Otthon

Felújítják a némafilmek dívájának házát

Minden nyarát a Körhinta névre keresztelt villában töltötte.

Felújítják Asta Nielsen egykori dán némafilmsztár házát a németországi Hiddensee szigeten, Vittében. A műemlékvédelem alatt álló épület építési és restaurálási munkálatait július közepén kezdik el.

A Max Taut építész tervei alapján 1922-1923-ban épített házat az eredeti állapotnak megfelelően igyekeznek felújítani. A némafilmek dívájának, Nielsennek (1881-1972) az otthona 2009 óta áll üresen. Őszre valószínűleg befejeződik a felújítás, és már az év végén egy Nielsennek és Tautnak szentelt kiállítással nyithatják meg az házat. A sziget közössége reméli, hogy a dán nagykövetség is támogatja anyagilag a kiállítás megvalósulását. Asta Nielsen emlékét ma is nagy tisztelet övezi Dániában.

Forrás: blog.insel-hiddensee.eu
Forrás: blog.insel-hiddensee.eu

A színésznő 1929-ben vásárolta a körépületet, aminek a Karusel (Körhinta) nevet adta, az eredeti felirat még mindig olvasható a bejárati ajtó felett. A ház számos művészt látott vendégül: megfordult itt többek között Heinrich George színész, Joachim Ringelnatz író-festő és Gerhard Hauptmann író is.

Nielsen 1935-ig minden nyarat Vittében töltött. A náci hatalomátvétel után, 1936-ban visszatért Dániába, házát lezárta, benne minden ingóságával. Ezeket csak az 1950-es években szállíttatta a család Dániába. Az épület az örökösök tulajdonában maradt 1989-ig, amikor 5 ezer márkáért eladták a községnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top