nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Így jött létre a semmiből az első cafeblogos közösségi műhely

Még október végén keresett meg bennünket a Minamole blog szerzője, hogy közösségi alapon ingyenes workshopot kezdett szervezni kreatív embereknek és lelkes érdeklődőknek. Az elképzelés az volt, hogy a hozzávalókat és a szükséges emberi erőforrást a jelentkezők adják össze, így egymástól tanulhatnak, inspirálódhatnak. A lelkesedés ránk is átragadt, a workshop időközben nagy sikerrel lezajlott, és remélhetőleg lesz folytatása. Minamole meséli el, hogyan hozta össze, és bízunk benne, hogy mások is kedvet kapnak a közösségi szervezkedéshez.
cafeblog/minamole
f Ajánlom

Minden azzal gondolattal kezdődött a transzfertechnika-csoportban, hogy jó lenne egy alkotóműhelyt összehozni, tanulni és átadni a tapasztalatokat. Mindezt nem a most annyira divatos és persze fizetős workshop keretein belül, hanem pusztán a résztvevők felajánlásaira alapozva.

Ingyenesen? Ingyenesen! Vagyis mégsem, mert mindenki felajánl valamit, tudást, alapanyagot, lekváros piskótát. Ki mihez ért, mit tud hozni. Ez a közösségi műhely.

Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely

Amikor az ötlet kipattant a Facebook-csoportban, hogy jó lenne  találkozni, közösen alkotni, akkor még nem gondoltam, hogy pár órán belül kapok egy levelet. A levélben az állt, ha komolyan gondolom a műhely megszervezését, akkor kapok hozzá egy üres lakást, amit a
tulajdonos felajánl. A résztvevők gyorsan összegyűltek, egy hatalmas Google-dokumentum született a sok gondolat és feladat feldolgozására és rendszerezésére.

Annyira lelkesített a gondolat, hogy milyen remek dolgot hozunk össze, hogy írtam néhány lehetséges támogatónak, és sok pozitív választ kaptam. A Nők Lapja Café lehetőséget adott, hogy ez a cikk megjelenhessen, ezzel is inspirálva másokat is hasonló közösségi műhelyek szervezésére.

A Pentarthoz a közösségi oldalunkon keresztül juttattam el az ötletem, kérve, hogy az új festéküket be tudjam mutatni a résztvevőknek. Judit, a Juditu blog szerzője, aki a termékek online megjelenésének felelőse, nagyon lelkesen segíti a bloggereket, és az én kérésemet is eljuttatta a tulajdonosokhoz, és azonnal lehetőséget adtak, hogy a műhely alkotói mind egyedi ajándékot készíthessenek karácsonyra.

Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely

A festéshez és a transzfertechnika bemutatásához legjobban a stencilezés illett még. A Decor Labor azonnal jelezte, hogy örül a meghívásnak, és szívesen eljönnek megmutatni, hogyan is kell stencilezni. Gyorsan kialakult a nap programja, a sok kósza gondolatból végül ez a három technika maradt, mert korlátokat kellett szabni a fantáziának az idő rövidsége miatt. A festéshez kaptunk alapanyagot is, mert mit is ér a remek magyar festék, ha nincs mit lefesteni vele; ezúton is köszönet a Bluer Designnak a csodás tortatálakért és gyertyatartókért. (A Bluer Designt hamarosan külön cikkben mutatjuk be a Nők Lapja Cafén – a szerk.)

A festő szekcióban kétféle festéket próbálhattunk ki, a Pentart új Dekor Soft festékét és az úgynevezett házi krétafestéket. A festék bemutatásához elhívtam Editet, a hobbibútorfestőt, aki kikísérletezte a saját receptjét, és eljött megmutatni, hogyan is készül. Tulajdonképpen egész nap az érdeklődő kérdésekre válaszolt, és ahogy én sem, ő sem fejezte be egyetlen elkezdett munkáját sem. A transzfertechnika oly szerteágazó, hogy illóolajtól kezdve az ehhez gyártott  transzfergél mellett még narancsolajos tisztítószereket is kipróbáltunk. Az ékszerkészítést a Soadyart alkotója, Andrea mutatta meg.

Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely

A legfiatalabb látogatónk 5 hónapos volt, a legidősebb hölgy korát nem firtattam, de a haja már szépen fehéredett, és a lelkesedés mindenki részéről hatalmas volt.

A közösség ereje is megmutatkozott, hiszen néha segítségre szorultam abban, hogy minden időben megérkezzen. A Nők Lapja 1-1 Nők Lapja Advent magazinnal támogatta a közösségi műhelyt, de mivel ez titok volt, ezért csak azt írtam ki a csoport oldalára, hogy egy fuvarra lenne szükségem a 3. és a 8. kerület között. 30 percen belül csörgött a telefonom, és az egyik résztvevő jelezte, hogy arra tud kanyarodni, és kérdezte, hogy mi a teendője.

Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely

Pénteken már folyamatosan csörgött a telefonom, és érdeklődtek, hogy még mire van szükség, mivel tudnak hozzájárulni a közösségi műhely sikeréhez. Érezhető volt, hogy mindenki lelkes, ahogy közeledett a nap, úgy szerettek volna egyre többen csatlakozni. Persze voltak lemondások is, de végül harminc fővel vágtunk neki, ők voltak a leglelkesebbek és legkitartóbbak.

A műhely napján mindenki pontosan érkezett és szállította a vállalt feladatokat, sőt inkább többet.

A konyha itt is a trécselés helyszíne volt, tele finomabbnál finomabb házi sütikkel, míves szendvicsekkel, kávéval, teával, a polcok roskadoztak. A nap végére mindenki elfáradt, de nagyon sok szép tárgy elkészült, rengeteget tanultunk, jó volt látni, ahogy a résztvevők segítették egymást, hangosan nevettek és megosztották a tapasztalataikat. Lefestettünk tulajdonképpen mindent, ami a kezünk ügyébe került, majd a festett tárgyakat tovább szépítettük transzferrel vagy stencillel.

A transzfertechnika segítségével díszítettünk lámpaernyőt, konyharuhát, gyertyát, üzenőtáblákat, ajándék táskát és tortatálat is. Fekete-fehér és színes minták kerültek fel a különböző felületekre, stencileztünk textiltáskát, konyharuhát, készült csomagolópapír karácsonyi díszítéssel, pöttyös tortatál és szarvasfejmintás kép. A végén még azt is megnézhettük, hogy ha készítünk egy szép transzfermintát, azt hogyan tudjuk medálba foglalni. Messze nem tanultunk meg mindent, de az alapokat elsajátíthattuk, sokat beszélgettünk, és megismerhettünk sok kreatív embert.

Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely

A vendégkönyvben mindenki kedvesen megköszönte a lehetőséget, és felmerült az is, hogy jövőre más is megszervezi a műhelyt. Remélem, hogy ennek a kezdeményezésnek lesz még folytatása.

Győrből érkezett is már meghívás, de csak arra tudom biztatni a helyi kreatív közösségeket, hogy maguknak szervezzenek hasonlót. Mert meg lehet csinálni!

A közösségi műhely egy napra nyitott ki, és egy remekül sikerült vállalkozás volt, ami feltöltődve, de fáradtan záródott.

Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Így jött létre a semmiből az első caféblogos közösségi műhely
Fotók: Bartha Szilvi
Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon