Otthon

Keressük Magyarország legolcsóbb városát

  • Nők Lapja Cafe
  • Csízi Ágnes
  • 2012. 02. 23.
„Kaposvár továbbra is az egyik legolcsóbb város kíván maradni” – nyilatkozta Szita Károly, Kaposvár polgármestere. De ha ettől elszakadva általánosan nézzük a dolgot, mit jelent az, hogy valóban „olcsó város”? Hol a legkönnyebb megélni ma Magyarországon?

Keressük Magyarország legolcsóbb városátA hétköznapi kiadások között nagy eltérés lehet az országon belül: hasonló méretű és felszereltségű lakások rezsijét tekintve például több ezer forint a különbség attól függően, hogy az ország melyik területén lakunk. Az áram díja elsősorban szolgáltatótól függ, a távfűtés viszont (egy átlagos, 52 négyzetméteres lakásnál) évente majdnem 210 000 forint Miskolcon, 170 000 forint körülre jön ki Dunaújvárosban, Szombathelyen pedig 150 000 forintot kell erre költeni. A vízdíj tekintetében tavaly a legolcsóbb és legdrágább települések között akár 500 forint feletti különbség is lehetett: volt, ahol 192 forintba, máshol pedig 700 forintba került 1 köbméter víz. És bár a vizet mindenütt ugyanarra használjuk és a technológia is ugyanaz, Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára elmondta, az ár műszaki adottságoktól, helyi adottságoktól, illetve közigazgatási, jogi helyzettől függ.

Kávékrémpor áron alul

Melegedni az ország nyugati részén, vizet használni viszont inkább a keleti területen költségkímélőbb, de kérdés, mennyibe kerülnek a rezsin felül a mindennapok. Megkerestük az ország egyik legnagyobb hipermarketláncát, hogy többet derítsünk ki a különbségekről, ők viszont nem kívántak beszélni az árpolitikájukról. A vásárlói újságokból azért kiderül, hogy akadnak eltérések. Ugyanaz a fajta kávékrémpor-utántöltő például Pécsett 389, Miskolcon és Szolnokon viszont 385 forintba kerül. Tehát hagyján, hogy bizonyos akciók nem vonatkoznak egyes városokra (ez az információ többnyire a szórólap kisbetűs részéből derül ki), hanem az egyes termékek árai között is akadhat különbség.

Csabán olcsó a havi bérlet

Ám mielőtt eszünk egy jót, fontosabb lakni valahol; szakértők szerint Székesfehérváron és Győrben (országos viszonylatban) kimondottan drágán vehetünk lakást, Miskolcon az országos átlagnál is kevesebbért. Még egy dolog tehát, amiben a keleti országfél bizonyul olcsóbbnak, ahogy néhány itteni város a közlekedésben is kedvezőbb: havi bérletet tömegközlekedéshez Békéscsabán már 6000 forint alatt kapunk, igaz, Szegeden ez csaknem 7000 forintba kerül. A hajvágás mosással és szárítással a legtöbb helyen nagyjából 4000 forintra tehető, Békéscsabán reális mindezért a 3000 forint is, magánorvosi ellátásban viszont összehasonlíthatatlanul nagy a szórás.

Úgy tűnik, Miskolcon, Békéscsabán sok más nagyvároshoz képest alacsonyabbak egyes árak. Ám mivel röpke felmérésünk nem reprezentatív és csak néhány szemponttal foglalkozik, tovább keressük Magyarország legolcsóbb városát! A te városodban mennyibe kerül 1 kiló krumpli, egy hajvágás és mennyi egy 50 nm-es lakás körülbelüli rezsije?

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

meda 2012-02-24 07:38

Húúú, az nagyon durva

 

Én még a mi 25.000ft-at is sokallom (Szolnok), de ezek után szépen csendben maradok 

martonat67 2012-02-24 07:28

Úgy látom, ez nem fog összejönni, mindegy. Aki esetleg látni szeretné a számlát, e-mailben el tudom küldeni.

martonat67 2012-02-24 07:27

http://kepfeltoltes.hu/view/120222/H_t_v_sz_mla_2012.janu_r_ jav_tott_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

martonat67 2012-02-24 07:16

Idegességemben a link lemaradt az előbbi cikkről !!!

http://kepfeltoltes.hu/120222/H_t_v_sz_mla_2012.janu_r _jav_tott_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

martonat67 2012-02-24 07:15

Magyarország legdrágább városát nem keresi senki ??? Itt a keleti régióban lenne egy tippem, biztos vagyok benne, hogy ezeket a hőtáv árakat Magyarországon nem űbereli egyik város sem !!! Hogy miért is mondom ezt ??? Azért, mert 2010-ben 366 ezer ( 30.500 havonta ), 2011-ben 426 ezer ( 35.500 havonta ) forintot fizettünk ki a záhonyi Hőtáv szolgáltató felé, míg az idei első számlánk már 83.455 ft-ról szól !!! Aki nem hiszi, a lenti linken megtekintheti !!!
Kérdem én: 1. hogyan is van ez a "meg lehet élni havi 47 ezerből "
2. mi a jó fenével fűtenek itt, hogy egy 54 m2 lakás havi fűtése ennyibe kerül ???

Ha valaki választ, netán segítséget tudna nekem ebben adni, várom válaszát a martonat67@freemail.hu e-mailre.

gabo084 2012-02-23 23:45

:) jó kis cikk... nem tudok Fehérváron lakást venni,tiplizek Miskolcra keresgetni! és mivel szeretem a kávét is, ez tényleg jobb választás lenne!
Mondjuk hozzá tartozik,hogy Miskolcon nagy valószínűséggel ennyi munka sincs mint itt,akkor meg tök mindegy hogy itt fizetek többet,de van miből.

csinos71 2012-02-23 23:08

Akinek 47000 ft-ból kell megélni,vagy még annyiból sem,neki minden város drága.Jobb lenne azt keresni,hogy aki ennyiből él,meg a létminimum allatt,hogyan csinálják,hogy még élnek,van-e mit enni,stb.Aki azt mondja,hogy ennyiből is meg lehet élni,ne beszéljen,hanem bizonyítsa be pár hónapon keresztül,és akkor még el is hisszük,hogy ennyi elég a megélhetésre,mert a mai fizetések,hála pár okos embernek,csak az éhenhalásra elég.

csutak51 2012-02-23 21:13

Aki nem maga fizeti a havibérlete árát, netán a fizetésével sem kell filléreskednie, annak tökmindegy, 6565 vagy 7000 valami :).

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01