nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

A rend lelke a tárolás – hackeld meg a lakásodat

Mint az őrült, lomtalanítok már egy ideje, de csak nincs látszatja. Stresszelt a dolog, mert nem értettem, miért nem sikerül „megmariekondózni” a lakásomat. Aztán belém hasított a felismerés: nincs jól megoldva nálunk a tárolás.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

Valahogy úgy maradt tárolás szempontjából a lakás, ahogy 10 éve beköltöztünk, pedig akkoriban nem az döntött, hogy mi a praktikus vagy mi nyeli el a legtöbb holmit, hanem hogy minél olcsóbb legyen. Aztán minden annyiban maradt még akkor is, amikor már rég tudtunk volna venni pár fiókos komódot. Annyira megszoktam már a rendszert, hogy eszembe sem jutott megváltoztatni.

Egészen addig a pillanatig, amíg a Kondo-módszer már kezdett az agyamra menni, hogy villámgyorsan elkezdtem nézegetni a különböző tárolási lehetőségeket.

Persze Marie Kondo azt is mondja, hogy ha sok a cucc a lakásodban, akkor ne új szekrényeket vegyél, hanem addig szortírozz, amíg a régi szekrényekben elfér minden. De hát, ugye, én 10 évvel ezelőtt nem szereztem be az alapvető, szükséges szekrényeket, úgyhogy ez alól felmentve éreztem magam. Csakhogy megoldani a tárolást okosan nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondoltam – értsd: veszek két fiókos komódot, aztán kalap, kabát –, mert előre ki kell találni, hova és mit szeretnék pakolni.

Mint általában, most is fordítva ültem a lóra, és rögtön vettem két komódot, mielőtt még gondolkodtam volna, és a rendszert legalább fejben kialakítottam volna. Ettől függetlenül nem volt rossz vásár, csak így nem olyat választottam, amiben a legjobban elférnek a holmik, hanem olyat, aminek tetszett a színe. Nem a legpraktikusabb szempont. Azért az a hat nagy fiók, amit a komódokkal kaptam, annyira sok helyet adott, hogy fel tudtam szabadítani rengeteg helyet a szekrényekben, de lehetett volna okosabban is kihasználni azt a komódnyi, azaz talpalatnyi helyet. Ha most vásárolnám, akkor eleve magasabb, több fiókosat vennék, igaz, hogy azt nem lehet kapni ilyen szép kékben, de beláttam, hogy fontosabb a funkció ebben az esetben. Amikor nincs elég hely, akkor ez az egyik leghasznosabb tanács, hogy terjeszkedjünk felfelé, a fali tárolási lehetőségeket ne szalasszuk el, és bizony ez igaz a komódokra is.

Mire a fürdőszobára került a sor, már levontam a tanulságokat és úgy vettem fürdőszobaszekrényt, hogy az maximális mértékben kihasználja a rendelkezésre álló teret.

Mivel egy apró panelfürdőről van szó, ezért aztán tényleg okosnak kellett lenni, ezért kifejezetten olyan fali tükrös szekrényt kerestem, ami a legtöbb holmit képes elnyelni. Akkora, hogy még tele sem tudtam pakolni, pedig előtte szanaszét hevertek mindenféle kosarakban, a mosógép tetején a holmik. Mert itt kérem négy nőnemű lakik, nem elhanyagolható mennyiségű pipercuccal. A mosógép fölötti helyet is jobban ki kellett használnom, mert eddig csak a törülközőtartó volt ott, ami kicsit sem praktikus, ha belegondolok, hogy ott egy csodálatos két méteres fal van, amire szintén lehet szekrényt tenni. Sikerült is vadásznom egy mosógép köré tervezett szekrényt, amiben végre tárolhatom a törölközőket és vegyszereket, így nem kell fürdés közben senkinek sem kiordítania a kádból, ha elfelejtett törülközőt tenni anya mosás után a törülközőtartóra. Egészen elképesztő élmény számomra, milyen kis változtatásokkal lehet sokkal többet kihozni a lakásból, nagyobb a rendérzet, mindennek lesz helye és így a komfort érzetünk is fokozódik.

Mert a rend lelke nem az, hogy mindennap megszállottként kellene pakolnunk a ruhákat és lomtalanítani, mintha nem lenne holnap, hanem az, hogy mindennek legyen helye, a legutolsó fülbevalót is tudjuk hova tenni este, amikor lefekvés előtt kivesszük a fülünkből.

Úgyhogy mielőtt nekiesnénk a nagy lomtalanításnak és kidobnánk azt is, amire amúgy szükségünk lenne, gondoljuk át alaposan, hogy a tárolást otthon ideálisan megoldottuk-e már. Ha igen, akkor a rendrakás már nem is lesz akkora feladat, nem lesz megterhelő, mert nem is maradnak elöl a cuccok olyan nagy mennyiségben, ha tudjuk, hova kellene tenni őket. Már nem zavar majd, hogy sok táskánk van – nem mintha lenne olyan, hogy túl sok táska -, mert meglesz a helyük és nem tobzódnak majd egymás hegyén-hátán az előszobában.

Nem feltétlenül arról van szó, hogy mindenképp kellene még három komód a lakásba, hanem inkább olyan okos kis trükkökről, amikkel a rendet fenn tudjuk tartani.

Hogy ne dőljenek ki a szekrényből a műanyag dobozok a konyhában, hogy rendes fiókelosztót tegyünk a fiókokba, és ne kelljen percekig keresni a kedvenc zokninkat vagy a gyerek miniatűr kesztyűjét, és hogy még a vegyszereket is úgy tároljuk, hogy ne kelljen felborítani mindet, ha hozzá szeretnénk férni a szemeteshez a mosogató alatt. Remek ötleteket találhatunk a neten, így megoldhatjuk olcsón, saját kezűleg is egy rakás tárolási problémáinkat, ezekből válogattam pár ütőset, amit otthon, minimális költségből is meg lehet valósítani.

A hűtő és a fal közötti 10 centis rést is ki tudod használni egy kihúzható polcos szekrény megoldással. Házilag elkészíthető, ha megfelelő mélységű könyvespolcot sikerül találni hozzá, felszereled görgőkkel és az oldalán egy fogantyúval, majd már csak be kell pakolni a kamrába való holmikkal.

Az akasztókkal varázslatos módon tudsz helyet spórolni. Lehet akasztó az akasztós szekrény ajtaján belül, hogy oda tedd a sálakat, öveket, sőt akár lehet akasztókon tárolni a konyhában a nyeles lábosokat és serpenyőket, amivel egy nagy rakás helyet szabadítasz fel a szekrényben.

A konyhaszekrény belsejébe miniakasztókra lehet tenni azokat a mérőkanalakat, zöldséghámozókat, teaszűrőket, amik amúgy csak hányódnának a fiókban.

Akadályozd meg, hogy felhalmozódjon az ebédlőasztalon a sok csetresz azzal, hogy valami szép dekorációt teszel a közepére. Nem lesz szíved elrontani az összképet azzal, hogy csak ledobod a kulcscsomót vagy a használt papírzsepit mellé.

A régi CD-tartó fantasztikus doboztető tartó lesz.

Használd ki a holt tereket az ajtók fölött. Tehetsz oda faliszekrényt vagy nyitott polcot szép kosarakkal, dobozokkal, amik elnyelhetik a ritkábban használt, de szükséges cuccokat.

Drótkosarakban tárolhatod a sapkákat, sálakat, csak fel kell szerelni az akasztó szekrényt belső oldalára, és máris letudtad a problémát, nincsenek szem előtt, mégis könnyen megtalálod a téli holmikat.

Jelölj ki egy helyet, tegyél oda egy kosarat, amibe beleteheti a család minden tagja, amit csak úgy le szeretne dobni az előszobában, amikor hazaér. Csak arra vigyázz, hogy nehogy elburjánozzon és átvegye az uralmat az előszoba felett, minden nap ezt az egy pontot nézd át és tedd helyre, ami másnap már nem kell.

A fürdőjátékok el tudják lepni a fürdőszobát, pedig egy akasztóval és egy hálós zsákkal megoldható a helyzet.

Ahol gyerek van, ott milliónyi plüssállat is van, de nem kell nekik nagy helyet felszabadítani a földön, hogy tárolni tudd őket. Elég egy szekrény, aminek az ajtaját leveszed és gumiszalagokkal „berácsozod”, ezzel átalakítva plüssállatkertté.

Ha van az ágy alatt hely tárolásra, akkor érdemes görgőkkel felszerelni a dobozokat, hogy később könnyen el tudd húzni őket. Ha van régi fiókos komódod, amit kilomtalanítanál, érdemes megmenteni a fiókokat és felhasználni ágy alatti tároláshoz, sokkal jobban néznek ki, mint a műanyag dobozok.

A fürdőszobaszekrény ajtajának belső felére tegyél olyan kis tárolókat, amikbe bele tudod tenni mindazt, ami a frizurádhoz kell. Így lesz helye a szanaszét heverő hajcsatoknak, gumiknak és hajkeféknek.

A rejtett részeket is tedd széppé. Legyen mindennek helye, doboza, tartója a mosogató alatt is, hogy ne kelljen turkálni percekig, ha a szemeteslapáthoz szeretnél hozzáférni.

Tárold az üres kulacsokat elfektetett irattartóban. Így nem hányódnak a szekrényben és egy mozdulattal rendet tehetsz.

Rejtsd el a cipőket az ágy alá. Hogy tényleg csak az legyen az előszobában, aminek muszáj ott lennie, amit épp nem használsz, így el tudod rejteni anélkül, hogy cipős szekrényeket kellene vásárolnod (és foglalni velük az értékes helyet).

Ha még mindig van ágy, ami alatt van hely, akkor ez a kihúzható tároló legóknak pompás ötlet.

Ha mindent ellepnek a smink cuccok és van egy képkeretnyi hely a fürdő falán, akkor kreálhatsz művészeti alkotást is a rendetlenségből. Mágneses táblára lesz szükség, amire a sminkcuccokra ragasztott mágnessel feltapaszthatod a paletta minden színét.

A barkácsáruházakban kapható PVC csövekből egyforma darabokat vágva és összeragasztva a falon tárolhatod a cipőket.

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon