A jelen Részvételi Feltételekben használt kifejezések a következő jelentéssel rendelkeznek.
| „Adatkezelő" | jelenti azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja, miként azt az iInfotv. 3. §. 9. pontja meghatározza; |
| „Adatfeldolgozás" | jelenti az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzését, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik, miként azt az Infotv. 3. §. 17. pontja meghatározza; |
| „Adatfeldolgozó" | jelenti azt az a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is - adatok feldolgozását végzi, miként azt az Infotv. 3. §. 18. pontja meghatározza; |
| „Adatvédelmi Nyilvántartás" | jelenti Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által vezetett adatvédelmi nyilvántartást, miként azt az Infotv. 65. §.-a meghatározza; |
| „Áru" | jelenti a birtokba vehető forgalomképes ingó dolgokat - ideértve a pénzt, értékpapírt és pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket - (a továbbiakban együtt: Termék), szolgáltatást, ingatlant és vagyoni értékű jogot; |
| „Befejező időpont" | 2012.10.15.. 23:59 óra; |
| „Címzett Reklámküldemény" | jelenti a kizárólag hirdetési, üzletszerzési vagy reklámanyagot tartalmazó nagy számúnak minősített címzetti körnek szóló olyan postai küldeményt, amely - a címzett neve és azonosító száma, valamint az üzenet jellegét nem módosító egyéb adatok kivételével - azonos tartalmú; |
| „DCE" | jelenti a Datahouse Central Europe Korlátolt Felelősségű Társaság-ot, amely társaság székhelye H-1138 Budapest, Népfürdő utca 3/A, 601. Magyarország alatt található, cégjegyzékét vezető bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, cégjegyzékszáma: 01-09-979741, adószáma: 23822832-2-41; |
| „Dmtv." | jelenti a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény (a Dmtv."); |
| „Ekertv." | jelenti az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény |
| „Grt." | jelenti a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény |
| „Idő" | jelenti a jelen Részvételi Feltételekben, valamint a Nyereményjáték során valamennyi időpont Közép-európai időszámítás szerint van megadva; |
| „Infotv." | az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt; |
| „Játék Időtartama" | jelenti a Kezdő Időpontban, azaz 2012.09.05. 16:00 órakor kezdődő és a Befejező Időpontig, azaz 2012.10.15. 23:59 óráig tartó idő intervallumot; |
| „Játék Honlapja" | jelenti a www.nlc.hu honlapot, amely honlapot a Sanoma Media, mint Adatfeldolgozó üzemeltet és tart karban, és amely honlapon a jelen Részvételi Feltételek hozzáférhetőek, valamint, ahol a Nyereményjáték folyik; |
| „Hozzájáruló Nyilatkozat" | jeleni a Reklám adott természetes személlyel, mint a Reklám címzettjének Közvetlen Üzletszerzés módszerével, így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján - ide nem értve a Címzett Reklámküldeményeket - való közléséhez az ilyen természetes személy előzetes, egyértelmű és kifejezett - elektronikus hirdetések fogadásához is való - hozzájárulását, miként azt a Grt. 6. §. (1) bekezdése meghatározza. A Hozzájáruló Nyilatkozatban a Résztvevő ahhoz járul hozzá, hogy a Reklámozók a jelen Részvételi Feltételek II(2) pontjában meghatározott célból személyes adatait rögzítsék, tárolják, kezeljék, feldolgozzák, továbbítsák és átadják. |
| „Kapcsolatfelvételi lista" | jelenti azt a kizárólag a közvetlen üzletszerzés céljából szolgáló küldemények fogadásához való hozzájárulás beszerzése érdekében az ügyfelekkel való kapcsolatfelvételt szolgáló, legfeljebb az ügyfél nevét, lakcímét és/vagy elektronikus hírközlési azonosítóját, telefonszámát, nemét, születési helyét és idejét, az ügyfél érdeklődési körére vonatkozó információt, valamint családi állapotát tartalmazó listát; |
| „Kezdő időpont" | 2012.09.05. 16:00 óra; |
| „Kérdőív" | jelenti azon tudásalapú kérdéseket összefoglaló dokumentumot, mely azokat a kérdéseket tartalmazza, amely kérdések helyes megválaszolása a Nyereményjátékban való részvétel egyik feltétele. |
| „Közvetlen Üzletszerzés" | jelenti azoknak a közvetlen megkeresés módszerével végzett, tájékoztató tevékenységnek és kiegészítő szolgáltatásoknak az összességét, amelyeknek célja termékek vagy szolgáltatások értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban álló Reklám továbbítása a fogyasztók vagy a kereskedelmi partnerek részére, miként azt a Dmtv. 2. §. 4. pontja meghatározza; |
| „Nyereményjáték" | jelenti a „Pénzeső Nyereményjáték" megnevezésű nyereményjátékot, amely során a Résztvevők (i) megválaszolják a Kérdőívet, (ii) személyes adataikat szolgáltatják a jelen Részvételi Feltételek II(2) pontjában meghatározott célra és (iii) a Kérdőívet helyesen megválaszoló Résztvevők az elektronikus adatbázisban rögzített adataik alapján sorsoláson vesznek részt; |
| „Nyeremények" | jelentik a jelen Részvételi Feltételek I. számú Mellékletében („Nyeremények") részletesen felsorolt nyereményeket együttesen; |
| „Postatv." | jelenti a postáról szóló 2003. évi CI. törvényt; |
| „Ptk." | jelenti a többször módosított Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény; |
| „Reklám" | jelenti mindazon közlést, tájékoztatást, illetve megjelenítési módot, amely valamely Áru értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítése vagy Áru, árujelző ismertségének növelésére irányul; |
| „Reklámozó" | jelenti a következő gazdasági társaságokat: |
| | az RSG-Direct-et, |
| | a DCE-t, továbbá |
| | a Résztvevők Személyes Adatainak, a Kapcsolatfelvételi és Üzletszerzési Listák a jelen Részvételi Feltételek (1)(a) - (1)(g) pontjában megjelölt vállalkozásoknak történt átadását, illetve részükre történt továbbítását követően ezeket a vállalkozásokat. |
| „Résztvevő" | hacsak jelen Részvételi Feltételek kifejezetten másképp nem rendelkeznek, Résztvevő a jelen Részvételi Feltételek „III A Résztvevő" pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő személy; |
| „Részvételi Feltételek" | a jelen Részvételi Feltételek, valamint minden ahhoz kapcsolódó melléklet és módosítás; |
| „RSG-Direct" | jelenti az RSG-Direct Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság-ot, amely társaság székhelye H-1138 Budapest, Népfürdő utca 3/A, 601. Magyarország alatt található, cégjegyzékét vezető bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, cégjegyzékszáma: 01-09-940234, adószáma: 14036068-2-41; |
| „Sanoma Media" | jelenti a Sanoma Media Budapest Zártkörűen Működő Részvénytársaság-ot, amely társaság székhelye H- 1037 Budapest, Montevideo u 9. Magyarország alatt található, cégjegyzékét vezető bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, cégjegyzékszáma: 01- 10-044658, adószáma: 12715134-2-44; |
| | |
| „Személyes Adat": | jelenti az érintettel kapcsolatba hozható adatot - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeretet -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetést, miként azt az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. §. 2. pontja meghatározza. A Nyereményjáték során a név, nem, születési idő, lakcím, telefonszám, e-mail cím, valamint a kérdőívben feltett kérdésekre adott válaszok, mint személyes adatok kerülnek kezelésre. |
| „Üzletszerzési lista" | jelenti kizárólag postai címzett reklámküldemények útján reklámok közlése céljából a kapcsolatfelvételt és kapcsolattartást szolgáló, kizárólag az ügyfél nevét, lakcímét, nemét, születési helyét és idejét, az ügyfél érdeklődési körére vonatkozó információt, valamint családi állapotát tartalmazó lista; |
I. A SZERVEZŐK
(1) A Nyereményjátékot a Reklámozók szervezik.
(2) A jelen Részvételi Feltételek a Nyereményjáték valamennyi Résztvevőjére vonatkoznak.
(3) A Nyereményjáték időtartama alatt a Részvételi Feltételek szabadon hozzáférhetők valamennyi Résztvevő számára a Játék Honlapján.
(4) [A Résztvevők a Nyereményjátékról és az Részvételi Feltételekről a Nyereményjáték ideje alatt munkaidőben (a törvényes munkanapokon 08:00 - 17:00 h. közötti időben) folyamatosan tájékozódhatnak a +36 1 7886283 telefonszámon.]
II. CÉL, IDŐTARTAM, HELY
(1) A Nyereményjáték a magyarországi törvények és a jelen Részvételi Feltételek szerint zajlik a Játék Időtartama alatt. A Játék Időtartamát megelőzően vagy követően beérkezett pályázatok nem vesznek részt a nyereményjátékban.
(2) A Nyereményjáték célja:
A Nyereményjáték céljai a következők:
a. A Nyereményjáték célja, hogy a Résztvevők a Nyereményjátékban való részvétel során Hozzájáruló Nyilatkozatot adjanak ahhoz, hogy a a Reklámozó(k) a Résztvevők részére saját, illetve harmadik személyek Árujával kapcsolatosan közvetlen megkeresés módszerével Reklámot (ideértve az elektronikus hirdetéseket is) közölhessen, piackutatást végezhessen.
b. A Résztvevők által adott Hozzájáruló Nyilatkozat arra is kiterjed, hogy a Reklámozók a név- és lakcímadataikat Kapcsolatfelvételi és Üzletszerzési listáin elhelyezzék, ezeket a listákat közvetlen üzletszerzéssel foglalkozó vállalkozás részére átadják.
(3) A Nyereményjáték Magyarország területén zajlik.
III. RÉSZTVEVŐK
(1) A Nyereményjátékban részt vehet az (i) a természetes személy aki (ii) 20. (huszadik) életévét a Nyereményjátékba történő regisztráláskor már betöltötte vagy a regisztráció napján tölti be, (iii) a belföldi állandó lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, (iv) a Kérdőívet és (v) a Hozzájáruló Nyilatkozatot is kitöltötte és a Reklámozók részére (elektronikus formában) visszaküldte, feltéve, hogy a Hozzájáruló Nyilatkozat a Reklámozókhoz megérkezett, és az Részvételi Feltételekben foglaltaknak megfelel és a Résztvevő ezek alapján jogosult a Nyereményjátékban való részvételre.
(2) A Nyereményjátékban a Nyereményjáték Reklámozói és lebonyolítói, ideértve, de nem kizárólag az RSG-Direct-et, DCE-t és a Sanoma Media-t (ideértve a velük kapcsolt viszonyban álló valamennyi vállalkozást is), a reklám- és médiaügynökségek,
a. tulajdonosai,
b. vezető tisztségviselői
c. munkavállalói, megbízottai (vagy bármely más munkavégzésre irányuló jogviszony keretében közreműködőket),
d. valamint a (2)a -(2)c pontokban meghatározott természetes személyek közeli hozzátartozói (a Ptk. 685. § (b) szakaszában meghatározottak szerint)
részt nem vehetnek.
(3) A Résztvevők a Nyereményjátékban való regisztrálással és részvétellel a jelen Részvételi Feltételeket, illetve a kellő tájékoztatás birtokában Hozzájáruló Nyilatkozatukat egyértelműen és kifejezetten megadják ahhoz, hogy a személyes adataikat a II(2). pontban meghatározott célból a Reklámozók kezeljék, továbbítsák, illetve átadják, valamint (ii) a Reklámozó(k) más, közvetlen üzletszerzéssel foglalkozó vállalkozások részére átadják. Amennyiben a Résztvevő elektronikus elérhetőséget is megadott, kifejezetten és egyértelműen hozzájárul ahhoz is, hogy részére közvetlen megkeresés útján az elektronikus elérhetőségein keresztül is eljuttatható legyen a Reklám. (Azaz, a jelen hozzájárulás kiterjed a postai úton, telefonon, SMS, e-mail, vagy MMS útján történő megkeresésekre.)
IV. A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME ÉS FELDOLGOZÁSA
(1) A Nyereményjáték, majd a közvetlen üzletszerzési célú megkeresések, az Üzletszerzési és Kapcsolatfelvételi listák összeállítása és kezelése során a személyes adatok kezelése az adatalanyok önkéntes hozzájárulása alapján történik. Jelen Részvételi Feltételek egyik kifejezett célja, hogy az adatalanyokat megfelelően tájékoztassa személyes adataik kezelésének és feldolgozásának módjáról, az adatalanyokat megillető jogokról és kötelezettségekről.
(2) A Reklámozók adatkezelésüket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatala (korábban a Magyar Köztársaság Adatvédelmi és Információs Jogok Országgyűlési Biztosa) által vezetett Adatvédelmi nyilvántartásba bejelentették.
(3) A Reklámozók a Résztvevők személyes adatait kizárólag a Hozzájáruló Nyilatkozat alapján, a jelen Részvételi Feltételekben meghatározottak szerinti körben használják fel, kezelik. Az adatkezelés célját a Részvételi Feltételek II(2) pontja részletesen tartalmazza. A Résztvevők a III(3) pontban adott (a Nyereményjátékban való részvételükkel kifejezetten, egyértelműen és tájékozottan) Hozzájáruló Nyilatkozatukkal hozzájárulnak az előbb említett adatkezelési célokból való kezeléséhez, illetve ahhoz, hogy a Reklámozók adatbázisába kerüljenek, és a személyes adataikat a Reklámozók minden további engedély és ellenszolgáltatás nélkül kezeljék a Nyeremények kisorsolása, a nyertesek értesítése és a reklamációk kezelése céljából, a Résztvevők hozzájárulásának visszavonásáig.
(4) A Résztvevők regisztrációs adatait, kérdőíveiket a Nyereményjáték Reklámozói a jövőben azokat piackutatás, közvetlen üzletszerzés, valamint reklám céljából használják. A Reklámozók a Résztvevők Kapcsolatfelvételi és Üzletszerzési Listákon szereplő személyes adatait más közvetlen üzletszerzési tevékenységgel foglalkozó vállalkozás részére átadhatják, továbbíthatják, hacsak ezt előzetes tájékoztatás után a Résztvevő nem kifogásolta vagy tiltotta meg.
(5) A Résztvevők személyes adatait a Reklámozók székhelyükön az adatbiztonsági követelmények fokozott szem előtt tartásával titkosított adatállomány részeként kezelik, meghatározott hozzáférési jogosultságok biztosítása és a hozzáférés naplózása mellett.
(6) A személyes adatok az adattulajdonos előzetes írásbeli értesítése és jóváhagyása nélkül harmadik személy adatkezelőnek nem adhatók át, kivéve az alkalmazandó jogszabályokban meghatározott eseteket.
(7) A Hozzájáruló Nyilatkozat visszaküldésével a Résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy Személyes Adatait a Reklámozók a jelen Részvételi Feltételek II(2) pontjában meghatározott célból kezeljék mindaddig, amíg a Résztvevő hozzájárulását nem vonja vissza, az adatkezelés során részére közvetlen üzletszerzési célú Reklámokat, üzeneteket, tájékoztatásokat és egyéb közléseket juttasson el.
(8) A Résztvevő kifejezetten hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a Reklámozók személyes adataikat Közvetlen Üzletszerzés céljára, a Személyes Adataikat tartalmazó Kapcsolatfelvételi és Üzletszerzési Listákat az alábbi gazdasági társaságok részére átadja és továbbítsa, az adatfelvétel előtt, vagy azt követően kötött üzleti megállapodásban foglaltak szerint. A Résztvevő Hozzájáruló Nyilatkozata arra is kiterjed, hogy ezek a vállalkozások az említett Személyes Adatait az adatátadástól számított 12 (tizenkét) hónap, de legfeljebb 2013.12.31. napjáig terjedő határozott időtartam alatt kezeljék:
a. Chartis Europe S.A. (székhelye: 1133 Budapest, Váci út 76.),
b. ING Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1068 Budapest, Dózsa György út 84. B. ép),
c. Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 193.),
d. Fundamenta-Lakáskassza Zrt. (székhelye: 1052 Budapest, Váci utca 19-21.),
e. Groupama Garancia Biztosító Zrt. (székhelye: 1051 Budapest, Október 6. utca 20.),
f. Raiffeisen Bank Zrt. (székhelye: 1054 Budapest, Akadémia u. 6.),
g. Mester Kiadó Kft. (székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 111-113. 16 ép. 1. em. 203.).
(9) A Nyereményjátékban való részvétellel a Résztvevők - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint Ekertv. 14. §. (2) bek.-ben és a Grt. 6. §. (1) bek.-ben foglaltaknak, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és Dmtv. vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően kifejezetten és önkéntesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a Reklámozók a Résztvevőket közvetlen üzletszerzési céllal (akár saját, akár harmadik fél árujára vonatkozó) akár írásos, akár szóbeli, akár elektronikus úton (e-mail, SMS, vagy egyéb elektronikus hírközlési eszköz, miként azt az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény meghatározza) megkeressék, a Reklámozók Kapcsolatfelvételi és Üzletszerzési Listán szerepeltesse, mindaddig, amíg az adatalany hozzájáruló nyilatkozatát nem vonja vissza.
(10) Az adatalany a személyes adatainak közvetlen célú üzletszerzésre történő felhasználására adott Hozzájáruló Nyilatkozatát írásban ingyenesen és indokolás nélkül visszavonhatja. A visszavonó nyilatkozatnak legalább azokat a személyes adatokat kell tartalmaznia, amelyek alapján az érintett Résztvevő személye aggálymentesen azonosítható. A visszavonó nyilatkozatot a a Reklámozók jelen Részvételi Feltételekben meghatározott kapcsolattartási pontjaira kell megküldeni.
(11) A nyeremények, megszerzésének feltétele, hogy a Nyertes hozzájáruljon nevének és a lakcíméből (székhelyéből) a településnek, továbbá a nyerés tényének a nyeremény megjelölése melletti nyilvánossá tételéhez. A Nyereményjátékban való részvétellel a Résztvevők automatikusan felhatalmazást adnak a Reklámozóknak arra, hogy a nyertesek listáját ezen adatokkal a Játék Honlapján közzétegye.
(12) A Részvételi feltételekben meghatározott adatkezeléshez és az adatfeldolgozók által végzett adatfeldolgozáshoz a Résztvevők hozzájárulását (saját személyes adataik tekintetében) megadottnak kell tekintetni a Nyereményjátékban való önkéntes regisztráció alapján.
(13) Az adatszolgáltatás önkéntes, azonban a Résztvevő tudomásul veszi, hogy amennyiben nem adja meg a Nyereményjáték lebonyolításához szükséges adatait, vagy amennyiben azok törlését kéri a nyeremény átadását megelőzően, az a Nyereményjátékból való kizárásához vezet.
(14) A Résztvevő személyes adatainak kezelésével kapcsolatosan a Reklámozókhoz fordulhat. Amennyiben a Résztvevő és a Reklámozók közötti jogvita nem rendezhető, a Résztvevő panaszával a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat, illetve a Reklámozók ellen keresetet nyújthat be a bíróságon.
V. NYEREMÉNYJÁTÉK
(1) A Nyereményjáték egy promóciós játék, mely a magyarországi törvények betartása mellett folyik. A Nyereményjáték, bár a Nyeremény kizárólag a véletlenen és szerencsén alapul, szerencsejátéknak nem tekinthető, hiszen a Résztvevők a Nyereményjátékban való részvételért semmilyen formában nem fizetnek, nincs tét elem.
(2) Sors- vagy részvételi jegyet sem a Reklámozók, sem más személyek nem bocsátanak ki.
(3) A Résztvevő csak abban az esetben küldheti el a Nyereményjátékba az adatait, Kérdőívét és a helyes megfejtést, ha elfogadta a jelen Részvételi Feltételeket és az abban foglaltak szerint hozzájárult személyes adatai kezeléséhez.
(4) A Résztvevőknek maradéktalanul és helyesen meg kell válaszolnia a Kérdőívben feltett összes kérdést. A Nyereményjátékban csak akkor vehet részt valaki, illetve a kérdőív kizárólag akkor küldhető el, ha a Résztvevő valamennyi kérdésre válaszolt, illetve valamennyi szükséges adatát megadta.
(5) A Nyereményjáték során meg kell adnia a szükséges adatokat hiánytalanul és a valóságnak megfelelően, és ezzel a Résztvevő bekerül a Nyereményjáték adatbázisába, azaz részt vesz a Nyereményjáték befejezésének időpontját követő nyereménysorsoláson.
(6) A Résztvevőt a Nyereményjátékban történő részvétellel kapcsolatosan egyéb kötelezettség, bármilyen jogcímen fizetési kötelezettség vagy költség nem terheli.
(7) A nem teljes körűen, hiányosan vagy ellentmondó adatokat tartalmazó Hozzájáruló Nyilatkozatok és kérdésekre adott válaszok a Nyereményjátékban történő részvételre nem jogosítanak fel.
(8) A Résztvevők nyerési esélyeiket nem többszörözhetik meg, egy Résztvevő csupán egyetlen alkalommal megválaszolt kérdéssorozattal, illetve Hozzájáruló Nyilatkozattal vehet részt a Nyereményjátékban. Egy e-mail címről érkező helyes válasz és hiánytalanul kitöltött kérdőív csak egyszer szerepel a sorsolásban, egy Résztvevő egy e-mail címről legfeljebb egyszer próbálkozhat a helyes válasz elküldésével. Egy Résztvevő csak egy e-mail címről játszhat a Nyereményjátékban. Ha valaki mégis többször küldi el a helyes választ és a hiánytalanul kitöltött kérdőívet, azt a Reklámozók kizárják a Nyereményjátékból a tisztesség és a többi, szabályosan játszó Résztvevő érdekében. A többszörös részvételt a Reklámozók érvénytelennek nyilvánítják és a Nyereményjátékból az érintett Résztvevőt kizárják és figyelmen kívül hagyják.
VI. NYEREMÉNYEK
(1) A Nyereményjátékot követően az I. számú Mellékletben („A Nyeremények") meghatározott nyeremények kerülnek kisorsolásra.
(2) A félreértések elkerülése érdekében tisztázandó, hogy a Nyeremények nettó összegek. A Nyeremény, amennyiben arra magánszemély jogosult, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII tv. a személyi jövedelemadó értelmében összevont adóalapba tartozó jövedelemnek minősül. Ilyen esetben a Reklámozók a Nyereményt terhelő SZJA előleget levonják, bevallják és befizetik az illetékes Adóhatóságnak, illetve erről legkésőbb a nyeremény átadását követő hónap 12-éig adóigazolást állítanak ki a nyertes részére, melyet postai úton, tértivevényes küldeményként juttatnak el.
(3) Amennyiben a Nyeremény jellege folytán folyamatosan visszatérő szolgáltatást jelent, a Reklámozók csupán azt vállalják, hogy a Nyeremény átadásakor a Nyeremény összege a közzétett értéket eléri, de a Reklámozók azt nem szavatolják, hogy a folyamatos szolgáltatás nyújtása során a Nyertest nem terhelik fizetési kötelezettségek, amelyek a Nyeremény értékét csökkenthetik. A Nyeremény jellege folytán megkívánhatja a Nyertes szerződéskötését is, amely a Nyeremény átadásának feltétele lehet.
(4) A Nyertes azonosításához szükséges a pontos név (vezetéknév, keresztnév), lakóhely irányítószáma, e-mailcím és telefonszám pontos megadása, amely alapján a Résztvevő egyértelműen beazonosítható.
(5) A Nyeremények átadásának feltétele, hogy a Nyertes minden olyan adatát megadja, amely a Nyereményével kapcsolatos adó- és járulékfizetési kötelezettség teljesítéséhez szükséges. Ennek hiányában a Nyertes a nyereményre nem jogosult, helyében pótnyertes lép. Az adó- és járulékfizetéshez szükséges, Nyertes által szolgáltatandó adatok: nyertes neve, születési neve, állandó lakcíme, ideiglenes lakcíme, születési hely és idő, anyja neve, taj száma, adóazonosító száma, bankszámla száma (átutalás esetén).
(6) A Nyeremények pénzbeli juttatásra nem válthatók át.
(7) A Nyeremények a jelen Részvételi Feltételekben meghatározottakon túl egyéb termékeket vagy szolgáltatásokat nem tartalmaznak, és a Résztvevők nem válthatják át a nyereményeket egyéb termékre vagy szolgáltatásra, továbbá nem ruházhatják át, nem ajándékozhatják el azt harmadik fél számára a tulajdonjog megszerzését megelőzően. A nyeremények csak személyesen ill. postán átvehetők, mely jog illetve váromány nem átruházható, nem ajándékozható, nem engedményezhető harmadik személyre (a tulajdonjog megszerzése előtt). Meghatalmazott útján történő átvételnek kizárólag a Reklámozók külön engedélyével, kizárólag rendkívüli méltánylást érdemlő esetben és kizárólag közjegyző előtt tett nyilatkozat alapján van helye.
(8) A nyertes tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben a nyeremény megszerzésének a nyertes személyében rejlő jogi akadálya van, ezért a Reklámozók felelősséget nem vállalnak. Ez esetben a nyereményt nem szerzi meg.
VII. A NYERTESEK
(1) A Nyereményjáték teljes időtartama alatt egy személy legfeljebb egy Nyereményt nyerhet.
(2) A Nyereményjáték minden naptári hónapja után 30 (harminc) napon belül a Reklámozók a Résztvevők között sorsolást tartanak. A sorsolás pontos időpontját a Reklámozók a Játék Honlapján teszik közzé, a sorsolást legalább 5 (öt) munkanappal megelőzően.
(3) A sorsolásra közjegyző jelenlétében kerül sor. A sorsolási bizottság 3 (három) főből áll, amely bizottságba 2 (két) főt az RSG-Direct, 1 (egy) főt a DCE delegál. A sorsolási bizottság elnökét a DCE kéri fel tisztségére. A sorsolási bizottság a sorsolásról jegyzőkönyvet készít, amelyet a bizottság tagjai aláírásukkal látnak el. A közjegyző a sorsolásról ténytanúsítványt készít. A sorsolás időpontját és helyét a Reklámozók a www.nlc.hu honlapon előzetesen megjelentetik. A sorsolás nyilvános, azonban az azon való részvétel lehetősége a sorsolásra kijelölt helyiség befogadóképességétől függ.
(4) A sorsolások során a Nyertesek egy elektronikus adatbázisból kerülnek kiválasztása egy, a véletlenszerűség elve alapján működő, de azonos nyerési esélyeket biztosító számítógépes program segítségével. Minden Nyereményre 2 (két) személyt sorsol a sorsolási bizottság, mégpedig egy tényleges és 1 (egy) pótnyertest.
(5) Az adott sorsolást követő 3 (három) munkanapon belül a Reklámozók munkatársai megpróbálják telefonon felvenni a kapcsolatot a Nyertesekkel. A Reklámozók munkatársai azon az elektronikus elérhetőségeken próbálják meg elérni a Nyerteseket, amelyik telefonszámot a Nyereményjáték során feltűntették.
Ennek a kapcsolatfelvételnek a célja annak közlése a Résztvevővel, hogy ő a Nyertes, hogy miként tudja átvenni a nyereményt, valamint milyen feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy átvehesse a nyereményt.
(6) A Nyeremények nyerteseit a Reklámozók telefonon és/vagy e-mailen, valamint postai küldeményként is értesítik a nyereményről, visszaigazolva a személyes megbeszélésen elhangzottakat. Ezt az értesítést a Reklámozók legkésőbb a sorsolást követő 30 (harminc) napon belül írásban megküldik a Nyerteseknek.
(7) Amennyiben a tényleges Nyertes Nyereményét az értesítés kézbesítését követő 15 (tizenöt) napon belül nem veszi át vagy azon személyes adatait, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Reklámozók az adó- és járulék bevallási és befizetési kötelezettségét teljesíteni tudják legkésőbb a Nyeremény átadásáig nem adja át, továbbá a Nyeremény átvételével kapcsolatos dokumentációt (elfogadó nyilatkozatok, adóigazolások, esetleges szerződések, stb.) nem írja alá, úgy kell tekinteni, hogy a nyertes a Nyereményéről lemondott. Ugyanígy kell tekinteni azt a nyertest is, akivel a sorsolást követő 15 (tizenöt) napon belül az általa megadott elektronikus elérhetőségein nem létesíthető kapcsolat. Ilyen esetekben a Nyereményre a pótnyertes válik jogosulttá, a későbbiekben ezzel kapcsolatosan a kifogással vagy panasszal a Nyertes nem élhet.
VIII. A NYEREMÉNYEK ÁTADÁSA
(1) A Reklámozók fenntartják maguknak a jogot, hogy módosítsák a Nyertessel egyeztetett nyeremény-átvételi helyet és időt a Nyertes előzetes értesítését követően. A rögzített telefonbeszélgetés során a Nyertesnek meg kell adnia az V(3) pontban meghatározott személyes adatait, mivel ezekre szükség van a nyeremény átvételéhez.
(2) Ha a Reklámozók munkatársának nem sikerül felvennie a kapcsolatot a Nyertessel az adott számított 3 munkanapon belüli háromszori kísérlet ellenére sem, úgy a Nyertest postai úton értesítik. Ilyenkor a Reklámozók semmiféle felelősséget nem vállalnak az eredeti nyertes vonatkozásában, függetlenül attól, hogy mi volt a kapcsolatfelvétel meghiúsulásának oka.
(3) A Nyertesek neveit és lakóhelyük város/község/falu szintű megnevezését a Reklámozók a Játék Honlapján (www.nlc.hu) 6 (hat) hónapos időtartamra közzéteszik, amelyhez a Résztvevő hozzájárulását adja
IX. A NYEREMÉNYEK ADÓI
(1) Ha a vonatkozó adótörvények és -jogszabályok értelmében amennyiben a Nyeremények olyan módon adókötelesek hogy a Reklámozók abból adólevonásra kötelezettek, akkor a Nyeremények összege a felmerülő adók mértékéhez igazodó összeggel megnő annak érdekében, hogy a Nyertesek a Nyeremény összegével megegyező értékű nyereményhez jusson. Ilyenkor a Nyeremény megnövelt részét a Nyertes nem kapja meg, hanem ezt az összeget a Reklámozók adó-/ adóelőleg levonásként visszatartják a Nyeremény átadása előtt annak érdekében, hogy ebből fedezzék a Nyeremény értéke után fizetendő adók költségeit a vonatkozó adótörvényeknek megfelelően. A Reklámozók a levont adót, adóelőleget a vonatkozó adótörvények és -jogszabályok alapján befizetik és bevallják az illetékes adóhatóságnak, illetve a levonásról adóigazolást állítanak ki.
(2) A Reklámozók nyilatkozatot tesznek az illetékes adóhatóságnak azon jövedelmekről, melyek után maguknak a Reklámozóknak kell adót kell fizetnie vagy levonnia. Minden egyéb olyan bevételt, mely a Nyeremények megnyerésével kapcsolatban felmerülnek, a Nyeremény nyertesének kötelessége bevallani.
(3) A Résztvevők minden egyéb költsége, mely a Nyeremény átvételével kapcsolatos, ideértve, de nem kizárólag az utazási és szállásköltségeket, a Résztvevőt terhelik.
Ha a Nyereményjátékkal kapcsolatban további kérdése vagy problémája van, kérjük, látogassa meg a Játék Honlapját (www.nlc.hu) vagy hívja a Reklámozók Ügyfélszolgálatát, a +36 1 7886283 telefonszámon.
X. FELELŐSSÉGEK
(1) A Reklámozók nem vállalnak felelősséget a Nyereményjátékkal kapcsolatosan felmerült kárért, követelésért, perért vagy költségért (beleértve a közvetett, véletlen vagy következményes károkat) (a „Kár") ideértve, de arra nem korlátozva a Nyereményjáték esetleges hibás működéséből, hiányosságaiból vagy a Nyereményjáték során bekövetkezett késésekből eredő Kárt, kivéve a Résztvevőknek a Reklámozók által szándékosan, súlyos gondatlanságból vagy bűncselekménnyel okozott károkat, továbbá az életben, a testi épségben vagy az egészségben okozott károkat.
(2) A Nyereményjátékot a Reklámozók bármiféle jótállás vagy garanciavállalás nélkül nyújtják. A Reklámozók a vonatkozó törvények által maximálisan megengedett mértékben kizárják a felelősségét azokért a károkért és követelésekért (ideértve a közvetett, a következményi és a véletlenszerű károkat is), melyek a Nyereményjáték üzemeltetésével, felfüggesztésével, idő előtti megszakításával vagy lebonyolításával kapcsolatban felmerülnek, ideértve a hibákat, hiányosságokat, meghibásodásokat, késedelmeket és minden egyéb, hasonló esetet. A Ptk. 314. § (2) bekezdésének értelmében a Részvételi Feltételek által biztosított előnyök ellentételezik a felelősség kizárása, korlátozása által okozott hátrányokat.
(3) A Résztvevők elfogadják, hogy a Nyereményjáték során a Részvételi Feltételekben foglaltak bárminemű megszegésével a Reklámozók számára okozott kárért teljes körű felelősséget vállalnak. A Reklámozók a Nyereményjáték elérhetőségét a Részvételi Keltételek megszegése esetén bármely Résztvevőtől megvonhatják.
(4) A regisztráció hiányosságáért (névelírás, stb.), értesítési, vagy átadási késedelemért a Reklámozók nem vállalnak felelősséget. A Résztvevők az általuk tévesen szolgáltatott adatokból, vagy a postafiókjuk levélfogadásra képtelen állapotából adódó valamennyi következményt maguk viselik.
(5) Az adatok helytállóságát a Nyereményjátékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Reklámozóknak nem áll módjukban ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Résztvevőket terheli.
I. számú Melléklet
Nyeremények
Összesen 10 db nyeremény kerül kisorsolásra az alábbiak szerint:
1. 1. sz. nyertes 150 000,- Ft bankkártyán
2. 2. sz. nyertes 100 000,- Ft bankkártyán
3. 3. sz. nyertes 50 000,- Ft bankkártyán
4. 4-10. nyertesek egy-egy 10 000,- Ft értékű TESCO utalványt kapnak.
A nyeremények összértéke 370 000,- Ft.