Otthon

Kis lakásban is kényelmesen

Bizony nehéz dolog, ha egy-két szobával kevesebb van, mint amennyire szükség lenne, de néhány praktikával a kis lakásból is ki lehet hozni a legjobbat. Bloggerünk tippjei.

Ha most csinálhatnék egy szavazást, szinte biztos vagyok abban, hogy az olvasók bő 80%-a úgy érzi: kisebb a lakása, mint amire szüksége van. Nem kezdenék társadalompolitikai fejtegetésbe, de valóban kisebb otthonokban élünk, mint tőlünk nyugatra, miközben a 80-as évek házépítési hulláma miatt bőven sokan laknak egyedül, másodmagukkal többgenerációsra tervezett hatalmas házakban. És a pesti bérházak nagy lakásaiban is hány idős ember lakik úgy, hogy mindössze egy szobát használ a végletekig lerobbant polgári otthonokban!

Ez persze nem vigasztalja azokat a családokat, fiatalokat, akik egy-két szobával is kisebb panelekben élnek, mint amennyire szükségük lenne – miközben bőven találunk olyanokat, akik még az első saját lakásig sem tudnak eljutni. Ezeket a gondokat nem fogjuk tudni megoldani, de azért van, amit igen.

Ne felejtsük el, kis lakás=

  • kis rezsi
  • kevés takarítás
  • remek csapatépítési lehetőség
  • kisebb lakberendezési költség!

Ez azért biztató, nem?

A tippekért és praktikákért látogasd meg a Lakjunk jól! blogot.

Kis lakásban is kényelmesen
 
Kis lakásban is kényelmesen
 
Kis lakásban is kényelmesen

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top