L. Molnár Zsuzsanna, keramikus iparművész
Kőedények újragondolva
A Mátra lábánál, egy szőlőtőkék között futó útra kanyarodva érhetjük el egy parányi kisfalu határát, a heves megyei Gyöngyöstarjánét. L. Molnár Zsuzsanna állatorvos férjével és két kisfiával kilenc éve költözött ide. A családi ház mögött aprócska műterem, itt készülnek a kerámiák, az édesapja által megépített kemence, a szerszámok, és a polcrendszer, ahonnan többféle színben kandikálnak ki a kávésbögrék, a pálinkáspoharak, a mécsestartók. Kobaltkék, fekete-fehér, a hetvenes évek textiljeinek színét idéző, geometrikus mintázatú csészék. Mesebeli műhely mesebeli kirakata ez, igaz, az utcáról senki meg nem látja, de ha elkészül a webshop, akkor majd nemcsak az ország, de a világ is nézegetheti, és tobzódhat a színek és minták sokszínűségében.
“Eredetileg pestiek vagyunk, de a férjem munkája miatt több helyen éltünk vidéken. Nem állt tőlem messze a kétkezi munka, régi iparoscsaládból származom. Én már a Képző- és Iparművészeti szakközépiskolában is kerámiával foglalkoztam, Szalai László volt a mesterem – meséli Zsuzsa. – Sokáig bizonytalan voltam, nem tudtam, mit szeretnék igazán. Végül az érettségi évében egy jól sikerült mécsessorozat hozta meg az önbizalmam a szakmához. Akkora örömet adott, hogy már nem volt kétséges, egész életemben tudnék ezzel foglalkozni. Így kerültem az iparművészeti egyetemre, kerámia szakra.”
Zsuzsa diplomamunkaként egy plasztikasorozatot készített, stilizált, absztrakt városokat, szögletes lapokból felépítve. Nagy díjakat kapott érte, kiállítási lehetőségeket hozott. Aztán mindez lassan Csipkerózsika-álommá lényegült vidéken. Anyaként elkezdődött számára egy másik élet, és csak sok év után lett műhelye, ideje és inspirációja, hogy a kerámiával újra foglalkozni tudjon. Amikor Zsuzsa anyává vált, akkor lett igazán fontos számára, hogy a kerámiában mennyi izgalmas szimbólum van: például a négy őselem, tűz, víz, levegő, és leginkább a föld. A cég neve – Materra Ceramics – a mater és a terra szavakat egyesíti: egy anya kalandjait az anyafölddel. Minden egyes tárgy a teremtő mozzanat kicsiny ismétlése. Formát, mintát, színt ad neki. A tárgy aztán a levegőn megszárad, elveszíti a víztartalmát, végül a tűzben kiég.
“Nálunk ma kevesen készítenek olyan kerámiaedényt, amely egyesíti a fazekastárgyak kézműves, személyes jellegét a porcelán magas anyagminőségével, tartósságával. A magas hőfokon tömörre égetett kőedény épp ezt tudja: strapabíró, be lehet pakolni a mosogatógépbe is, mégis minden tárgyam különleges, egyedi darab, hiszen nem sorozatgyártással készül. Mi inspirál? Idézetként használom egyes korok ornamentikáját: gótikus üvegablakok, honfoglalás kori ötvösmunkák, népi hímzések, retró tapéták egy-egy motívumát. De inspirálnak a cementlapok vagy akár a Kisvakond meséjének vizuális világa, sőt olyan triviális dolgok is, mint a falubeli utcákra felfűzött házak és a felhők, madarak, traktorok.”
• Díjak: Magyar alkotók országos Egyesületének diplomadíja, 2002, a Kulturális Örökség Minisztériumának Stúdió díja, 2002, az I. Szilikát Triennálé különdíja, 2005, Kozma Lajos-ösztöndíj, 2003, 2004
• Kiállítások: Fészek Klub, Kecskeméti nemzetközi Kerámia Stúdió. alkotásai több nemzetközi kerámiaművészeti albumba is bekerültek.
Franta Ági lámpatervező, lakberendező
A dizájn nem a gazdagok kiváltsága!
Franta Ági szülei korán elváltak, de mivel a papája restaurátor (fémmel, fával, mindenféle anyaggal foglalkozott), a vele együtt töltött idő, a nyári táborok nem maradtak hatás nélkül. “Ügyes kislány!” – mondták neki az ismerősök Szentendrén, bár a képzőművészettel igazán sosem foglalkozott. Az általános iskolában viszont az osztályfőnöke, Gabi néni folyamatosan biztatta. Ági pedig alkotott: falat festett, varrt, korongozott, rajzolt. Lakberendezőként végzett, sikert is hozott neki.
Mégis hiányzott valami. Nem rögtön árulja el, mi, csak úgy a beszélgetés felénél. Talán azért, mert nem gondolja, hogy elhinném. Történt ugyanis, hogy Ági egy éjjel megálmodta, hogy lámpákat kell készítenie. Úgy döntött, hogy meg is valósítja az álmát: lámpaernyő kellett hozzá, esztergályos, vezeték… Innentől csak a lámpákon munkálkodott, az álmához ragaszkodott. A harmadik általa tervezett lámpacsalád meghozta a sikert: megszületett a csillaglámpa – az összepattintható.
“Hatvan szín választható belőle! Tobzódhat mindenki! Napsárga? Halványlila? Türkizzöld? Nem tudnának olyat mondani, ami még nincs. Még a patentok is színesek! Azzal is variálható a színvilág. Azt egyébként, hogy ezzel lehessen összeállítani, egy barátnőm javasolta, aki babahordozókat varrt. Előtte ugyanis össze akartam tűzni vagy összeilleszteni, de egyik sem tűnt jó megoldásnak. Közben jöttek a kapcsolók. Lámpa és kapcsoló összetartoznak, még ha messze is vannak egymástól, a szoba két különböző pontján. Elárulom, a rókás a legnagyobb kedvenc, amit a kislányom, Sziranus inspirált.
Mindent egyedül csinálok: a kapcsolók dobozát én rajzolom, én állítom össze a lámpákat. Kézzel készítem el, csak az alapot vágja ki egy stancműhely. A vevő egy nagy mappában kapja meg, és otthon hét mozdulattal állíthatja össze. A könnyű szállíthatóság fontos szempont volt, és az is, hogy trükkös módon lehessen összerakni. Folyamatos rendeléseim vannak, szinte az összes európai országból, sokszor látom magam előtt, ahogy a lámpáim éttermekben, szállodákban és lakásokban lógnak. Ugyanakkor továbbra is azt vallom: a dizájn nem a gazdagok kiváltsága! Nekem ötven jóérzésű ember fontosabb mindennél. Sokan vágyakoznak szép dolgokra, de nem engedhetik meg maguknak. Ha mégis számukra elérhető termékbe szeretnek bele, és haza tudják vinni, az a siker, az ő örömüket én is érzem.”
Ha már csak egy jó tulajdonságát emelhetném ki a lámpának, az biztos a környezettudatosság lenne. Ági energiatakarékos izzóhoz készíti lámpáit, a papír pedig természetesen újrahasznosított karton. Úgynevezett szürke lemez: ruhából, rongyból, papírból készült. Merev, akármilyen formát nem tud felvenni. Ha felnézünk rá, egy ötágú csillagot ad ki a belső vágásoknál. Ági a lámpa megszületése után egy évvel tudta meg egy spirituális tanítótól, hogy az isteni minőségére ráébredt ember szimbóluma ez a forma. Az ötödik elem, a szellem van benne. Vagyis azt, amit gondolt, ki tudta vetíteni az anyagba. És hogy mi lesz tovább a szellem útja? Most épp egy webshopot tervez, így azok a külföldi megrendelők is könnyen kapcsolatba léphetnek vele, akik eddig mailen rendelték meg a munkáit.
• Díjak: Magyar Formatervezési díj, 2013
Fóris Barbara textiltervező iparművész
Milyen a 21. századi stafírung?
Amint belép valaki a budai lépcsőházba, a textilművész ágyneműinek fotóit csodálhatja: itt rejtőzik Fóris Barbara birodalma, a Barbro design. Továbblépve pedig színes kavalkád: tengerkék, mohazöld, csillogó rózsaszín, buja vörös, lila. Számtalan fonál tekeredik ide-oda; spulni, gombolyag áll hegyekben. Én úgy téblábolok itt, ahogy annak idején kislányként Barbara a nagymamája esküvőiruha-varrodájában. A gimiben dőlt el minden, elment a művészettörténeti előadásra, amihez tartozott egy rajzszakkör is. Az első szénnel rajzolt munkája után biztatták, hogy folytassa. Innen, mondhatni, már egyenes út vezetett az iparművészeti egyetemre, még ha nem is vették fel elsőre.
Öt évig a szövést tanulta, kicsit garázdálkodott is, fél évig kipróbálta a kötő szakot és a nyomó szakot. Egyedül a bőrtől idegenkedett, neki az túl erős, mondhatni durva anyag. Ő a lágy, finom textileket szereti, azt, ami tapintásra finom, omló, selymes, ebből keletkeznek az igazán nőies kelmék. Az óriási gobelinek elvarázsolták. Elég volt ránéznie a fonalakra, tudta, hogy meleg, finom, puha. A naftalin szaga sem zavarta.
“Lyonban biztos könnyebb lenne – sóhajtja –, a selyemszövők városában. Ki kellett találnom valamit. A matyó mintát teljesen szétszedtem, apró részeire, a buzsáki galambok mintha pikszelekből állnának össze. Ragaszkodtam hozzá, hogy a népművészeti elem mindvégig megmaradjon, és nyomott anyagként jelenjen meg a munkáimban. Az ágynemű ráadásul olyan nagy felület, amin tényleg meg lehet mutatni egy mintát. Először itthon kerestem gyárat. Csakhogy nincsenek már szitanyomók ipari nagyságban. Ezért három éve Indiába mentem. Ott egy gyárban háromezer ember dolgozott egy helyen. Csak mutogatták, hogy mi mindent tudnak megvalósítani. Kinyílt előttem a világ. A lábamnál fortyogott a festék, erős, intenzív színeket is kikevertek.”
A 21. századi stafírung azonban Barbi számára visszafogott színekből állt. Mivel a magyar népművészet nagyon burjánzó, sokféle, tömény és színes, ő éppen az ellentétét akarta megmutatni. Így minden ismerős motívum egészen másképp mutatott. Később beengedte még a színek közé a szürkét, és hozzávarázsolta a púderrózsaszín finomságát.
“A mágikus szerepet sem szabad elfelejteni – mondja. – Számomra fontos volt a mélyebb jelentéstartalom, hiszen a népi motívumok mind-mind jelentéssel bírnak. A tulipán, mint a szerelem forró virága, vagy a madár, mint az összetartozás szimbóluma. Az ágyneműim tökéletes esküvői ajándékok lehetnek, áldással, jó kívánsággal: gyarapodjatok!”
• Kiállítások: FISE Galéria, 2011
• Több filmben, videoklipben szerepelnek munkái (Szabadság, szerelem; a Balkán Fanatik együttes állandó tervezője).
• Ruháit bemutatták a Gombold újra! divatbemutatón is.
A cikk teljes, vágatlan verziója a Nők Lapja Enteriőrben jelent meg. Még több írás a tartalomból:
• Vendégségben Pataki Áginál
• Luxus a Balaton partján
• Kolostorból otthon: családi fészek Bajorországból
• Ilyen a lakberendezési bloggerek nappalija!
Liptai Claudia megmutatta lányát, Pankát gyönyörű szép esküvői ruhába bújva
Anyaotthonba került a 17 éves anya, akinek a kisbabáját patkányok harapdálták össze
Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs
Nőként kezdett új életet Németországban a megasztáros Szecsődi Kari
Sztárok, akik a nagyszüleiket vitték a vörös szőnyegre
Csillagjegyek, akik remek hétvége elé néznek
Geszti Péter Gryllus Dorkáról: „Húsz év távlatából is azt érzem, nekünk akkor találkozni kellett”
