Otthon

Riasztási gyakorlatot tart a katasztrófavédelem

Polgári védelmi riasztási gyakorlatot tartanak Vas megyében november 3-a és december 10-e között, a kiértesítő személyesen keresi fel az érintett települések védekezésre beosztott állampolgárait – tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Balogh Nikoletta közölte: a gyakorlatot több ütemben hajtják végre, elsőként negyvenöt település ezer lakóját érinti, később pedig csaknem négyezer embert vonnak be a gyakorlatba, amely a megye minden településére kiterjed.

A feladat most csupán egy adategyeztető űrlap kitöltése lesz. A gyakorlat célja, hogy a települési polgári védelmi szervezetekbe beosztottak megismerjék feladatukat, az értesítéssel, riasztással kapcsolatos eljárási rendet, továbbá, hogy aktuális és pontos adatbázis álljon rendelkezésre a beosztható emberek elérhetőségeiről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top