Otthon

Vissza a természethez: legyen saját réted!

Nagyon örülünk annak, hogy továbbra is tartja magát a természetközeli kertek divatja. És mi lenne természetesebb, mint egy szép virágos rét? Hogy legyen saját réted? McMenemy Márk elmondja!

“A kerti rét elméletileg nem más, mint fű közé ültetett virágok kombinációja. Ez a romantikus megoldás valamiért még nem túl elterjedt nálunk, de Angliában például komoly hagyományai vannak” – mondja McMenemy Márk.

Ha rétet akarunk készíteni, akkor a talajt ne műtrágyázzuk, és ne is turbózzuk fel más adalékanyagokkal. Ha magokról akarunk ültetni, akkor tavasszal vagy ősszel ültessünk. hagymásokat ültethetünk a fű alá is, éppen néhány adással ezelőtt foglalkoztunk a témával. A rét hátránya, hogy nem fog egész nyáron virágozni, vagyis csak tavasszal és ősszel néz ki jól pár hétig, ezért érdemes a kert hátsó részében kialakítani minirétet, olyan helyen, ahol nincs annyira előtérben.

Vissza a természethez: legyen saját réted!

Ha egy füves részre akarunk telepíteni, akkor elsőként jelöljük ki pontosan azt a területet, amelyen létre akarjuk hozni a rétünket. (Egy lefektetett kötél remek szerszám erre.) Ha ezzel megvagyunk, akkor egy ásóval emeljük ki a gyepet. A fű alatti, tápanyagban szegényebb talaj remek alap lesz a réti növényeknek. Ha ezzel megvagyunk, vasvillával szurkáljuk meg a talajt, kicsit lazítsuk fel, majd gereblyével simítsuk el. Ezután keverjük el a vadvirágok magjait a fűmagokkal, és juttassuk ki a területre. Egy négyzetméterre mintegy 15 grammot szórjunk ki. A talajt ne hagyjuk kiszáradni, de arra is figyeljünk, hogy a területen ne álljon meg a víz. Ezek után már csak a megfelelő időjárásban kell reménykedni.

Még több tipp, érdekesség és dekorációs ötlet a kert.tv oldalán!

Olvass még kert témában az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top