Otthon

Elképesztő építési bakik – fotók

Bizony, az építkezés bonyolult dolog. Jól át kell gondolni, mit és hová szeretnénk, különben olyan dolgok keletkezhetnek, mint amik bloggerünk összeállításában láthatóak.

Ügyfeleknél járva magam is tapasztalom, milyen kreatív tákolmányokban élünk sokan. Jártam már olyan házban, ahol a bejárati ajtó előtt közvetlenül egy oszlopot kellett kerülgetni, volt már arra példa, hogy faltól mennyezetig üvegkalitkába borították a teraszt, amely télen fűtetlen volt és repesztette az üveget, nyáron pedig a déli fekvés miatt egy konkrét szaunában ücsöröghettek a lakók. Azokat a magánházakat, ahol itt-ott lépcsők adtak határt a helyiségeknek, amelyeket ajtók viszont nem tagoltak, pláne nem értettem, és rendre hasra estem a lépcsőkben.

Sok házban találkoztam kerítés mögött eldugott kapucsengővel, egyszer rá is kérdeztem, miért jó ez, de a tulaj azt felelte, így legalább nem jön hozzá senki.

Az akadálymentesítés külön téma. Amióta mankóval közlekedem, ritka bájos tapasztalni például olyat, hogy a városunk legrégebbi és központi rendelőintézetében kifelé nyíló veretes és azonnal becsapódó ajtós megoldással lehet bejutni (tegnap hat percet vártam, mire bejutottam, mert aki kifelé jött, rám lökte az ajtót, aki befelé ment, kikerült, és mire én elindulhattam volna, az ajtó már ismét zárva volt), ha pedig végigevickélsz a bejáraton, nyolc lépcsőfokkal találod szembe magad. Még mankóval feljut oda a szegény pára, de egy kerekes székes nem tudom, hogy a bánatba küzdi le a témát.

Mindenesetre cuki fotók jönnek a nagyvilágból, avagy nem csak mi nem tudunk építkezni.

Furcsa megoldások
 
Furcsa megoldások

 

Furcsa megoldások
 
A teljes összeállítást Petra blogján találod, érdemes végignézni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top