Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
Franciaajtaja van, a betett dobozos sört öt perc alatt (!) lehűti spéci gyorshűtő rekeszében, ráadásul pontosan számon tartja, melyik fakkban milyen étel lapul és mikor romlik meg. Ez a hűtőszekrény már szinte nyomasztó, különösen amikor utánad nyúl és a mobilon keresztül üzen, mint egy túlmozgásos házinéni: megrohad a brokkolid, vegyél újat!
![]() |
| A hűtő odaszól a telefonnak |
Ilyen a jelenné vált jövő, legalábbis a Las Vegasban idén megrendezett Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (CES) a „Legjobb innováció” díjjal kitüntetett LG hűtőszekrény tervezői szerint.
„Mucikám, nézd már meg a tévén, mikor végez a mosógép!”
Mint azt az elnök-vezérigazgató elmondta: a vállalat „nemcsak az egyes termékek technológiáit fejlesztette tovább, hanem nagymértékben javította azok lakáson belüli összehangolhatóságát. Az LG új megoldásokat kínál a házimunkák ütemezésére és elvégzésére, így a felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy akár a tévékészülékükön vagy okostelefonjukon ellenőrizzék, hol tart a mosógépük a mosásban”.
![]() |
| Öt perc, és jéghideg az üdítő |
Szerencsére nemcsak a tökéletes összhangra, az egymással oldott hangon társalgó eszközökre és az LCD-kijelzőkre gondoltak a perfekcionista tervezők, de a magyar rögvalóhoz kicsit jobban illeszkedő spórolási üzemmódot is beépítették a gépeikbe: a kifejlesztett rendszer segítségével ugyanis számítógépen vagy okostelón ellenőrizhetjük bölcs gépeink áramfogyasztását akár óránkénti, napi, havi vagy éves bontásban. A szükséges tudás birtokában pedig úgy módosíthatjuk felhasználási szokásainkat, hogy ezáltal áramfogyasztásunk és villanyszámlánk összege is csökkenjen.
Hogy a fenti szupergépek mennyibe kerülnek, annak utána sem mertünk nézni, de valószínűnek tartjuk, hogy az átlag magyar hűtőhasználónak egy jó darabig ügyelnie kell az áramfogyasztására, ha mondjuk azon szeretné összespórolni az intelligens frizsiderre valót.
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
lizinka 2012-01-15 15:06
Igazán intelligens akkor lesz, ha a cucc bepakolásakor felsikít:
Prüntyikém, már megint vettél 3 ....-t, pedig itt van 2 és a múlt hónapban is kidobtál egyet, mert rád rohadt! Vettél 1 ...-t pedig tudhatnád, hogy utálod, csak a szemed kívánja! Fel kéne nőni végre, drágám!!!
Sarapod2 2012-01-14 17:02
Mi még ettől olyan messzire vagyunk, mint az államadósság kifizetésétől! :D
fórumozok 2012-01-14 08:38
és amikor ki akarom nyitni, nem engedi magát kinyitni és visítva mondja: nem ehetsz, kövér vagy ... szép új világ
Nők Lapja Cafe 2012-01-14 08:38
Nem sci-fi: az intelligens hűtő figyelemmel kíséri, milyen étel került a polcaira, melyik mikor romlik meg, és ha gáz van, akár az okostelefonodon keresztül is üzen, hogy dobd ki végre a lejárt kaját. Itt a 21. század!
Tovább a cikkre...
4 hozzászólás
10 hozzászólás
18 hozzászólás Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
Már 961 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01