Otthon

DIY iskolai cuccok, amiket a gyerek is örömmel készít veled

Mutassatok egy gyereket, aki boldogan ugrál attól, hogy vége van a nyárnak és újra iskolába kell mennie. Jó, az elsősök talán boldogok, de a tinik már szinte biztos, hogy mind elhúzzák a szájukat, ha a szeptemberi iskolakezdésre gondolnak.

A velem élő, házi tinilányaim határozottan kiborulnak, ha csak megemlítem, hogy mindjárt iskolakezdés, és itt lenne az ideje, hogy beszerezzünk pár füzetet – meg azt a csilliárd egyéb cuccot, amit a tanszerlistán elküldtek a tanárok –, és közlik, hogy “ne rontsd el az utolsó napokat, anya!” Mintha minimum a világnak lenne vége, nem csupán a nyárnak. De azért még nem annyira kamaszok, hogy ne lehetne hatni rájuk, kreatívkodni szeretnek, úgyhogy csak meglengettem előttük a lehetőséget, hogy mindenféle csodálatos papírt, dekortapaszt, flittereket vagyok hajlandó venni, és máris behúztam őket az iskolai felkészülésbe.

Így egyedivé tehetik a füzeteiket, ceruzáikat, tolltartóikat, és felhasználhatják az üres konzervdobozokat és befőttesüvegeket, amiket még régebben tettek el a rejtekhelyükre azzal, hogy majd jó lesz még valamire. Most aztán tényleg jó lesz, mert szuper ceruzatartókat készítünk belőlük. Megmutatom azokat az ötleteket, amiket meg szeretnének valósítani, és amiről a Pinteresten nézve úgy gondoljuk, hogy egész egyszerű is lehet a kivitelezésük.

Menő ceruzák

Dekortapasszal

Azt mind tudjuk, hogy az egyfajta státuszszimbólum, hogy milyen ceruzát visz magával a gyerek – mert nem mindegy, hogy milyen minta van rajta, amikor lerágja a végét –, úgyhogy a világ legegyszerűbb eszközét használva, dekortapasszal tesszük menővé. Kis odafigyelést igénylő munka, hogy pontosan illeszkedjenek a szélek, de a lényege igazából az, hogy a kreatív hobbi boltban órákig válogathassanak a dekortapaszok közül. Megéri, mert utána sokkal nagyobb örömmel veszik kézbe a ceruzáikat.

Forrás: Minted
Forrás: Minted
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest

Konfettisen

A dekortapasz leegyszerűsített változata, csak színes festék és papír kell hozzá, amire lyukasztóval pöttyöket vágunk. Majd a sablont ráillesztjük a ceruzára, lefestjük a lyukakon keresztül a ceruzát különböző színekkel és máris kész vannak a csodálatosan színes, vidám ceruzák. Ez az ötlet elsős gyerekeknek is kivitelezhető, hadd művészkedjék össze a ceruzáikat.

 

Csillámmal

Bevallom, kevés kreatív holmit utálok jobban, mint a csillámport, mert amint a kezük közé kaparintják, valahogy az egész lakást képesek beteríteni vele a gyerekeim. Hetekkel később is feltűnik a padlón, falon, konyhai eszközökön és a macska szőrén, de sebaj, a cél érdekében mindent bevetünk. Mivel itt lányokról van szó, ezért minden nyerő, ami csillog, úgyhogy ez a végtelenül szimpla technika biztos, hogy elnyeri a tetszésüket. Be kell ragasztózni a ceruza végén a radírt tartó kis fémrészt, csillámporba mártani, és lesz pár nagyon csajos, mégis kifinomult ceruza.

Forrás: B.A.S.
Forrás: B.A.S.

Hívogató füzetek

Kollázzsal

Bár már nem annyira jellemző, hogy újságokkal lenne tele egy háztartás, de azért pár IKEA-katalógust, lovas magazint, állatos képes újságot biztos fel lehet lelni minden otthonban, ahol anyuka és pár gyerek lakik. A képeken lévő kollázs a legkönnyebb fajta, hiszen háromszögeket, négyzeteket, félköröket még akár én is ki tudnék vágni, pedig annyi a kézügyességem, mint egy hangyászsüné, és utána már felragasztani a füzet borítójára sem egy nagy bravúr. Így sokkal inkább magáénak érzi a gyermek, mint ha csak sima, szokásos füzet kinézete lenne. Ha nincs újság, akkor színes papírral is lehet csodákat alkotni, vagy elővesszük a jól bevált dekortapaszt, és azzal csíkozzuk be a füzeteket háromszögek helyett. 

Forrás: Omiyage Blogs
Forrás: Omiyage Blogs
DIY iskolai cuccok, amit a gyerek is örömmel készít veled
Forrás: We Heart It
Forrás: We Heart It

Feliratokkal

Vicces feliratokkal pillanatok alatt feldobható a füzet. Kell hozzá egy egyszínű csomagolás, amire aztán ráírhatják vagy öntapadó fóliából kivágva a betűket felragaszthatják a tréfás feliratokat. Mint az alábbi képen, amin “Az unikornisom megette a házi feladatomat” felirat látható. Nagyobbaknak már bevethető erősebb szarkazmus is, el tudom simán képzelni a nagylányom arcát elnézve néha, hogy majd a kémiafüzetét kidekorálja olyanra, mint ami a második képen olvasható: “Meh. Az apátia vegyjele.” De persze a legkönnyebb az, ha fog egy filctollat, és telerajzolja a füzet elejét, amitől zen állapotba kerül a gyerek, és legalább addig is a füzetével van elfoglalva, nem a telefonját nyomkodja.

Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest

Újrahasznosított ceruzatartók

Konzervek és palackok

Az újrahasznosítás jegyében előkerülhetnek az üres műanyag palackok, befőttesüvegek és konzervdobozok a rendszerezéshez. A pillepalackos ötletet lehet további csicsázással még megbolondítani, de az alapkoncepció, hogy cipzárt ragasszunk rá, zseniális, úgyhogy maradhat akár csak annyi is a dísze, hogy színes az a cipzár.

A konzervdobozokat egyszerű kezelni, mert sima henger alakjuk van, ezért a kisebbeknek inkább ezt ajánljuk, nem annyira a befőttesüvegeket. Az ötletek között láthatunk színes papírral, öntapadós tapétával ragasztást, akrilfestékkel dekorálást és a személyes kedvencemet, a maradék farmer- és egyéb ruhafecnikből mintásat, amihez azért már ragasztópisztolyra van szükség, hogy tényleg fenn maradjon a konzervdobozon. Szintén a favoritok közé tartozik a favonalzós konzervdoboz, ehhez kell felnőtt segítség is, mert mégse fűrészeljen egyedül a gyerek, de a ragasztást és festést már nyugodtan végezheti egyedül.

Forrás: Crafts by Amanda
Forrás: Coco29
Forrás: Coco29
Forrás: Eighteen25
Forrás: Eighteen25
Forrás: Simple as that
Forrás: Simple as That

Befőttek

A befőttesüvegeknél arra kell vigyázni, hogy olyan festéket használjunk, ami tényleg befogja az üveget, érdemes alapozóval lefesteni, és csak utána rámenni a színekkel. A csempe- vagy az akrilfesték is alkalmas a feladatra, hogy legyenek ilyen vicces, színes ceruzatartók a gyerek asztalán. Ha pedig maradt a dédimamától csipke, horgolás, amit nem tudunk mire használni, akkor itt az alkalom, hogy befőttesüvegre vagy pohárra ragasszuk rá, így adva értelmet az életének és tartót a tollaknak. A legófigurák rajongóinak is van ötletünk, a legnehezebb benne az, hogy a megfelelő formájú befőttesüveget beszerezzük hozzá. Sárga akrilfesték és fekete alkoholos filc kell utána, és varázsoltunk egy legós ceruzatartót.

Forrás: Ooly
Forrás: Ooly
DIY iskolai cuccok, amit a gyerek is örömmel készít veled
Forrás: Nicabella
Forrás: Nicabella

Egy óra mind felett

Ami pedig minden egyes elsős iskolás gyermek szobájába kellene, az ez az óra, amit pofonegyszerűen megalkothatunk számára a két kezünkkel és némi színes festékkel. Az óra számlapján különböző színekkel jelöljük a délutáni-esti órákat, amikor otthon van a gyermek, és mellette egy képre a színkódokat írjuk fel a képen látható módon, hogy rögzüljön az új, iskolai napi rutin. 

Forrás: Mommy Moment
Forrás: Mommy Moment

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top