csaladfo szerepet, en inteztem az anyagi dolgokat, en probaltam betomkodni a lyukakat a koltsegvetesen, de egyre nagyobb kinnal.
Vegul nem maradt mas kiut, mint idekoltozni.
Egy generacioval visszaugranek: az anyai nagymamam meg fiatalon, 34 evesen agyverzest kapott, aminek maradando kovetkezmenye lett, igy egesz tovabbi eleteben a nagyapamra volt utalva. Az apai nagymamat pedig szinten elhagyta a ferje, o is egyedul nevelte a 2 gyermeket.
Amit esetleg laikuskent eszrevettem: csaladom noi tagjai szinte kivetel nelkul ra voltak utalva a ferjukre: anya ket huga sulyos alkohol problemaval kuzdott, nem is dolgoztak, hanem elhagyva magukat, ferjuk altal sulyosan bantalmazva eltek, majd fiatalon meghaltak.
Az en anyukam soha nem ivott, rendkivul odaadoan, hatalmas szeretettel es erzekenyen nevelt minket, de sajnos a fuggest rajta is eszreveszem. O tolem fuggott, vagy eppen attol, aki segitett. Vedelmeben elmondanam, hogy nagyon igyekezett, igyekszik, most is 2 munkaja van a nyugdij mellett, regebben is masodallast vallalt, hogy megeljunk. Csak egyszeruen nincs szerencseje a penzugyekben, vagy nem ertem… Magara alig koltott, mi sem kaptunk extra dolgokat, megis hagyta elveszni a lakasat, meg fiatalon (a sajat apja jatszotta ki a kezebol).
Aztan felnottem.
Es most jon az a dolog, amit nagyon nagy fajdalom volt tudatositani magamban: barmilyen talpraesett voltam is, akahogy igyekeztem is, en is fuggok masoktol. Az elso baratomtol kezdve, egeszen a mostani kapcsolatomig, allandoan anyagi fuggesben elek. Nem kolcsonokre ertem (persze arra is volt pelda), hanem onkent igy alakult dolgokrol. Nehez megfogalmazni. Barmit teszek is, egyre halmozodnak a tartozasaim, mert valami varatlan dolog mindig kozbejon. Mar annyiszor majdnem egyenesbe jottem, de akkor azonnal tortenik valami varatlan dolog (mutet miatti jovedelemkieses, elokerul egy regi, elfelejtett szamla, kezesseg a baratnak, aki nem fizet, vagy most, amikor a testveremnek kell segiteni a kozos kasszabol, mert amugy nem tudna megelni, anyanak halmozodik fel otthoni szamla, vagy egy naív otletem, ami aztan fuccsba megy).
A masik dolog, amit nem ertek: nem tudok boldog lenni. Nem megy. Ha nincs baj par napig, akkor mindig jon egy gond. Vagy a parommal veszekszunk, vagy a tesommal, vagy a fonokommel, betegsegtol felek stb. Mintha nekem orok szomorusagban, ’martir’ erzessel, beletorodessel kene elnem. Az atsirt ejjelek menetrendszeruek. Barmit teszek is, mindig tortenik valami. A ferfiakban, a boldog kapcsolatban a szivem melyen nem bizom. Hanykolodom, hitegetem magam, majd azt erzem, hogy en ugysem lehetek boldog.
De miert? En annyira probalom!
Nagyon optimista vagyok, nyitott es igyekszem jo lenni.
Kedves Hedvig! Tudom, hogy igy igazabol nehez velem ’mit kezdeni’, de hatha tudna valami tanacsot adni, hogyan allhatnek neki egyedul, itt a vilag vegen. Ha a velemenyet, a ’tippjeit’ leirna errol a helyzetrol, arrol, hogy milyen osszefuggest lat a csaladom es az en sorsom kozott, rettentoen halas lennek. Talan sikerul ’tavvezerlessel’ elindulni az utamon, lezarni valami lezaratlant, hogy vegre en is elhessem a sajat jovomet, es almodozhassak a leendo kisbabamrol, nyugalomban, szeretetben.

Nagyon koszonom a segitseget!
Csodaszep napokat kivanok, szeretettel:
Herbal

gondolataim

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Igaz,Arra vagyok kíváncsi,hogy mik azok amik megfogalmazódtak benned a levelemmel kapcsolatban,a másik,hogy szerinted hogyan is vagyok a barátnőmmel és a párommal!
köszönöm

gondolataim

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Mostanában sokat gondolkozom és le is írom magamnak a világ nagy dolgain,párkapcsolat stb. rá pár napra vissza olvasom és megpróbálom levonni a konzekvenciát magamról!Most nagy törés ért az életben ez vetettem papírra és szeretném elküldeni és a véleményedre lennék kíváncsi!Amennyiben lehetséges!Köszönöm!

Tisztelt Cím!!

Tudom,hogy senkit nem érdekel de had mondjak még valamit! Hangsúlyozom különös gondossággal írom ezt a levelet és eszem ágában sincs ezzel a levéllel megbántani bárkit de ezt a gondolatot még,hagy osszam meg!Ígérem többet nem beszélek ilyen jellegű emberi kapcsolatokról!

Eddigi életem során szerencsére hála a jó Istennek nem volt szükségem senkire mármint olyan érzelmi függést kialakítani magamban,hogy ne tudjak elszakadni attól a valakitől! Ezért különösen nehezen viselem és hozzá teszem egyáltalán nem értem azokat az embereket akik függnek valakitől (baráttól,barátnőtől) hogy az elkövetkezendő életében szükségük lenne rájuk valamilyen szinten!

Az egoizmusomból kifolyólag soha eddig életem során és valószínű ezután sem fog eszembe jutni az,hogy az a férfi akivel együtt vagyok ,hogy megcsalna (nem szoktam ettől félni sem gondolkodni rajta) soha.

Ami nekem fájdalmat szokott okozni és teljes meg nem értettséget azok az érzelmi kötődések egyes emberek felé akik vagy semlegesek vagy degradáló hatással bírnak. Hozzá teszem csak a hozzám közel álló embereknél repedek meg ilyesmin akiket szeretek. Ebből a szempontból teljesen mindegy nekem,hogy a kötődő fél a barátnőm,a párom vagy a húgom ...stb.és annak sincs jelentősége,hogy akihez kötődik az egy öreg asszony, egy kis fiú,vagy egy buzi cigány .........

Mondok egy példát: Kicsit durva példa de talán drasztikusan jobban ki lehet venni a lényeget!
A legjobb barátnőmnek volt egy pasija aki szó szerint egy buzi cigány volt és amikor összejött a barátnőmmel akkor találta ki,hogy megpróbálja a nőkkel, hozzá teszem azóta sem tudja pontosan a nemi identitását. Rengeteget bántotta és megalázó helyzetbe hozta az én barátnőmet akivel másfél év után szakítottak! Én nem tértem napi rendre de még most is nehezen megy! Sokat sírt nekem amikor nem bírtam tovább cérnával és kampányolni kezdtem a srác ellen! A barátnőm belátta saját tapasztalatokból ,hogy ez a "kapcsolat" nem vezet sehova ráadásul a fiú szellemi képességei nem igazán haladták meg a normát! Ami utána következett az volt számomra a pokol! Barátnőm egy másik fiúval lépett kapcsolatba de sehogy nem ment neki elengedni a másikat folyamatosan kapcsolatban akart állni vele (telefon,facebook...stb) Nem tudtam ,hogy mazohista vagy egyszerűen csak hülye! Szerény személyem szerint igenis vannak olyan emberek akiket el kell engedni az életben!!
Tudom sok emberben felháborodást keltenék azzal,ha azt mondanám szerintem sok kapcsolat emberek életében kellenek egy darabig de egy idő után teljesen értelmét veszti! Kifejtem ez tény: Mindenkinek az életében vannak állandó emberek akár óvodáskor vagy iskolás kori nagy barátságok például,és olyanok is vannak akik csak időszakonként vannak jelen ők azok akik cserélődnek körülöttünk! Ezt el kell fogadni nem tudunk és nem is lehet minden emberrel akivel élete során találkoztunk tartani a kapcsolatot rendszeresen mert mire 30 évesek leszünk ezzel menne el az egész napunk! Lehet,hogy embertelennek tartotok,de fölösleges kapcsolatok is vannak amik sem nem visznek előre sem pedig vissza felé persze nosztalgia szempontjából is értelmetlen,ezek azok amik engem teljesen kinyírnak és megemésztenek! Én sajnos olyan vagyok,hogy az az ember akivel szeretnék bármilyen kapcsolatot tartani az legyen vagy vicces vagy lehessen vele jót beszélgetni vagy tanulni tőle.....stb!De csak ,hogy legyen azért nem kell! Azért,hogy megkérdezzem tőle mi van vele bocsánat de kit érdekel ez???- Azért ,hogy érezze a törődést és megnyugtassam a saját lelkiismeretemet,hogy egyszer sokat voltunk együtt és nehogy azt higgye ,hogy hanyagolom és??? De már réges-rég külön utakon járunk!!!Direkt nem keresem a társaságát,ha a véletlen műve akkor természetesen megérdemel a dolog pár mondat beszélgetést!!!Sok ilyet tapasztalok körülöttem és értetlenül állok előtte és sajnos ez az én hibám eszméletlenül idegesít és nagyon fel tud húzni! Az kell mondanom ,hogy így majdnem 24 évesen megtaláltam számomra a nagy Ő-t!Közöttünk is rengeteg konfliktust szült egy teljesen neutrális személy aki történetesen nő nemű az én párom teljesen érthető módon féltékenységre asszociált pedig ennek nyoma sincs,nagyon eldurvultak köztünk a viták! Szerencsére minden a helyére került azóta de azóta is teljesen totálisan értetlenül állok ezen értelmetlen kapcsolat előtt!Ez elemi hibám! De minden ember más! Semmire nem vágyom jobban csak arra,hogy azok akiket szeretek azok megértsék ezt és ne adják alám a lovat hanem tartsák tiszteletben milyenségemet,mert azt gondolom ha nem is tudom elfogadni valakinek a problémáját attól még neki ez probléma és én ha szeretem nem akarok neki fölöslegesen fájdalmat okozni!!!

Semmi célja nem volt a levelemnek,de ha valaki elolvassa kérem nézzen őszintén magába azután mondjon bármilyen véleményt!!!
Várom válaszod!

apa vonal

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

elgondolkoztam, azon, hogy ( nem tudom ismeri-e ) Kozma Szilárd erdélyi asztrólógus karmateóriája a holdcsomópontokkal az anya- múltbéli problémáira vezetődik vissza. Egy család vagy ember problémáját kizárólag anyai oldalról vizsgálja, tartja örökithetőnek.
Tudományos oldalról nézve vannak ilyen és olyan betegségek, anyáról és apáról örökithetőek is.
A hellinger terápiára mi jellemző?
Apai oldalról is vizsgálja a " beteget", vagyis tud oldani, problémákat feltárni, vagy szintén csak anyai ágról?
Köszönöm a válaszát.
L.

megtalálhatóm az utamat?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Gyermekeim nevelésében elakadtam, nem tudom mi a helyes és hogyan kellene velük viselkednem, hogy nekik is és nekem/ nekünk jó legyen. ( 6 éves ikerpár, Lilla, Zsombor, 1,5 éves Kinga). Ne legyen veszekedés, véget nem érő hisztik és csatározások. Sajnos nekem sem volt jó példám és nem tudom mit tegyek. Minél több gyereknevelési könyvet olvasok, annál rosszabb anyának érzem magam és annál több feszültség gyűlik bennem, amit persze a gyerekeken vezetek le. SAJNOS!!! Engem anyukám sokat pofozott és ütött meg, ha vmi nem úgy volt, vagy nem azt mondtam, szerettem volna csinálni, amit ő akart. Megfogadtam, h én nem csinálom ezt, de a berögződéseket nehéz megváltoztatni. Ha fáradt vagyok sajnos hamar eljár a kezem, amit persze rögtön meg is bánok és sírva fakadok és bocsánatot kérek a gyerekektől, de ezzel csak ártok nekik. Szeretném biztosítani nekik a kiegyensúlyozott érzelmi életet is nem csak a fizikai jólétet, de úgy érzem segítség nélkül nem megy. A családállítás segíthet e a probléma megoldásában. Lehet, h nem a saját életemet élem és ez frusztrálhat engem és megakadályozhat a saját, valódi énem felszínre hozásában?
Kérem segítsen, h megtaláljam a helyes utat magamhoz és a gyerekeimhez.

Segítségét előre is köszönöm!

Szép napot!
Monyus

Szerelem

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Nem tudom, hány olyan levelet kap, amelyet a korosztályom tagjai írnak (20-22 évesek), mivel előszeretettel olvasgatom a tanácsait, olvasói levelekre érkezett válaszait, ugyanakkor emlékezetem szerint nem volt olyan, akik ennyire fiatalok lennének és tanácsért fordultak volna Önhöz... Sem olyan, akik olyan problémát panaszoltak volna el Önnek, amivel én küszködöm...

22 éves, mások szerint kifejezetten csinos (én magamat is csinosnak tartom, beképzeltség nélkül), jókedélyű, mosolygós, érdeklődő, a világ dolgaira nyitott egyetemista lány vagyok, aki szereti az életet, szeret szórakozni, barátkozni, új dolgokat felfedezni, s hatalmas tudásvággyal rendelkezik. Egyáltalán nem mondhatnám, hogy tudatában lennék bármi olyan különösebb "defektnek", ami miatt lehetetlen lenne, hogy boldog párkapcsolatot tudjak kialakítani...És mégis...

Amióta csak az eszemet tudom, ez a része az életemnek nem működik. Sok férfinak tetszem, ki komolyabb szándékkal, ki lazább kapcsolat reményében "támad be", de nehezen találok olyan férfit, akit társként tudnék elképzelni magam mellett, s csak azért, hogy legyen valakim, nem akarok magamnak párt. Határozott elvárásokkal rendelkezem és úgy érzem, ezekből nem tudok lejjebb adni, mert nem tudnék boldog lenni. Számomra a tökéletes partner céltudatos, határozott, az álmaiért küzdeni tudó és akaró, hatalmas kitartással és akaraterővel rendelkező ember (mert én is ilyen vagyok), ugyanakkor meg van benne az a fajta érzékenység, gyengédség amire Nekem, nőként szükségem van. Mert emancipáció ide vagy oda, a férfi szerepét meghagynám a férfinak, én meg szeretném NŐ lenni... Arról nem is beszélve, hogy igénylem, hogy a társammal bármilyen dologról el tudjunk beszélgetni, intelligens és értelmes, sokoldalú egyéniség legyen. Sokan mondják, hogy ez lehetetlen, ne legyenek túlzott elvárásaim. Tényleg le kéne ezekből adnom? Ráadásul, ha találok is egy ilyen férfit, akiben mindezen tulajdonságok megtalálhatóak, valamiért nem akarnak Tőlem komolyabbat (nem mintha ezzel kezdeném az ismerkedést...). Nem tudom mi lehet a baj Velem, kedves Hedvig, de ezek szerint biztos van, ha pont azokat a férfiakat nem érdeklem komolyabban, akik igazán megnyerőek a számomra.. Nem tudok felnézni egy lusta, tengő-lengő alakra, bármennyire kedves és aranyos... Volt már komoly párkapcsolatom, nem is egy, de mégsem voltak az igaziak... Min kéne változtatnom, hogy végre bevonzzam életembe azt a férfit, akivel kölcsönösen boldoggá tudnánk tenni egymást? Sokszor rám tör a kétségbeesés fiatal korom ellenére, mert ez mindig így volt és félek nincs rá megoldás.

Köszönettel,

Szivárványlány

önállóság

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!
Tanácsot szeretnék kérni tőled!
Már kétszer veszítettem el az állásomat egymás után.
Mindenhol azt mondják hogy nem vagyok önálló és valamilyen szinten "megragatam" a nem gondolkodó módon. Azt csinálok amit mondanak, és én tovább már nem gondolom át a munkát.
Az édesanyámmal élek és a bátyámal és a házi kedvencekkel.
Azért is szóltak, hogy túlságosan beviszem a munkahelyre a családi dolgaimat. Ez valami szinten koros kötödés mind az én részemről és mind az édesanyám részéről.
A családfa állításnál ki tud derülni hogy miért nem tudok e mintából változni? A következő álláshelyemen már ne ezt a mintát kövessem. Esetleg az oka is ki tud derülni ott, hogy miért ez a nagyon szoros kötődés ami végett nem vagyok önálló.
Önálló alatt értem a munkahelyi feladatok elvégzését, mind a magánéletbeni önállóságot. Többször probáltam párt találni de eddig minden férfi elutasított. Az elutasítás indokát nem tudták megmondani.

Elnézést hogy ilyen hosszúra sikerült.
Köszönettel: Bella

múlt

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Ha úgy érzem, hogy a családom nem enged el engem, mit tehetnék, hogy végre a saját életem éljem, és hogyan segíthet ebben egy családállítás? Attól félek, hogy kellemetlen dolgokat kell ott magamról elmondanom. Köszönöm válaszát.

16 évesen vonzódom az 51 éves tanáromhoz

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Üdv!
16 éves gimnazista leányzó vagyok. Nemsokára szeretném letenni a középfokú angol nyelvvizsgát, s ennek érdekében elkezdtem magántanárhoz járni. Az illető férfi és 51 éves. Mindig is vonzódtam az idősebb férfiakhoz, s gyakori fantáziáim közé tartozott a magántanár-diák viszony. Izgatott a gondolat, hogy kettesben maradok vele, még ha ő nem is volt különösebben az esetem. Ennek ellenére az első pár óra alkalmával még a kezeim is remegtek, de aztán világossá vált számomra, hogy ő nem olyan pedagógus, aki kikezdene egy diákjával, s csak gyerekként tekint rám. A legkiválóbb tanár, akit ismerek, – több ilyen tanárra lenne szükség az oktatásban - emellett igazán rendes, normálisan viszonyul a diákokhoz és van humorérzéke, tehát szeretek az óráira járni. Teljességgel rajongom érte, felnézem rá, s már egy hónap elteltével nagyon megkedveltem őt.
A főbb bonyodalmak egy szép márciusi – a menzeszemet megelőző - napon kezdődtek. Ilyenkor mindig jelentősen megnő a szex iránti vágyam, holott egyébként sem nevezhető alacsonynak a libidóm. (Viszont párkapcsolatom még sosem volt, bulizni se járok valami sűrűn, alkalmi szexuális kapcsolatokat sem létesítek, elsősorban azért, mert ledönteném általa a magammal szemben felállított erkölcsi korlátokat, másodsorban nem szeretnék odáig süllyedni, hogy ócska ribancként emlegessenek abban a városban, melyben élek. Így a helyzetemből adódóan nem tudom kiélni a szexuális vágyaimat, s kénytelen vagyok azokat magamba fojtani. Ez frusztráló számomra.) Az aznapi órán pedig más szemmel kezdtem nézni a tanárra. Kifejezetten vonzónak találtam őt. Ezt csak fokozta, hogy ő – nem távolságtartó ember lévén – míg magyarázta az egyik feladatot, egészen közel húzódott hozzám. Nagyon jól esett a közelsége, felizgatott. Halkabban, lágyabban beszélt hozzám, azon a kellemes, férfias hangján. Arca egészen közel került az arcomhoz. Féltem, hogy tekintetem elárulja, mi is játszódik le bennem, ennek ellenére mélyen a nagy kék szemeibe néztem. Ez fokozta bennem az iránta ébredő vágyat. Természetesen a vonzalmam nem talált viszonzásra, én pedig csak vágyakozva fürkésztem tovább arcának és testének minden rezdülését. Szemeim megakadtak ajkain - melyeket oly’ szívesen éreznék ajkaimon - majd élvezettel siklottak lejjebb, végigpásztázván a testét, s elidőzvén a combjainál és ágyékánál, melyre kék színű farmernadrágja izgatóan feszült rá. Igazán beindította a fantáziámat. Kedvem lett volna azon nyomban az ölébe fészkelni magamat, érezni, ahogy teste a testemnek simul.
Ezt a napot követően ez így ment minden órán, s szabadidőmben is egyre többet gondolok rá. Otthon utána keresgélek az interneten, képeket nézegetek róla, folyton ő jár a fejemben. Ha meglátom más diáklányokkal beszélgetni, különös féltékenység lesz úrrá rajtam. Ha több napig nem látom őt, érzem a hiányát és igyekszem minél többször, „véletlenül” összefutni vele az iskolánk folyosóján. Ilyenkor már a puszta látványa is teljesen felajz engem. Gyorsabban dobog a szívem, szinte földbe gyökerezik a lábam és remegek. Közben alaposan végigmérem őt, minden porcikája egyre vonzóbbá válik a szemeimben. Többször azon kapom magam, hogy arról fantáziálok, hogy hatalmasakat, szenvedélyeseket kefélek vele. Nagyon beindít, s bevallom őszintén, kicsit izgat a kora is. Pontosan egy idős apukámmal, ezért olykor elgondolkodom rajta, hogy ez normális érzés e részemről. Egyébként nem képzelem, hogy „halálosan szerelmes” vagyok belé, meg semmi ilyesmit. Nem stílusom belelovalni magamat bugyuta plátói szerelmekbe. Én igazi, viszonzott szenvedélyekre vágyom. Sztárokért sem rajongtam soha, csak olyan emberek iránt ébredt bennem vágy, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerültem, akikkel meg volt a testi kontaktus. Arról már nem tehetek, ha ezek az emberek évtizedekkel idősebbek nálam és házasok. Egyszerűen hozzájuk vonzódom. A kortársaimat észre se veszem, nem tudom őket férfinek tekinteni. Egyébként is csak néhányan próbálkoznak be nálam közülük, többnyire az idősebb korosztály nyilvánítja ki felém tetszését.
10-13 éves koromban egy harmincas évei elején járó férfi tetszett.
14 évesen egy negyvenes tanárom. Ő testesítette meg, s testesíti meg még jelenleg is szememben a férfiideált. ( Bár, mióta az 51 éves tanárom tanít, egyre kevesebbszer gondolok rá. ) Nagyon jól tartja/tartotta magát, mindenki 10 évvel fiatalabbnak nézi/nézte a valódi koránál. Soha senkit nem találtam még annyira szexinek, mint akkor őt. Dús világosbarna hajával, kék szemeivel, férfias vonásaival, izgató hangjával, jó testfelépítésével, ápolt, stílusos megjelenésével, jó kiállásával és intelligens, udvarias, kedves, humoros, könnyed, kacér stílusával teljesen lehengerelt. Persze 45 éve alatt volt ideje kitanulni, hogy bánjon a nőkkel, hölgyekkel. Már azt „gáznak” éreztem, hogy 14 évesen egy negyvenes férfira gerjedek, de azzal nyugtattam magamat, hogy ő fiatalabbnak néz ki a koránál. A legjobb barátnőimmel is megosztottam az érzéseimet, akik saját bevallásuk szerint undorodnak az idősebb férfiaktól és láttam, hogy kicsit furán is néztek rám, de mégis megértőek voltak velem és mindig kiönthettem nekik a lelkemet. Elfogadták, hogy nekem ő a zsánerem és azt azért ők is elismerték, hogy tényleg fiatalabbnak tűnik a koránál. A „tüneteim” nála és a harmincas férfinél is hasonlóak voltak, mint most az 51 éves tanáromnál.
Viszont úgy érzem, ez már tényleg több a soknál. Hiszen az angoltanárom közel 40 évvel idősebb nálam! A barátnőim szerint ez már beteges. Lehet, hogy igazuk van. Ez elgondolkoztatott, s arra a következtetésre jutottam, hogy írok erre az oldalra és kikérem más kívülállók őszinte véleményét.
Normális ez a vonzalom részemről? Érdemes lenne esetleg pszichológushoz fordulnom?
Előre is köszönöm a választ!

Két probléma egy?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt Hédi!

Nekem nagyon szokatlan a problémám, legalábbis hiába keresek róla, semmit nem találok a neten. Nem tudom, hogy nemiséggel kapcsolatosan alkalmaható-e a terápia, de úgy remélem talán valami tanáccsal tud szolgálni.
Már kiskorom óta, engem olyan irányba tereltek, hogy oda vezzessen, hogy én meleg legyek ( lány vagyok) de én a férfiakat szeretem, és még kisebb koromban is fájt, de most már tudatosan rossz ,ha így bánik velem apám. Pedig tudom, ő mindig jót akart nekem, ezért kételkedem magamban, és kezdem azt hinni igaza van. Tudom azt, hogy fiúnak vártak, ezért gondoltam, hogy mackónadrágba járattak, meg fiúsitottak, amit kinőttem. De én magam is fiúnak érzem magam. Viszont szerelmes vagyok a barátomba, akivel tegnap szakitottam egész más okok miatt. A szex fantaszktikus volt, szerettük egymást, mégis az az igazság, hogy nem merek elmenni egyetlen klubba se ( némettanár vagyok ) mert félek ,hogy rájönnek, hogy meleg vagyok.
szóval, nem eldöntött. Még soha nem voltam olyan helyzetben, és képtelen lennék elviselni azt a helyzetet, hogy úgy kezeljenek ,mint egy meleget. Lehet ,hogy zavaros, amit irok, de zavar is van a fejemben. Elvesztettem a munkám, és itthon tipródok.
A másik, ami mindig foglalkoztat, és nem azért ,mert én akarom, hanem mert mindig eszembe jut, az az ,hogy az édesanyám a házzasságuk alatt megcsalta apámat egy ma már hires művésszel. Én mindig úgy gondoltam, hogy ő olyan apaféle, hogy a saját apám csak véletlenük az apám, és ez sokszor összezavar. biztosan az édesapám az igazi apám ,mert teljesen olyan vagyok, mint ő, de mégis bennem él ez a gondolat. sokszor gondolok arra az időre, mikormég nem születtetem meg, és fejcsóválva nézem, hogy nem jó helyre születtem. Tudom, hogy anyám ,csak kényszerből ment apámhoz, és talán jobb lett volna, ha elhagyja a másik férfiért ,és én odszületek ahova kell. De ő gyáva volt mindig. És öngyilkos lett. mert nem tudta felvállalni az élet adta problémákat.

Nem rég én is ott álltam, hogy kényszerből belemenjek egy kapcsolatba, ahol nincs szerelem, de nem tettem.
Mennyire kerülheti el az ember a születi karmáját?
Kérem adjon tanácsot ezekkel kapcsolatban.
csilla

veszteségek

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Eddigi életem legnehezebb szakaszában vagyok.
6 hete halva szültem 36 hetes gyermekem. Tudom, hogy a gyász kezdeti szakaszában vagyok, azonban eddigi életem minden fájdalma egyszerre akar/akart feltörni.
Sosem tudtam megbírkózni alacsony termetemmel (152 cm), ez mindig megalázások forrása volt. Visszahúzódó vagyok az emberekkel, sokszor gátol a mindennapokban. Ha voltak is egyszerű vágyaim azok mára szerte foszlottak. Ez az érzés gátol meg olyan egyszerű dolgok véghezvitelében, mint például nem merek elmenni maszíroztatni, kozmetikába, ha boltban valami magasan van, akkor nem veszem meg, mi van ha kinevetnek, vagy kibeszélnek.
Félek ruhát vásárolni, mivel erős vagyok mellben és csípőben szinte lehetetlen a ruhavásárlás, szégyenlem, hogy ilyen vagyok (talán nem vagyok kövér: 152 cm/53 kg/85/C).
Édesanyámmal a 38 évem alatt nem tudtunk beszélgetni, szeret, aggódott/aggódik értem, de csak általános témáink vannak, azok is pár mondat erejéig. Most, hogy halva született a gyermekem, párszor próbált volna beszélni, de csak eröltetettre sikeredett, hosszú, kényszeredett hallgatásokkal.
Probléma az is, hogy nem szeretem magam, a testem, így az intimitás is hatalmas problémát jelent.
Ezekkel már így együtt nem tudok megküzdeni, ugyan akkor segítséget sem szeretek kérni. Mindeddig azt tapasztaltam, hogy a segítségnek ára van, ha nem azonnal, akkor később nyújtják be a "számlát". Ha segítséget kérek, akkor gyenge vagyok, és ez látszik. Ugyan ez a helyzet a sírással, nem láthatják mások, hogy sírok, az is a gyengeség jele, kiszolgáltatottá válok miatta. Sírás közben nem tudom magam megvédeni.
Nem tudom mit tehetnék!
Erika

mi lehet?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

Nem is tudom, igazán kihez fordulhatnék, problémámmal, de azt hiszem az álmoskönyvek nem segítenek.
Van egy visszatérő álmom, a szituáció ugyanaz, a helyszín más. Elég kellemetlen a dolog, álmomban mindig Wc-re kell mennem, viszont a wc-n sosincs ajtó, vagy függöny és az emberek benéznek, ha van ajtó, akkor az egyik fal üvegablak, ahol az utca embere is belát. valaki mindig lát.
Nem tudom mit jelenthet ez, milyen lelki okai vannak, de az álmok egyre sűrűbbek, már heti rendszerességűek.
Válaszát előre is köszönöm.

Elhagyott élet

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Tisztelt szakértő!
Rólam röviden:
30 éves vagyok. 7 éve élek egy boldogtalan párkapcsolatban ahol részemről nem volt soha szerelem. A párom rendes velem, de nem érzem magam biztonságban mellette, mert irányítani kell és én nem tudom, mert nekem is az kell, hogy "terelgessenek". Szüleim elváltak , apám iszik az egész gyerekkoromat végigrettegtem mire 19 évesen elkerültem otthonról. Anyám szintén depresszióra hajlamos, nagyon negatív irigy volt rám mikor cseperedtem, sokat bántott szavakkal úgy, mint talán egy útszélit se. Ennek ellenére tisztelettudó vagyok velük.
A párommal ezért vagyok együtt, mert nem akarok visszaköltözni hozzájuk. Nincsenek barátaim csak egymásnak vagyunk a barátommal, ahol egyszer nem tudtunk egy olyan építő jellegű beszélgetést folytatni ami előrébb vitt volna minket. Egyszer nem tudott úgy megnyugtatni, ahol szerettem volna. Figyelmetlen mindent elfelejt akkor is, ha 2x megkérem. nagyon boldogtalan vagyok, 2 éve lassan, hogy nincs munkám elszigetelődtem az ő családjától is és elmartam magam mellől azt a kevés embert is aki még érdeklődött felőlem.
Hol én nem felelek meg egy munkahelyen hol én nem merem vállalni, mert kevésnek érzem magam. Volt olyan állásinterjú amikor csak elmentem a bejáratig és hazajöttem gondoltam úgysem leszek ide se jó és semmire.
Tavaly lefogytam 10 kg, mert a túlsúlyom zavart. Most 162/52 vagyok. Utálom a testem, mert a mellem meg van ereszkedve és semmi fenekem nincs. Párom azt mondja beképzelem. Ha vásárolni megyek van, hogy visszafordulok, mert nem merek a zebrán átmenni ne is nézzenek rám és ne nevessenek ki. Szégyenlem magam egy utolsónak érzem és mindenkit különbnek látok.
Nagyon sok álmom van amit szeretnék. Egy boldog kapcsolat egy jó munka egy olyan élet, ahol bízom és hiszek magamban, de ez olyan távolinak tűnik amikor sem kívül sem belül nem vagyok olyan értékes, hogy engem valaki szeressen, elfogadjon. Látom sok ember arcán a magabiztosságot és én mégse tudom merre induljak.
Régen a párkapcsolatom előtt és annak elején egy vidám, mosolygós lány voltam (a gyerekkorom ellenére), sok udvarlóm volt. Most csak lesütött szemmel járok és azon imádkozom, hogy ne nézzenek rám.
Nincs életem elhagytam valahol...
Van kiút?
Üdv.
Ani

A múlt

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!
Nehezen szánom rá magam az írásra, furcsa érzés és már most felzaklat egy kicsit.
Igyekszem röviden leírni a történetemet, bízva abban hogy segítséget kapok...
10 évvel ezelőtt, 15 éves koromban vett fordulatot az életem. Fény derült anyukám akkor 2 éve tartó titkos párkapcsolatára, ami miatt apu beadta a válópert. Anyuval sosem volt elég mély a kapcsolatom, elég ingerlékeny természete volt. Most viszont nagyon haragudtam rá, egyedül őt tartottam hibásnak a családunk széthullásáért. Mivel annyira megromlott a kapcsolatunk,hogy már csak veszekedtünk állandóan, apu felajánlotta hogy költözzek hozzá.Sokat gondolkodtam, úgy éreztem életem egyik nagy döntése előtt állok 15 évesen. Végül apuhoz költöztem,akinek közben lett egy barátnője. Amikor elmondtam anyunak, megvert és kidobott a házból. Több mint egy évig nem beszéltünk.
Egy ideig jól megvoltam apuékkal, de a barátnője terhes lett, és miután imádott kishúgom megszületett, én már nem illettem bele a képbe. Folyamatosan terrorizált, apu pedig nem állt ki mellettem.Mindennél jobban vágytam a szeretetre, talán ezért is dőltem be egy nálam 9 évvel idősebb férfinak, aki elhitette velem, hogy elhagyja értem a menyasszonyát. Ő volt sajnos az első férfi az életemben, végül egyéjszakás kaland lettem neki. Az az éjszaka életem legborzalmasabb emléke, amiről soha senkinek nem beszéltem még. 18 éves voltam. Végül hosszú gyötrődés után apu rájött hogy milyen gonosz nő az ő szerelme, nemsokára szakítottak,azóta apunak új felesége van, vele semlegesnek mondható a kapcsolatom. De már nem is számít, mert 5 éve együtt vagyok a férjemmel, akivel úgy érzem végre sínre került az életem. Ő az én második esélyem. Viszont az a sokminden ami történt velem, szinte minden nap eszembe jut, nem hagy nyugodni. Igaz hogy most nagyon jó a viszonyom anyuval, sokszor előttem van a kép ahogy dobálja ki a ruháimat a házból és azt mondja, ő többé nem az anyám. Előttem van a kép ahogy az a férfi részegen a fülembe liheg és azt tesz velem amit csak akar...
Érzem hogy segítség kell, de több annál, hogy a férjemnek kisírjam magam. Ő ezt nem érti, soha nem volt ekkora gondja az életben.
Nem tudom kihez vagy mihez forduljak, remélem kapok tanácsot Öntől. Győr-Moson-Sopron megyében lakom, de nem tudom, hogy a környéken foglalkozik-e valaki családállítással vagy bármi mással ami segíthet. Szeretnék túllépni a múltamon,tudom hogy elfelejteni nem lehet, de szeretném feldolgozni és magam mögött hagyni.
Segítségét előre is nagyon köszönöm!

Munkahely

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!

20 éve dolgoztam már a banknál, amikor elmentem gyesre.Ezalatt mivel úgyis gyesen vagyok egy újonnan alakuló osztályra tettek, mivel embereket gyűjtöttek.A munkámmal mindig minden rendben volt, elismertek,népszerű voltam.
Programfejlezstő voltam és vagyok.
Most viszont a gyes után egyszeűen hiába csinálom ugyanazt, mert a személyem nem megfelelő.
Itt is programozni kell, de az osztály tele külsősökkel, akik teljesítményben méretttetnek, és gondolom a háttérben lapuló üzleti összefonodások miatt hajtják az embereket. A munkám mindig is fontos volt, nem vagyok link, csak rövid a "nyelvem" Itt csoportban kell dolgozni, és a csoportvezetőmnek sierült mószerolni, úgy hogy minden sarat rám ken. Az a mániája hogy ha elakadok nem kérdezek, és ezért nem készül el időben a munka. Holott a munkán a kolleganőmmel együtt dolgozunk, és az ő tervezési hiányosáága és a végső kapkodás nehezítette meg az elkészülést, rajtam nem múlott.
Ha betegállományban vagyok a gyerekkel, akkor is dupla erővel kéne utának pótolnom.
Most már elérték azt, hogy az osztályvezetőnél gy adta elő magát a csopvez, hogy már a csoportból is átraktak "utolsó lehetőségként egy másikba"
Egyszerűen felháborító ez szemétség, de az osztályvezető a védekező érveimet nem is értette, mert lövése sincs a programozáshoz, ő elhiszi amit mond neki a csopvez.
Nem szeretném az állásomat elveszíteni, de most már nagyobb valószínűségünek gondolom a dolgot, mint régebben.
A bankon belűl gondoltam szétnézni, de olyan pitizések érzem a régi helyemre való visszakuncsorgást, ha nem sikerül.
Nem tudok más lenni, hiába nem ez az élteképes tulajdonság, mindig a munkámmal érvényesültem, de most nem értem mi nem jó.

Mi tanácsol

Csutak

életfeladat?

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hédi!

Valóban elég homályosan fogalmaztam. Igazából azt szeretném megtudni, hogy az ÉLET miért állít folyamatos (nem kicsi)nehézségekkel szembe. Én vagyok a hibás, rosszul látok dolgokat? Vagy valami családi karma miatt kell benyújtani a számlát? Meg miért most 40 felett 2 év leforgása alatt(meg azóta 2 éve folyamatosan, most is "szívok" valami miatt). Sajnos ennél jobban nem tudom megfogalmazni. Csak az jutott az eszembe, talán a családomban lehettek titkok vagy elhallgatott dolgok, amik az én életemben most felszínre kerültek és állandóan fel akarják hívni a figyelmemet valamire. Persze lehet, hogy hülyeségeket beszélek és másról van szó...
Nyugodtan írd meg, ha pszichiátriai eset vagyok :))

Orsolya

feszültség, szeretethiány

Thu, 01 Jan 1970 01:00:00 +0100

Kedves Hedvig!
Segíthet-e a családállítás, ha a családban sok éve feszültség, és indulatosság akadályozza a kommunikációt. 21 éves szuper-intelligens fiunk sikertelen, bukdácsol a maga választotta egyetemen,sikertelen, és frusztrált. elzárkózik előlünk, de nem törekszik a függetlenedésre sem. 14 éves lányunk nagyon lázad, robbanékony, követelőző, és tiszteletlen. Minden áron ki akarja erőszakolni , hogy mindig az ő akarata győzzön,tekintet nélkül másra.(Korlátokat nem tűr, előfordul ital, dohányzás, szex) Aztán mégis elkeseredett, úgy érzi őt nem szeretjük, nem értjük meg.Én hibáztatom magam, próbálom összetartani a családot, mindenkivel javítani a kapcsolatot, de csak szerény, és átmeneti sikerrel.A férjemnek elege van a problémákból, úgy érzi azzal, hogy dolgozik megteszi a maga részét, megmondja a tutit a gyerekeknek, ha nem hallgatnak rá magukra vessenek!
előre is köszönöm a segítséget!