Otthon

Otthon melege – újra lehet hűtőre és mosógépre pályázni

Újra lehet majd pályázni hűtőszekrényre és mosógépre az Otthon melege programban. A csereakció augusztus 7-én indul.

Jó hír azoknak, akik tavaly lemaradtak volna a hűtő- és mosógépcseréről: az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) idén augusztusban ismét biztosít egy kisebb összeget a háztartási gépek cseréjére. Az Otthon melege programban meghirdetett csereakciót 600 millió forintos kerettel írják majd ki, amit a lakosság arányában osztanak el a régiók között. A kiírásra régiónként eltérő időpontban lehet majd jelentkezni, a feltételek napokon belül megjelennek az NFM honlapján. A tárca tájékoztatása szerint a keret később bővíthető.

Otthon melege – Újra lehet hűtőre és mosógépre pályázni

Idén nem csak hűtő- és mosógépcserére kínál forrást az Otthon melege program. Június 6-ától lehet jelentkezni a kazánok, kémények felújítására kiírt alprogramra, amelynek keretösszege 3,5 milliárd forint. Meghirdették a konvektorcsere programot is, ám a szigorodó uniós szabályok miatt ezt kicsit megvariálták, és az új feltételeket várhatóan május elején teszik közzé. A konvektorok cseréjére a kormány közel másfél millió forintos keretet ad.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top