Egy garzonlakás is lehet erotikus – fotók

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Amennyiben lakásunkhoz csupán egyetlen szoba tartozik, vagyis kisméretű, bármily furcsának is hangzik, de alkalmasabb terep az erotikus hangulat kialakítására, mint a többszobás lakások. Ennek oka az, hogy a lakást meghatározó szoba átalakítása tulajdonképpen elégséges ahhoz, hogy úgy érezzük, az egész lakás erotikával fűtött.

Az erotika nemcsak minket igéz meg és csábít el, de általa mi is igézetet hordunk és csábítunk. Ha folyton az erotika e kettős ringatásában szeretnénk tudni magunkat, érdemes környezetünket úgy alakítani, hogy az képzeteinkben állandóan előhívja az erotika játékát. Így folytonosan átélhetem a csábított, de a csábító szerepét is. Ami talán ennél is lényegesebb, hogy e szerepek valósággá is válhatnak, és elindíthatják a két ember közötti erotikát, ha kedvesünk látogat meg minket.

Az erotikus hangulat kialakításában döntő módon vesznek részt a színek, amelyek a legtöbb esetben kényszerítő módon vonnak maguk után egy sajátos stílust is. Ha uralkodó színnek a vöröset vagy a bordót választjuk, nyugodtan helyezhetünk a falakra ízlésesen pikáns japán rajzokat és rézmetszeteket, amit a legkülönfélébb helyeken fellelhető vörös gyertyák, illetve vörös lampionok egészíthetnek ki. Ezzel a távol-keleti erotika világát idézzük fel. A metsző kék szín, a különféle fémtárgyakkal, tükrökkel és expresszionista festők férfi- és nőaktokat ábrázoló képeivel a huszonegyedik század cybererotikáját hívja életre.

Egy garzonlakás is lehet erotikus

A színvilágon kívül persze a térfelhasználásra is ügyeljünk

A garzonlakások többségében csak a fürdőszoba különül el falakkal is a szobától, de megvan rá a lehetőség, hogy úgy vonjuk be azt a szoba terébe, hogy azzal már egyből erotikus légkört alakítunk ki. Játsszunk el a gondolattal, hogy nem húzunk falat, vagy csak félfalat állítunk a két helyiség közé. Az igazi erotika azonban akkor jelenik meg, ha a válaszfalat meghagyjuk, de egy ablakot vágunk bele, amit függönnyel látunk el. Ezután tetszés szerint eldönthetjük, hogy kinek húzzuk el egy kicsit a függönyt, amikor zuhanyzunk.

Egy garzonlakás is lehet erotikus

A térkialakításban részt vesznek a különféle bútordarabok is. Az ágyat helyezhetjük középre, amit szintén függönnyel vehetünk körül. A hangsúlyos pozíciót a függöny ellensúlyozza, de egyben ki is emeli, hiszen ami feltűnően takar egy ilyen hangsúlyos helyet, talán nagyon is sejtet. Főleg akkor, ha az ágy fölött, a mennyezetre nagy méretű tükröt helyezünk el, amit csak akkor vehetünk észre, ha elhúzzuk a függönyt. Ha az erotika hangulatát akarjuk megidézni, sohase legyünk direktek, mindig csak sejtessünk. Ne spóroljunk azokkal a tárgyakkal, amik erotikus asszociációkat keltenek anélkül, hogy maguk erotikusak lennének. Nyugodtan kirakhatunk a polcra Eroszt megjelenítő szobrocskát és a szexualitás, erotika rejtelmeiről szóló ezoterikusabb könyveket.

Egy garzonlakás is lehet erotikus

Válogassuk meg a virágokat is

Az orchidea vagy a hozzá hasonló trópusi növények a lakás jól látható pontján díszelegjenek. Ne halmozzunk fel sok tárgyat, inkább szellősen helyezkedjenek el egymáshoz képest. Legyenek továbbá figyelemfelhívók, és formáik által árulkodók. A székek, az asztal vagy akár a váza alakja ne szikár és tömzsi legyen, inkább hosszanti irányban elnyúló és keskeny.
Az atmoszféra kialakítása során végül azt is vegyük számításba, hogy mindent nem jeleníthetünk meg, mivel az rontaná a lakás képét. Ruháinknak és kacatjainknak ezért minden esetben próbáljunk kialakítani egy beépített szekrényt a bejárathoz közel.

Címkék: kislakás
Olvass tovább