Otthon

2 éve nem termel szemetet egy New York-i lány

Azt hitte, nehéz lesz, de most sokkal boldogabb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, ráadásul több pénze és ideje marad az igazán fontos dolgokra.

Egy hét alatt majdnem kétszázezren osztották meg azt a cikket, amiben egy 23 éves lány számol be arról, hogyan tért át a tökéletesen szemétmentes életre. Bár korábban is környezetvédelem szakon tanult, és azt gondolta magáról, hogy környezetbarát életvitelt folytat, sokáig épp úgy szemetelt, mint az amerikai vagy a magyar átlag. Aztán egy váratlan felismerés hatására sokkot kapott attól, amit a hűtőjében látott: egy rakás műanyagot, ami majd a kukában végzi.

2 éve nem termel szemetet egy New York-i lány

Első lépésben megszabadult a bolti tisztítószerektől és kozmetikumoktól, és elkezdett mindent maga előállítani. Aztán megtalálta annak a kaliforninai édesanyának blogját, aki teljesen kiiktatta a családja életéből a szemetelést, és belevágott ő is.

Új célok, új élet

Innentől kezdve nem vásárolt több csomagolt árut, és kis tárolókkal, befőttes üvegekkel járta a boltokat és piacokat, ahol mindenből kimértet vett. Új ruhákat sem vett többé, csak turkálósat, aztán már a koktéljába sem kért szívószálat, és sohasem fogadott el zacskót a pénztárnál.

Bár arra számított, hogy az életmódváltás majd sok lemondással jár, végül rájött, hogy az új élete sokkal jobb lett. Egyrészt egy csomó időt és pénzt megspórolt azzal, hogy hetente egyszer vásárolt be a megfelelő helyeken, és a csomagolásokkal együtt az egészségtelen ételek is eltűntek a hűtőjéből. Közben blogot is indított, aminek az lett a vége, hogy megalapította a saját cégét, és elkezd olyan termékeket árulni, amik a szemétmentes életet segítik.

Szeretnéd élhetőbbé és hulladékmentessé tenni környezetedet, de nem tudod, hogyan kezdj bele? A mindennapjaidban Te magad is rengeteget tehetsz egy kis odafigyeléssel, de nagy változások elérésére igazából csak együtt vagyunk képesek, olvasható az Európai Hulladékcsökkentési Hét felhívásában. – Ha van ötleted, mi segítünk megvalósítani! Ha nincs, az sem baj! Jelentkezz és mi ebben is segítünk! Csatlakozz az Európai Hulladékcsökkentési Hét résztvevőihez, és tegyünk együtt a bolygónkért!
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top