Otthon

Elültetik az internetezőket egy színházban

Mivel megakadályozni úgysem tudja, ezért a maga javára fordítja az internetfüggő nézők illetlenségét egy amerikai színház.

Te kikapcsolod?
Te kikapcsolod?

Az amerikai Minneapolisban működő Guthrie színház illetékesei megelégelték, hogy hiába kérik udvariasan a nézőktől, hogy az előadás idejére kapcsolják ki a mobiltelefonjaikat, jó néhányan akadnak, akik a darab közben is előkapják a készülékeket például azért, hogy megírjanak egy-egy üzenetet, vagy épp bejelentkezzenek a Facebookra.

A vezetőség épp ezért úgy döntött, hogy az okostelefonjaiktól elszakadni képtelen nézők számára elkülönítenek néhány páholyt erkélyen. Aki ide vált jegyet, a készülékét annak is le kell némítania, viszont ha úgy tartja kedve, esemesezhet, internetezhet az előadás közben, böngészheti a közösségi oldalakat, frissítheti a profilját és megoszthatja a gondolatait akár az előadásról is. Így nem zavarja sem a színészeket, sem pedig azokat a nézőket, akik teljes mértékben a darabra akarnak koncentrálni. A színház ráadásul még profitálhat is a dologból annyiban, hogy a közösségi médiában a bejelentkezések által ingyenreklámot kap.

A lehetőséget egyelőre kísérleti jelleggel, heti egy előadáson vezették be.

Mindenhol veled leszünk: megjelent a Nők Lapja Café mobilalkalmazása

mobil dobozMit ígér a horoszkópod aznapra, ki villantotta a legtrendibb ruhát a vörös szőnyegen, jól jönne egy klassz recept ebédre? Ezentúl nem kell gép elé ülnöd, hogy mindezt elolvashasd itt nálunk, mert az új Nők Lapja Café alkalmazással akár a buszon ülve vagy sorban állva, de a reggeli kávéd mellett is átböngészheted híreinket!

– Itt töltheted le az alkalmazást iPhone-ra!
– Itt töltheted le az alkalmazást Android mobilra!

– Itt töltheted le az alkalmazást Windows Phone-ra!

További részleteket és letöltési segítséget itt találsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top