Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
„Félszoba-konyha. Biztos vagy benne, hogy ilyen létezik?” – ez volt az első reakció, amikor kiderült, hogy 15 négyzetméteresnél kisebb otthonokat és tulajdonosaikat keressük. Úgy tűnt, hogy a 14 négyzetméter az alsó határ: ez az, amit még hajlandóak megvenni az önálló életre vágyó fiatalok. Ahol jártunk, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy tizenvalahány négyzetméter kényelmesen elég egy embernek, de okosan kihasználva a teret, akár kettő és félnek is.
Budapest, XIII. kerület – 17 négyzetméter
Valószínűleg senki nem úgy kezd neki a lakáskeresésnek, hogy akkor ő most ha törik, ha szakad, 15 négyzetméteren fog élni. A szükség, a pénz vagy a környék viszont meggyőző érvek lehetnek. Ez utóbbi hatott leginkább Ildire is, aki eleve kis lakást szeretett volna. „A döntésben közrejátszott, hogy Miskolcon, ahol felnőttem, van egy pont ugyanilyen lakótelep. Amikor erre jártam, mindig könnybe lábadt a szemem, hogy mennyire hasonlít a miskolcira. Már akkor hetven százalék volt, hogy megveszem, amikor élőben még nem is láttam” – meséli. A szülei óvták a második világháború után épült ház pincesoran lévő lakástól, amelynek szomszédjában tároló és légvédelmi pince található. Utólag kiderült, semmi okuk nem volt rá, hiszen Ildi nemcsak kényelmesen elfér itt, hanem minden nap kora délutántól napnyugtáig élvezheti a besütő napot, ráadásul a rezsi nagyon alacsony.
| 17 négyzetméter – Katt a galériáért! Fotó: Neményi Márton |
Budapest, VI. kerület – 15 négyzetméter
Ildivel szemben Barbara kifejezetten társasági lény, így esély sem volt arra, hogy ne torkolljon házibuliba egy-egy este a 15 négyzetméteres, bérelt lakásában. „Volt már, hogy voltak nálam nyolcan, tízen. A nyár egyik legjobb estéje is itt volt például.” A dizájnmenedzser lány másfél éve költözött ide. „Ezelőtt a Vár környékén laktam évekig egy 250 négyzetméteres lakásban, ahonnan viszonylag hirtelen kellett elköltöznöm. Pici lakást kerestem, de azért nem ennyire” – meséli Barbara. Költözésével a barátai jártak a legjobban. „Iszonyatosan nehéz volt kitalálni, hova tegyem a cuccaimat. Végül nem hoztam magammal mindent. Azok a ruhák, amikről úgy éreztem, nem nagyon hordom őket, szépen átvándoroltak hozzájuk.”
| 15 négyzetméter – Katt a galériáért! Fotó: Neményi Márton |
Budapest, XI. kerület – 14 négyzetméter
Viktor és Dóri alig néhány hónapja költöztek első saját otthonukba, egy kerttel körbevett, százhúsz éves tornyos ház alagsori lakásába. A pinceszinten több családdal osztoznak, a tizennégy négyzetméter harmadik lakója Tücsök, a bogárszemű, fekete, keverék kutyus. Ők is a hiteltől féltek, ezért olyan lakásban gondolkodtak, amit ki tudtak fizetni. A döntésben sokat segített a tágas kert, a csendes környék és a lakáshoz járó négy négyzetméteres tároló, ahova rengeteg cuccot lehet pakolni. „A kétszer ekkora albérletünkben kimértük a 14 négyzetmétert és rájöttünk, hogy a többi teret alig használjuk” – mondja Viktor, aki a költözés óta ezermesterként hackeli a svéd minimálbútorokat. „Az egész lakás mottója a recycling lehetne, mindent a lakásra kell szabni.”
| 14 négyzetméter – Katt a galériáért! Fotó: Neményi Márton |
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
estei 2012-01-19 18:28
Mi is egyszobásban lakunk, ketten, de meg lehet oldani, és még szeretni is lehet. A rendrakás állandó és fontos, másképpen tényleg eluralkodna a káosz. Szerintem az igények a lehetőségek szerint alakulnak. Szeretnénk nagyobbat, de ha nem megy...
v.n. 2012-01-08 23:21
New Yorkban egy nö 8,4 m2-en el. En egyebkent berendezeseket tervezek, es ekkora lakasokbol hihetetlenül sokkal többet is ki lehet hozni. Öszinten szolva meg a 8,4-esböl is...
franc20 2011-11-17 21:05
nagyon kis rendezett lakások!!!!
Pöttöm 2011-11-10 22:22
5. elem:) az űrhajó itt volt:)
Snowwhite 2011-11-10 20:41
egyetértek, és még annyit, hogy bakker, kutyát tartani ekkora lakásban? legyen már eszük. én a 74m2-en nem akarok cicát, (mert a lakásban kéne tartani,és bár itt Angliában mindenki bent tartja, szerintem igenis szüksége van a csavargásra, még a lakáscicáknak is).
nonnie 2011-10-20 21:29
http://cotcot.hu/cikk/2011/01/31/lakj-kapszulaban
Mo Csing 2011-10-20 13:17
17-14 négyzetméter? Ne rázzuk a rongyot, ekkora területen meg sem találják egymást az emberek.
Minta az új építésű önkormányzati lakásokhoz:
http://cotcot.hu/cikk/2011/01/31/lakj-kapszulab an
Esetleg oda is adhatná az állam örökbe, ha mondjuk a beköltözők megígérik, hogy vállalnak 2 gyereket.
Télapó*** 2011-10-20 13:03
Hát, amiről írtam - ami a cikkben is szerepel, és amire utaltam is, hogy épp ott lakom - az nem ökoház, közel sem ... és hideg a pincéje. Lakott ott egy nő a gyerekével, egy hónapig - kényszerből - kb. két hete költöztek el. Amikor én még vígan elvoltam pólóban a lakásban, ők már melegítőben voltak. Az is igaz, hogy egy bizonyos szint alá nem megy a hőmérséklet, bár ez nagyban függ a szigeteléstől is, meg az építés technikájától is.
Biztos, hogy egy ökoháznál úgy van, ahogy írod.
Nem szégyellem egyébként, hogy nem tudok túl sokat az építészetről, nem is általánosságban írtam azt, amit, hanem személyes tapasztalatom kapcsán, a konkrét helyről. ****
4 hozzászólás
10 hozzászólás
18 hozzászólás Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
Már 961 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01