Otthon

Két panelből egy jót – képek

Kaptam már sok bonyolult levelet, de talán ez volt a legkeményebb dió: hogy lesz két panellakás összenyitásából egy jó?

“Két panellakást nyitottunk össze, és elsősorban a konyha, nappali, étkező elrendezésében szeretnénk segítséget kérni. Mivel panelról van szó, ezért sok mindenben kötött a kezünk, de éppen ezért szeretnénk kihozni belőle a maximumot. Kérdezhetnéd, ahogyan sokan mások is, hogy miért nem költöztünk inkább családi házba, de az az igazság, hogy szeretjük a panelt, szeretünk a belvárosban élni, két kicsi fiunk van, örökké jövünk-megyünk, nem vagyunk az a kerttel bíbelődő páros, és nem utolsósorban ez fért bele a költségvetésbe.

A két lakás összenyitása, a válaszfal kivétele és a konyha egybenyitása a nappalival már megtörtént, tehát végre megvan a lakás új és végleges »alaprajza«. A lakás egyik fele már elkészült, de azt eleve »hálórésznek« szántuk. A fürdő és WC fehér falicsempét, szürke járólapot kapott…”

Két külön lakásból egy nagyot esetében mik lehetnek a gondok?

  • Marad két konyhánk, mindkettő pici, főleg egy 100 négyzetméteres lakáshoz.
  • A lakásnak van két bejárata, és általában tele van közlekedővel.
  • A fürdők, vécék rossz kialakítása nem változik.
Két panelből egy jót!

A folytatásért kattints a Lakjunk jól caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top