Otthon

Készítsetek ti is mesébe illő tavaszi dekorációt az osztályterembe

Az osztályterem évszakonkénti feldíszítése főleg az alsós diákok számára fontos, megkönnyíti számukra a mindennapi ottlétet. Játékosságával, ötletességével átsegítheti őket, a kezdeti szorongós időszakon. Kedves szülők, tanárok! Adunk pár ötletet, hogyan díszítsétek fel tavasszal az osztálytermet.

Az osztálytermek tavaszi dekorálása a “csináld magad!” feladatkörbe tartozik, szerencsére ebben az esetben ez nem egyedül az osztályfőnökre vonatkozik, hanem kiterjed a gyerekekre és a lelkesebb, kreatív szülőkre is.

Az origami, a tavaszi dekorálás csodája

Az osztálytermek tavaszi dekorálásánál alkalmazzuk az origamitechnikát! Egy kis gyakorlással az origami nem is tűnik túl nehéz feladatnak. Ha pedig nekünk már megvannak az alapfogások, osszuk ki a papírt a srácoknak is, és csináljuk szimultán a papírpillangók hajtogatását. A meghajtogatott pillangók aztán a tavaszi dekoráció legszebb darabjai lehetnek az osztályteremeben, hiszen felkerülhetnek a falra: ha minden gyereknek van egy-egy pillangója, ezzel lehet jelölni, hogy ki milyen szorgalmas volt az adott napon, vagy csoportos órai munka alkalmával ki melyik színű pillangócsoportba tartozik. A legszebb persze, ha a tavaszi dekorálás jegyében jut a papírpillangókból az osztályterem függönyeire is!

Készítsetek ti is mesébe illő tavaszi dekorációt az osztályterembe!

Tavaszi dekoráció az osztályterem ajtajára is

Akárcsak az otthoni bejárati ajtón, az osztályban se feledkezzünk meg az ajtó tavaszi dekorálásáról. Egy ötletes, tavaszi ajtódísz nagyon is fel tudja dobni a gyerekek és a tanárok hangulatát, belépés előtt. Nem kell más hozzá, mint egy koszorúalap, ez lehet az adventi időszakról megmaradt is akár, persze gyertyák és téli kiegészítők nélkül. A lecsupaszított koszorút aztán feldíszíthetjük a már meghajtogatott papírpillangókkal, -virágokkal. Lényeg, hogy minél színesebb és vidámabb legyen, Mindenképpen egy élénk színű selyemszalaggal átkötve kössük fel az osztályterem ajtajára. Így lesz teljes a tavaszi dekoráció az osztályban is.

Készítsetek ti is mesébe illő tavaszi dekorációt az osztályterembe!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top