Otthon

Milyen a jó halloweeni tök?

Úgy döntöttél, hogy idén te is készítesz tökös dekorációt halloweenra. Jó ötlet! De vigyázz, nem mindegy, milyen tököt veszel! Segítünk!

A halloween már nálunk is egyre inkább elterjedt, mint ahogy az ilyenkor szokásos tökdekoráció is. De milyen a jó halloweeni tök? Először is nem mindegy, hogy mit szeretnénk vele csinálni, Ugyanis faragni és festeni is szokták. Ha faragni szeretnénk, akkor semmiképpen se sonkatököt vagy japán sütőtököt vegyünk, ugyanis azoknak keményebb a héja, válasszuk inkább azt, ami nálunk Magyarországon halloweeni tök néven fut (talán nem véletlenül). Nézzük meg, hogy stabilan álljon, hogy később ne billegjen a dekorációnk. Aztán szükségünk lesz még egy éles késre, és indulhat a munka!

Miért jó a festett halloweeni tök? Először is, mert más hatást ér el, mint a faragott tök, másodszor pedig a festés sokkal gyerekbarátabb, mint a faragás, nem kell aggódni, hogy a tök és a kés között folyó harcban a gyerek megvágja magát. Ha festeni szeretnénk, a vásárlásnál figyeljünk, hogy olyat válasszunk, amin nincsenek sérülések és nem túl rücskös. Lányeges a méret is, ha tudjuk, hogy mi vagy a gyerkőcünk nem vagyunk túl türelmesek és kitartóak, akkor inkább kisebbet vegyük! Továbbá azt is nézzük meg, hogy lehetőleg stabilan álljon, úgy könnyebb festeni. 

Még több halloweeni tök az NLC-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top