Otthon

Itt az azonnali megoldás egy jobb lakásra!

Egyre többen valósítják meg a jobb lakáskörülményekről szóló terveiket alternatív módszerekkel. Több tízezer főre becsülhető azoknak a tábora, akik a vásárlás helyett a jelenlegi lakásukat kiadják, és egy jobb helyen lévőt vagy jobb állapotút bérelnek helyette. Ez a bérleti konstrukció – jelenlegi piaci viszonyok mellett – akár 10 éven keresztül is előnyösebb lehet, viszont ennél hosszabb időtávon egy korszerűbb lakás felára a vásárlás esetén jobban megtérül – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

“A bérlés egyre népszerűbb országszerte, még úgy is, hogy valaki a meglévő lakását adja ki, és bérel helyette másikat” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Bár a magyarok túlnyomó részének 89-90 százalékának van saját ingatlana, a legfrissebb statisztikai adatok szerint csak alig több mint 84 százaléka lakott saját tulajdonában lévő lakásban. 9 százalékuk pedig bérelt lakásban lakott.  A nagyvárosokban magasabb a bérlők aránya, a fővárosban, valamint a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban lakók több mint 15 százaléka a lakók bérelt lakásban élt.

Vásárlás, bérlés, városon belül és kívül

Budapesten egy 50 négyzetméteres közepes állapotú XI. kerületi lakásnál az átlagos kínálati ár az ingatlan.com adatai szerint 23-24 millió forint. Ugyanebben a kerületben a jó vagy újszerű állapotban lévő ingatlanok átlagára 28-29 millió forint. A közepes állapotú lakások átlagos bérleti díja 100-110 ezer forint, a jó állapotúaké pedig 130-145 ezer forint. A különbözet 30-35 ezer forint, így közel 12 év alatt jön össze a többletből a két eltérő állapotú lakásban meglévő különbözet. Balogh László elmondta, hogy ez a megoldás olyan fiatal párok körében is népszerű, amelynek valamelyik vagy mindkét tagja már rendelkezik saját ingatlannal, de közös lakás vásárlásába még nem mernek belevágni.

Városok közötti költözésnél nem elsősorban a lakás állapota a legfőbb költözési ok, hanem például munkahelyváltás. Elsősorban a munkaerőhiányos nyugati megyék nagyvárosai lehetnek a célpontok.

“Jobb a helyzet más településre – például az egyik vidéki városból egy másikba – költözés esetén. Ugyanis a meglévő lakás kedvezményes adózással, gyakorlatilag akár adómentesen is kiadható, ez pedig hozzájárulhat a hazai munkavállalók mobilitásához. A különböző településen lévő lakások esetében szembeállíthatók egymással a beérkező és kifizetett bérleti díjak, és csak a különbözet után kell adózni. Ha valaki többet költ albérletre mint amennyi bevétele származik a lakáskiadásból, akkor a lakáskiadást adómentesen is megúszhatja. Ez akár arra az esetre is érvényes lehet, ha valaki külföldön bérel lakást és annak költségeit megfelelő dokumentumokkal igazolni tudja” – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Egy jelenleg kelet-magyarországi nagyvárosban élő lakos, ha kiadja a lakását mondjuk Miskolcon, Egerben vagy Nyíregyházán, és mondjuk Szombathelyen vagy Győrben vállal munkát, akkor alternatívát jelenthet számára a saját lakás kiadása és a célvárosokban történő bérlés. Bár az említett kelet-magyarországi városokban jellemzően alacsonyabbak az bérleti díjak, az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint egy 50 négyzetméteres lakás bérleti díja 60-75 ezer forint között mozog, míg Győrben vagy Szombathelyen 80-90 ezer forint. A különbség fedezetét nyugat-magyarországi térségben jellemző magasabb átlagfizetések is biztosíthatják. A nettó havi bér Győr-Moson-Sopronban 178 ezer forint felett van, míg Szabolcsban ugyanez alig több mint 116 ezer forint. Miközben az érintett városokban egy 50 négyzetméteres lakás között átlagosan 4-6 millió forint az árkülönbség.

Olvass még több cikket lakás témában itt az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top