Otthon

Alkudj, és ne hagyd magad megvezetni! – Így kell ügyesen lakást venni

Tippek a vásárláshoz, ötletek az ingatlanpiacon való eligazodáshoz – szakértőt kérdeztünk arról, hogyan kell jól lakást vásárolni. Persze beszélgetés közben az is kiderült, hogy az eladás mikéntje sem mindegy… Megtudtuk azt is, hogy most mennyit lehet alkudni, és hogyan érdemes ingatlanost választani.

Régebben szinte szállóige volt, hogy lakást vagy házat tavasszal vagy ősszel érdemes eladni illetve vásárolni, mostanra azonban ez egészen megváltozott. Az ingatlanpiac csak karácsony előtt áll le egy kicsit, de január közepén újra ugyanolyan lendülettel száguld, mint előtte. Egyébként az ünnepek alatt a “sürgős esetek” azért mennek, akinek azonnal kell költöznie vagy jelentős árengedménnyel akar eladni, az nem pihen ekkor sem.

Vevőként azért ez nem egy rossz időszak, mert kisebb a kínálat ugyan, de nagyon kevés az érdeklődő, ezért talán jobban lehet alkudni. Telket, családi házat jellemzően jó időben akarnak vásárolni, ilyenkor kapnak kedvet a költözéshez az emberek” – mondta el az NLCafénak Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője.

A belvárosban június, júliusban egy kicsit csendesebb a piac, de a külvárosban és az agglomerációban akkor sem áll le a forgalom. Vidéken, a szegényebb régiókban szinte nincs nyaralásidőszak, az ingatlanpiac forgalma nem áll meg nyáron sem. 

Érdemes észben tartani, hogy a  gyerekes családok a költözést szeretik letudni legkésőbb szeptemberig, mert a gyerekek óvodája, iskolája miatt nekik fontos szeptember elejééig elfoglalni az új otthont.

Fotó: MTI/Mohai Balázs
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Lehet-e alkudni?

Az ingatlanpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy lehet-e alkudni. Balla Ákos szerint az alku mértéke mindig az ingatlanpiac működéséhez kötődik: amikor nagyon jól megy, akkor nemhogy nem lehet alkudni, de inkább licitálnak a vevők a lakásokra, így volt ez 2016 elején. “Az elmúlt fél évben újra lehet alkudni, jellemzően 5 százalékkal tornázhatók lejjebb az árak, ez persze a reális áron árult ingatlanokra vonatkozik. A túlárazott ingatlanoknál érdemes keményebben alkudni, de a siker itt sem garantált. Azok a lakások, amelyek a reális piaci árnál lényegesen többért vannak meghirdetve, szerintem eladhatatlanok. Ma már az emberek nagyon is tisztában vannak az árakkal, az internetnek köszönhetően az, aki venni vagy eladni akar, remekül tud tájékozódni, és képes belőni a lakását arra az árra, ami elfogadott a piacon. Aki nem így tesz, szerintem nem lesz sikeres: gyorsan rájönnek a vásárlók, hogy túl van árazva az ingatlan“.

Befektetők mindig vannak, akik azért akarnak vásárolni, mert az ingatlant jó üzletnek tartják, van felesleges pénzük, de ők maguk nem akarnak beköltözni a megvásárolt lakásba. Ők jellemzően később kiadják ezeket a lakásokat, ezért nemcsak jól fektetik be a pénzüket, hanem még havonta egy bizonyos összeghez is hozzájutnak.

Meg kell hozni néhány komoly döntést

Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője is érdekes szempontokra hívja fel azoknak a figyelmét, akik vásárolni akarnak. Szerinte a valódi keresés előtt már komoly döntéseket kell meghoznia az új ingatlanra vágyóknak.

Először azt kell végiggondolni, hogy miért keres valaki új lakást. Gyermeke születik, egy válás miatt, esetleg egy szétköltözés az ok vagy éppen egy összeköltözés. Előfordulhat, hogy befektetési céllal keres az illető. A költözést kiváltó élethelyzetek ugyanis a lakásigényeket is meghatározzák. Az eredményes keresés érdekében ezeket az igényeket érdemes végiggondolni, mert csak úgy lesz eredményes a keresés – véli a szakértő.

Az ugyanis nagyon nem mindegy, hogy egy peremkerületi kertes ház a cél, vagy pedig egy polgári lakás a belvárosban. A második lépés: tájékozódni a piacon!  Ez ma már nagyon kényelmes, mert a fotelból, interneten keresztül minden megnézhető. Balogh László azt tanácsolja, hogy mindenképpen érdemes egyúttal feliratkozni hirdetésfigyelő szolgáltatásokra, mert akkor azonnal és célzottan megérkezik számunkra mailen a legfrissebb kínálat. Amikor megvan a megfelelő ingatlan, akkor mindenképpen személyesen kell megnézni, lehetőleg egy mesterember társaságában, hogy előkerüljenek az esetleges “csontvázak”.

A környék is fontos

Ha ingatlanos árulja a lakást, akkor őt érdemes alaposan kifaggatni és nemcsak a lakásról, hanem a közvetlen környezetéről is: milyen a lakóközösség, milyen a ház általános állapota, fizetik-e a közös költséget, várható-e nagyobb felújítás, van-e felújítási alap stb. Ha mindezen túl vagyunk, akkor érdemes még legalább kétszer odamenni a környékre, különböző napszakokban és megnézni, hogy mennyire zajos, mennyire biztonságos az utca.

“Tapasztalatom szerint az ingatlanos csak akkor segíthet valóban a vásárlásban, ha jó szakember. A személyes találkozó előtt mindenképpen célszerű megnézni a munkáit, a feladott hirdetésit, hogy tetszik-e, hogy profi-e. Ma már az ingatlanhirdetések versenyeznek egymással a piacon, tehát abból sok mindent le lehet szűrni. Sokan olyan ingatlanost keresnek meg, akit ismerősök ajánlanak, ez is egy jó módszer. A személyes találkozásnál pedig a kémia dönt, hiszen, ha szimpatikus a fellépése, és és szívesen vásárolnánk tőle lakást, akkor érdemes megpróbálni vele együtt  dolgozni” – tanácsolja Balogh László.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Ha gyorsan akarsz eladni, akkor így fogj hozzá!

  • Reális árat szabj, mert a túlárazott ingatlanok nem kelnek el. Érdemes alaposan megnézni a hirdetéseket, és nem árt figyelembe venni azt is, hogy hol van az ingatlan, ugyanis vannak felkapott és kevésbé népszerű helyek is!
  • A legtöbb vevő elsősorban a fotók alapján keresgél, tehát érdemes jó képeket készíteni. A kép nélküli hirdetéseket 100 emberből csak egy nézi meg. Az alaprajz legalább olyan fontos, mint a jó és nagy képek!
  • A szöveg ne legyen 3-4 sornál hosszabb, mert úgysem olvassák el, és csak igaz adatok és reális információk legyenek benne! A csalásra gyorsan fény derül…
  • Ha ingatlanost bízol meg az eladással, akkor vigyázz, ne fizess túl sok pénzt. A jutalék valahol 2,5 százalék körül kezdődik, és akár 5-6 százalékig is felkúszhat, azonban valahol a kettő között reális. Érdemes 3-4 százalék körül megállapodni.
  • Nem szabad elfelejteni, hogy az illetéket, a közvetítői díjat és az ügyvédi költségeket is ki kell végül fizetni, ezért ezt is érdemes belekalkulálni az árba.

Ha venni akarsz, ezekre gondolj!

  • Ha vásárolni akarsz, akkor érdemes elképzelni, hogy milyen terveid vannak az elkövetkező 10-15 évre, akarsz-e gyereket, lakásban vagy házban akarsz élni, és az ország mely pontján. Utána kezdj keresni!
  • Olyan céget bízz meg, amelyiknek jó híre van, és rendszeresen frissíti az oldalát. Az őszinte kommunikáció itt is nagyon fontos: nem adhat tanácsot abban egy ingatlanos, hogy hogyan tüntess el egy penészfoltot, vagy hogyan csapd be a vevődet. Ezeknek akár jogi következményei is lehetnek.
  • Ha az áll a hirdetésben, hogy csendes, zöldövezeti lakás jó közlekedésnél, az igazából ellentmondás, szóval ne hidd el! És nem ajánlatos egy tizedik emeleti panelra sem azt kiírni, hogy panorámás, mert az nem feltétlenül fedi a valóságot…
  • A rendkívüli vásár vagy a különlegesen olcsó sem biztos, hogy vevőcsalogató, mert nagyon rutinosak a vevők.
  • Alkudni lehet, sőt érdemes, mostanában olyan 5 százalékot általában le lehet tornázni a lakás árából, szóval mindenképpen próbáld meg.

És hogy milyen legyen az ingatlanos, akit megbízol? Ez sem mindegy!

Valahol ott kezdődik, hogy legyen jó megjelenése, és megfelelő számú foga. Az informatikai felkészültség ma már nagyon nem mindegy, hiszen az ingatlanos írja meg a hirdetést, legtöbbször ő is fotózza le a lakást. Érdemes utánanézni, hogy áll-e mögötte egy létező cég, irodával és valós elérhetőséggel. Nem mindig jó egy mozgóügynököt megbízni, akinek nincs telephelye, és nehezen elérhető. Nagyon fontos, hogy ne a legmagasabb árat elfogadó ingatlanost válasszuk, ugyanis valószínűleg az nem reális, és a túlárazott lakás vagy ház egyben eladhatatlan is” – ajánlja Balla Ákos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top