Otthon

Leégett egy család háza Göllén, 3 éves gyerekkel menekültek belőle

Hároméves kislányukkal, és az édesapa mozgássérült testvérével menekültek a szülők égő házukból szerdán este a Somogy megyei Göllén. A lángok szinte percek alatt emésztették fel a tetőt, a hőtől a plafon is leszakadt a hálószobában. A tűzben senki nem sérült meg, de a kár jelentős.

A falakon kívül csak az épület kéményei maradtak meg abból a családi házból, amely szerda este a Somogy megyei Göllén leégett. A tetőszerkezet a cserepekkel együtt teljesen leomlott, a hőtől a plafon is leszakadt.

A Szilágyi család otthon volt, mikor megtörtént a baj, a szülők éppen vacsorát készítettek hároméves kislányuknak.  Az apa azonnal hozzálátott a család kimentéséhez, először a mozgássérült testvérét, majd a kislányát menekítette ki a lángokba borult házból, a tárgyakból is volt, amit sikerült időben kihoznia, köztük a tartalékban tárolt ötven liter benzint is megóvta a berobbanástól. 

A dombóvári tűzoltók érkeztek ki a helyszínre, de addigra a tető már szinte teljesen leégett. A családból senki nem sérült meg.

A házat a Szilágyi család nemrég vette, még a biztosítást sem kötötték meg rá. Az apa azt mondja, ötven évnyi munkája volt ebben a házban, most hirtelen nem tudja, mihez kezdjenek. A tető felújítására egyelőre nincs pénzük, jelenleg rokonoknál laknak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top