Otthon

Sörösüvegből építettek templomot – képek!

  • Nők Lapja Cafe
  • Csarnai Edit
  • 2012. 01. 05.
Több mint egymillió sörösüveg felhasználásával épített magának templomot a thaiföldi Sisaket tartomány buddhista szerzetesközössége.

A Wat Pa Maha Chedi Kaew templom Bangkoktól 640 km-re, nem messze a kambodzsai határtól, Khun Han városában található. A szent épületet egy mesterséges tavacska közepén helyezték el, melynek oldalfalát szintén sörösüvegből rakták ki.

A buddhista szentély épülettömbjének egészéhez egy nagy gyártó zöld színű terméke adja az alapot, amit egy helyi cég barna színű üvegei egészítenek ki. A buddhista hagyományoknak minden tekintetben megfelelő templomépületben a közösségi mosdók, a turisták számára fenntartott WC-k, de még a szerzetesek elhamvasztására szolgáló krematórium helyiség is újrahasznosított sörösüvegből készült.

 
Sörösüvegből építettek templomot – képek!
 
Sörösüvegből építettek templomot – képek!


Ezen a vidéken meglehetősen nagy a sörfogyasztás, ellenben nem igazán erős a környezettudatos szemlélet. Utak mentén, köztereken, erdőben és rizsföldeken a legnagyobb gondot épp a hihetetlen mennyiségben elhajigált üres sörösüvegek okozzák. A szerzetesek néhány évvel ezelőtt elhatározták, hogy megtisztítják a tartomány egy részét. Akkor döntöttek a sörtemplom megépítése mellett, amikor már többhegynyi üveg gyűlt össze. A már megkezdett építkezés később tömegeket mozgatott meg: a sörkedvelő lakosság hónapokon keresztül nem eldobta a kiürült palackokat, hanem leadta a szerzeteseknek.

Az üvegekből felépült különleges templom ma már turisztikai látványosság. Akik jártak ott, állítják, az épület estefelé nyújtja a legkülönlegesebb látványt, akkor, amikor a lemenő nap lágy fénye milliószorosan csillan vissza a sörösüvegeken.

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Skandináv lány 2012-01-05 12:57

hát ez nagyon jó :D

Catilina 2012-01-05 12:53

Jól néz ki, nagyon tetszik!

Nők Lapja Cafe 2012-01-05 12:53

Több mint egymillió sörösüveg felhasználásával épített magának templomot a thaiföldi Sisaket tartomány buddhista szerzetesközössége.

Tovább a cikkre...

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!

Sorsolás: 2012-06-30

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01