Otthon

Alapszínek megszelídítve

A piros és kék párosa nehezen képzelhető el egy otthonosan meleg tónusú lakásban. Annak érdekében, hogy mégis jól működjenek együtt, Krisztináék szakember segítségét kérték, amikor nekiláttak budai lakásuk felújításának.

Egy kellemes budai társasház legfelső szintjének modern, vagány lakása Krisztina és Zoltán otthona. “A munkám révén rengeteget utazom, és gyakran fáradtan érek haza” – avat be mindennapjaiba a húszas évei végén járó Krisztina, aki utaskísérőként dolgozik egy nemzetközi légitársaságnál. “Ráadásul a barátom pilóta, így elég hektikus az időbeosztásunk. Előfordul, hogy napokig nem látjuk egymást.” Talán éppen azért, mert kevés időt töltenek otthon, sokáig albérletben éltek, de úgy két évvel ezelőtt megfogalmazódott bennük az önálló lakás iránti igény. Olyan otthonra vágytak, ami a saját ízlésüket tükrözi, és megfelel az életvitelüknek is. “Mivel mindig Budán laktunk, eleve errefelé kezdtünk el keresgélni” – emlékszik vissza Krisztina. A fiatal pár végül a Móricz Zsigmond körtértől nem messze talált rá arra a lakásra, ami még úgy is nagyon megtetszett nekik, hogy rettenetes állapotban volt. “Érződött rajta, hogy hosszú évek óta nem lakott benne senki, de ettől még remek adottságai voltak” – meséli Krisztina, akit meggyőzött, hogy több erkély is tartozik a belső terekhez.

Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa

“Tudtam, hogy mi magunk képtelenek lennék levezényelni a felújítást, átalakítást, ezért megkértem egy kedves ismerősömet, Novák Anett enteriőrtervezőt, hogy segítsen nekünk. Nagyon fontos volt számomra, hogy kulcsrakész állapotban vegyük át a lakást, és már csak a személyes tárgyainkat és a ruháinkat kelljen a helyére tennünk.”

Fotó: Téglásy Zsuzsa
Fotó: Téglásy Zsuzsa
Alapszínek megszelídítve

A teljes cikk az OTTHON magazin októberi lapszámában olvasható.  

További érdekességek az aktuális számból:

Megbecsült értékek Budapesten

Szép új élet Pest környékén

Dinamikus terek a főváros szívében

Karakteres családi ház Fokvárosban

Lélekmelegítő tűzterek

A színek és formák kertjében

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top