Otthon

Ha nyár, akkor lakásfelújítás

Hála Istennek vége a télnek, nyáron pedig próbálunk megújulni, aminek része otthonunk újragondolása vagy legalább kicsinosítása. Ebben a posztban tehát a lakásfelújításhoz próbálunk tippeket adni.

Rögtön egy vallomással kezdeném: a magam részéről nem feltétlenül tartozom azok közé, akiknek állandóan azon jár a fejük, miként csinosíthatnának kicsit otthonukon, de ilyenkor nyáron engem is elkap a felújítási láz.

Márpedig ha engem elkap, akkor biztosan sokan vannak rajtam kívül, akik elkezdenek töprengeni a lehetőségeken, ezért gondoltam, érdekes lenne pár hasznos tanáccsal szolgálni nekik és mindenki másnak, aki szenvedélyből vagy kényszerből foglalkozik a kérdéssel.

 Vegyük hát sorra, mihez hogyan érdemes hozzányúlni.

 A falak

 Kezdjük a leginkább látványos felülettel, azaz a falakkal. Akármennyire próbáljuk ugyanis tologatni, pár évente muszáj kicsit rendbe szedni őket, legalább egy tisztasági festés erejéig.

A nyár erre tökéletesen alkalmas időszak, hiszen a falak már gyorsabban száradnak, egyszerűbb szellőztetni, ráadásul nem feltétlenül kell hozzá mesterembert hívni, ami egyrészt költséges, másrészt mostanában nem is olyan kis kihívás.

Ha pedig már magunk ragadjuk kézbe a pemzlit, akkor érdemes kis játékosságot belevinni a felújításba, játszhatunk a színekkel, formákkal, azaz nem kell mindent egyszínűre festeni.

Ha nyár, akkor lakásfelújítás

Érdemes figyelni a színek hatásaira, hiszen a térérzetet és egy-egy helyiség hangulatát erősen befolyásolhatja a fal színe. Kisebb helyiségeket például érdemes világos színekkel kifesteni, ha pedig hosszú, magas teret kell megtölteni, akkor a padló és a mennyezet legyen színes, a falak pedig fehérek, mert ettől a szoba alacsonyabbnak és szélesebbnek tűnik.

A hőszigetelés

Ha már a falakkal foglalkozunk, érdemes lehet nemcsak festeni, hanem hőszigetelni is, ami furcsának tűnhet a tavasz közeledtével, de egyrészt sosem késő, másrészt a hőszigetelés nem csak télen fontos.

A Multipor például egy rendkívül sokoldalú, antiallergén hőszigetelő, nagy előnye, hogy homokból, cementből, és vízből (azaz természetes alapanyagokból) környezettudatos technológiával készül.

A Multipor belső hőszigetelésre is alkalmas, ráadásul olyan borzasztó nagy szakértelem sem kell hozzá. Bőven elég előtte eltávolítani a parkettaszegélyt vagy a lábazat burkolatát, és letakarni a padló maradék részeit.

Ezután a falfelületről szedjük le a meglévő rétegeket (tapéta, festés, glettelés, stb.), valamint a laza vakolatrészeket, majd egyenlítsük ki a felületet (ehhez kapható külön Multipor habarcs-réteg). Ezután lehet felrakni a szigetelőlapokat (akit a folyamat bővebben érdekel és szeretne hasznos tanácsokat kapni, az látogasson el ide.

Ha valaki ennél nagyobb átalakításra vágyik, és például válaszfalat húzna fel, az már kicsit nagyobb falat, de nem megoldhatatlan, érdemes kipróbálni az Ytong és a Silka termékeket.

 A padló

Hagyjuk a falakat, és folytassuk a padlóval, ami elsőre bonyolultabb vállalkozásnak tűnhet, különösen, ha járólap borítja, mert ezt nem nagyon van kedve az embernek felszedni.

A jó hír az, hogy nem is kell, hiszen kaphatók már olyan öntapadó burkolólapok, amelyek lerakásához nem kell különösebb szakértelem, mi magunk is elboldogulunk vele.

Ha nyár, akkor lakásfelújítás

Nyílászárók

A könnyebbik eset, ha mázolva vannak az ablakok, ajtók, mert akkor simán újramázolhatjuk, ha úgy látjuk, hogy erősen elkezdtek öregedni, vagy lepattogzott a festék. Ha cserélni kell, akkor azt ne tavasszal tegyük.

Bútorok

Végül egy gondolat a bútorokról, amiket hajlamosak vagyunk akkor is lecserélni, ha azt az állapotuk nem feltétlenül indokolja. A mai horrorárak mellett ez elég feleslegesnek tűnik, hiszen például a konyhaszekrény esetében elég az ajtókat lecserélni, vagy új fogantyúkat tenni, egy ágyat áthúzatni, és máris (majdnem) olyan, mintha több százezer forintot költöttünk volna egy újra.

Ha nyár, akkor lakásfelújítás

Általában véve is érdemes odafigyelni a kiegészítőkre, hiszen ezek sokkal többet számítanak, mint gondolnánk, és a választék is hatalmas, jóformán fillérekből varázsolhatjuk újra tavasszal az otthonunk.

 

Írta: Csák Gyula

www.epiteniakarok.blog.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top