Otthon

Taxival ment betörni Zoltán, László és Krisztofer

A betörők taxival érkeztek, és azzal is távoztak a tett helyszínéről. Pár percig örülhettek csak a zsákmányuknak.

A taxisofőr G. Dezső 2016. november 30-án délután járművével felvette K. Zoltánt, B. Lászlót és fiát, B. Krisztofert a Józsefvárosban, majd az újbudai Jászóvár utcába vitte őket.

A három utas ott kiszállt, bement egy társasházba, feltörtek két lakást, és készpénzt, ékszereket, valamint elektronikai eszközöket loptak el, majd visszaszálltak a taxiba, és elhagyták a helyszínt.

Pár perccel később a BRFK Nyomozó Főosztályának munkatársai a Budaörsi úton megállították a gépkocsit, és igazoltatták a benne ülő személyeket. A járműben megtalálták az ellopott tárgyakat és a négy férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A nyomozók – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. 

police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top