Otthon

Így készíts eszpresszót a mikróban!

30 másodperc alatt kész a friss fekete.

Egy német férfi feltalálta a világ legkisebb kávéfőzőgépét, amelyet a munkahelyen vagy akár utazás során is nyugodtan használhatunk. Münchenben élő Christoph Meyrnek elege volt az instant kávékból és az íztelen automata löttyökből, a munkahelyén pedig nem tudott rendes kávét főzni.

„Egy 600 fős multinál dolgozom, az emeletemen csak egy csöppnyi konyha van, ahol mindössze egy mikró fér el, a legközelebbi kávézó pedig messze van. A célom az volt, hogy a kávészeretőknek olyan eszpresszófőzőt alkossak, amelyet bárhol használhatnak, csupán egy mikróra van szükségük” – magyarázta. A kreatív férfi így megalkotta a „Piamo” névre keresztelt eszpresszógépet, amellyel fél perc alatt finom feketét készíthetünk, ráadásul mikróban.

Forrás: Daily Mail
Forrás: Daily Mail

A hőálló műanyagból készült kütyü három részből áll: a csészéből, a kávéfilterből és a víztartóból. Amikor felforrósodik a mikróban, a vízből gőz lesz, ami „lefőzi” a kávét, 30 másodperc múlva pedig már ihatjuk is. Ráadásul a kávéfőző minden része mosogatógépben is elmosható.

A forradalmian új eszpresszógép átszámítva mintegy 21 ezer forintba kerül.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top