Otthon

Így vágj bele a minimalista életmódba!

Egy új generáció nő már fel, akik a minimalista életmód elkötelezett hívei, csakhogy ez azért jóval több annál, mint hogy dobj ki mindent a lakásodból egy széken és egy asztalon kívül.

A minimalista életmód valójában a boldogság kereséséről szól. A filozófiája szerint attól lesz értelme az életünknek, ha megéljük önmagunkat és a szenvedélyeinket úgy, hogy tapasztalatokat gyűjtünk, nem pedig tárgyakat. Ebbe simán belefér, hogy legyenek olyan dolgok az életünkben, mint egy autó vagy egy szép pléd, amit csak azért birtoklunk, mert jó ránézni, ha ezek a holmik a személyes boldogságunkat szolgálják. Nincs semmi gond az olyan cuccokkal, amikben örömünket leljük és teljesebbnek érezzük tőlük az életet, nem kell kidobni mindet.

A több nem jobb

Amikor a tárgyak nagy része feleslegessé válik az életünkben, akkor érdemes a minimalista életmódon elgondolkodni. Bár a csapból is az folyik, hogy vásároljunk minél többet, mert majd attól leszünk boldogak, az igazság az, hogy amint megszabadulunk a feleslegtől, sokkal felszabadultabbá, így boldogabbá is válunk. Lesz szabad tér az életünkben arra, hogy új tapasztalatokat engedjünk magunkhoz ahelyett, hogy új ruhákkal tömnénk tele a gardróbot.

A mai társadalmi megítélés szerint, minél több és minél drágább holmid van, annál értékesebb leszel emberi lényként. Ezért aztán nem arra koncentrálunk, hogy mint egyén mitől érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, hanem arra, hogy mennyi pénzt költsünk el a legújabb, legszebb tárgyakra. Ha ezt a szemléletet magunk mögött hagyjuk, akkor sokkal teljesebb életet élhetünk sokkal kevesebb holmival a környezetünkben.

Így vágj bele a minimalista életmódba

Öt lépés a kezdéshez, ha kedvet kaptál a minimalista életmódhoz

1. Írd össze: Írj egy listát az érvekről, hogy miért akarsz egyszerűbben élni. Ha már eleged van abból, hogy nincs időd a gyerekeidre, mert folyton pakolsz otthon, akkor írd le. Ha nehezen alszol el éjszaka, akkor azt vesd papírra. Ezek az okok segítenek majd át a nehézségeken, amikor fel akarnád adni az új, minimalista életmódodat.

2. Szüntesd meg a duplikációkat: Menj végig otthon minden egyes sarkon, polcon, szögleten, asztalon, és gyűjtsd össze mindazt, amiből két (három, négy…) darab van. Ha kész vagy, írd rá a dobozra, hogy duplikációk és tedd el szem elől 30 napra. Ha semmire sincs szükséged a dobozból 30 napig, akkor el is ajándékozhatod.

3. Jelölj ki egy limlommentes területet: Lehet ez az ebédlőasztal vagy az éjjeliszekrényed, a lényeg, hogy ezen az egy területen ne hagyd, hogy eluralkodjon a sok csetresz. Így megtapasztalod kicsiben, milyen az, amikor letisztult környezet vesz körül. Ha ezt tisztán tudod tartani, akkor kiterjesztheted a területet egy egész szobára.

4. Utazz kevesebb holmival: Felezd meg azt, amit amúgy becsomagolnál nyaralás előtt. Ha négy napra utazol, csomagolj úgy, mintha két napra utaznál, legfeljebb kiöblíted az adott ruhát, és másnap felveszed. Nagy felszabadulást jelent kevesebb cuccal utazni.

5. Válassz kevesebb ruhából: Ha az az öltözködési irányzat túl extrém neked, hogy összesen 33 ruhád legyen 3 hónapra, akkor először duplázd meg, és öltözz 66 ruhából. De a cél az, hogy minél kevesebb és jól kombinálható ruhád legyen.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top