Otthon

Bambuszból építettek kórházat a szegényeknek

Az ágyakat is helyi vállalkozókkal gyártatták le, így sokkal olcsóbb lett az ellátás.

A magánrendelés elérhetetlen a legtöbb ember számára, az állami pedig egyszerűen nem győzi ellátni a betegeket India északnyugati részén, ahol a legtöbben falvakban élnek kis pénzből. Ezen a helyzeten akart változtatni a Guwahati Neurológiai Központ, amit egy indiai farmer fia alapított, miután elvégezte az orvosi egyetemet. Első lépésben mobilrendelőket üzemeltek be, és átalakított buszokkal járták a vidéket, így abban is tapasztalatot szereztek, milyen olcsó ellátásra volna a leginkább szükség.

Erre alapozva nyílt meg idén a kórház, aminek már az építésénél is spóroltak. Bambusszal borították, ami azért is jó, mert így sok helyen nincs is szükség légkondira az épületben. Az ágyakat pedig helyi vállalkozókkal gyártatták le az ottani igények szerint, így olcsóbban kijöttek, mintha külföldi beszállítóktól vették volna meg a szokásos kórházi ágyakat. Az egész építkezés tökéletesen környezetbarát.

Bambuszból építettek kórházat a szegényeknek

Mivel mindent arra szabtak, hogy a szegényebbek is megengedhessék maguknak az ellátást, egy MRI-vizsgálat ott most tízezer forintba kerül, egy vércukorteszt 80 forint és egy CT-t 3000 forintért vállalnak. Idén már a Világbank is támogatja a projektet egy nagyobb összeggel, és az a terv, hogy még tíz hasonló kórházat nyitnak India északnyugati részén.

Forrás: Quartz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top