Megnéztük, milyen a jövő irodája

Hétköznap 11 óra, és a bevásárlóközpont trendi kávézója telis-tele van emberekkel. Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy miért nincs ez a sok ember a munkahelyén? Persze gyorsan rájövök, hogy én se vagyok, hiszen épp itt találkozom valakivel. Nem barátilag, üzletileg. Egy kávézóban. Mert annak más a hangulata, mint egy szürke irodának, ahol nem is biztos, hogy le tudunk ülni normálisan, mások által nem zavarva, megbeszélni azt, amiért összejöttünk.

Egyre többször futok bele olyan helyzetekbe, ahol azzal szembesülök, hogy ha változtatni tudok, attól könnyebb, egyszerűbb, átláthatóbb lesz az életem. Vegyünk először is az informatikát. Számtalan program és alkalmazás tölthető le okostelefonokra, például határidőnapló és fényképszerkesztő alkalmazások, amiktől jobb, vagy azt hiszem, hogy jobb és könnyebb lesz a munkám. Vagy vegyük az alapvető családi életet. Nemcsak otthon csücsülő anya vagyok, aki olykor a gyereke agyára megy, hanem dolgozó nő is. Változtatok, feladok a hagyományos női feladatokból (bevásárlás, mosás, főzés), hagyom, hogy a másik is részt vegyen bennük. Közben én új terepeken kalandozok, például cikket, blogot írok. A laptopomon.

Hiszem, hogy jobb az élettel változni, mint ragaszkodni a régi dolgokhoz. Pedig a régi olyan jó, olyan megszokott, ismert és egy cseppet sem félelmetes. De az új meg új.

Tárgyaló púderszínekben

Miért is mesélem ezt el? Mert a napokban egy irodabútorokat forgalmazó cégnél jártam, ahol megmutatták nekem a jövő munkahelyét. Nem egy szürke padlószőnyeges, bükk laminált asztalos környezet várt, de nem ám. Skandináv dizájn, gyönyörű színek, szövetek, fotelek és kanapék. Igen, fotelek és kanapék. Sőt púderszínekbe öltöztetett csajos meetingszoba állólámpával. Hú, csak álltam, és vágyakoztam, hogy bárcsak a jövő hétfői értekezlet itt lenne. Én tuti a kanapét választanám, két párnával magam mellett, és persze egy napindító kávéval.

De vissza a lényeghez. Az irodai munkahelyeknek igenis át kellene alakulniuk a következő években, hiszen az elvégzendő munka maga is teljesen más, mint korábban volt. A számítógépekkel és egyéb kütyükkel átitatott mindennapjaink más körülményeket adnak és követelnek is meg. Csak egy példa. A majd 5 éves kisfiammal járva a várost, belebotlottunk egy telefonfülkébe. Mesekönyvekben (!), már láttunk ilyet, így nem volt újdonság. De az már meglepett, hogy megkérdezte, hogy hol van a telefon kijelzője, amin játszani lehet. Számára a telefon klasszikus értelemben már nem létezik, csak egy multimédiás valami, amin épp telefonálni is lehet. Ő már ebbe született, és mire suliba kerül – ami azért nincs fényévekre, sőt –, tuti sokkal előrébb fogunk járni.

Mi van, ha nem görnyedünk 8 órát egy asztalnál?

Vagyis változunk mi, a munkánk és a környezetünk is, akkor a munkahelyünk, a munkavégzésünk módja miért maradna a régi? Ha az előnyünkre fordítjuk a változást, az azt is jelenti, hogy nem kell majd 8-tól 4-ig egy asztalnál görnyedniük az irodai dolgozóknak. Egyre több olyan foglalkozás akad, ami több szabadságot enged, és annak sincs akadálya, hogy a főnök az elvégzett munka alapján ítélje meg a teljesítményt, és ne azt nézze, hányig ülünk odabenn. Ez a lényege a tevékenységalapú munkakörnyezetnek, ami már a 90-es években is létező fogalom volt, de mostanában kezd csak igazán megérni hozzá a helyzet.

Az ügy egyik szószólója a Kinnarps nevű svéd bútorgyártó cég, ahol kifejezetten irodákra specializálódtak. Még a 40-es években indultak kis családi vállalkozásként, amikor az Andersson házaspár megvett egy kis erdőszéli bútorgyárat. Tíz évvel később átálltak a tömegtermelésre, és első nagy sikerüket egy irodabútor-családdal érték el. A székhelyük máig ugyanott áll az erdő szélén, de már messze nem két alkalmazottal dolgoznak.

Január végén elhozták Magyarországra a tevékenységalapú munkakörnyezet egyik legrégebbi képviselőjét, Luc Kampermant, aki többek között a Microsoftnak is modernizált irodát. A Microsoft egyébként komolyan ráfeküdt erre a trendre, náluk dolgozik hivatásos vizionáriusként az a Dave Coplin, aki tavaly nyáron könyvet is adott ki a témáról. Március végén nyitották újra a budapesti bemutatótermüket, mi is itt kóstoltunk bele a jövőbe.

Jó, de nekünk ilyet úgyse csinál a főnökség. Vagy igen?

És ez a még a munkaadóknak is jobb lenne? Mese habbal? Pláne Magyarországon? Nem egészen. Mert ezek az új munkahelyek eredeti kialakításokkal kisebb helyen is elférnek, így olcsóbb lehet a bérleti díj, kevesebb a rezsi. A munkatársak szabadabban végezhetik a munkájukat, így hatékonyabbak, lojálisabbak és kreatívabbak lesznek. Inspiráló környezetet teremtünk, és ügyfeleink is szívesebben jönnek majd a megújult, eredeti környezetbe. Azt nyilván senkinek sem kell külön mondani, hogy a dolgozók családi élete is mennyit profitálhatna ebből.

Egy hasonló munkahelyreform ötletét szerintem sok nagy cég boldogan venné meg. Csak sokakban ott bujkál a félelem, hogy most tényleg tegyenek be egy türkiz kanapét az előtérbe, hogy a salesesek ott beszéljék meg a heti teendőiket hétfő reggel? Vagy alakítsanak ki elvonulósarkokat, ahol bárki nyugodtan telefonálhat? Hozzanak létre könyvtárszobát a csendes, elmélyült munkához? Meredek ötletek, de működnek. Mert a munkánk sokszor nem monoton, hanem hullámvasút, nem magánszám, hanem koprodukció.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kiadónk irodaházában, ahol a Nők Lapja Café is tanyázik, egy szoba már ebben a szellemben készült el babzsákokkal, megbeszélésre vagy magányos munkára alkalmas zegzugokkal: