Otthon

Tolltartók és kutyaitatók készülnek a chipses zacskókból

Még több sós snack csomagolása kezdhet új életet a Chio és a TerraCycle közös programjában, amelyhez most oktatási intézmények csatlakozását várják.

Európában elsőként Magyarországon indította el egy évvel ezelőtt a sós snackek csomagolásainak gyűjtését a Chio termékek gyártója, az Intersnack Kft. és a TerraCycle. A magyar származású vállalkozó, Tom Szaky által az USA-ban alapított TerraCycle a hagyományos módon nem, vagy nehezen újrahasznosítható hulladékok gyűjtésével és hasznosításával foglalkozik, a használt chipses zacskókat például műanyag granulátummá alakítják, amelyből hétköznapi használati tárgyakat készítenek.

A két vállalat tavaly március óta működik együtt Magyarországon – ennek eredményeként közel 70 ezer chips-, sóspálcika-, mogyoró- stb. csomagolás a hulladéklerakó helyett már biztosan újrahasznosításra kerül.

Idén a szervezők még szélesebb közönséget szeretnének bevonni a Chips Brigád munkájába, ezért szeptember 20-án, a takarítás világnapján útjára indítanak egy iskolai hulladékgyűjtő versenyt, amelyben az általános iskolásoktól kezdve az egyetemistákig bármely oktatási intézmény diákjai részt vehetnek. A program célja, hogy elősegítse a diákok környezettudatos gondolkodásra való nevelését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top