Otthon

300 ezer forintba kerül a környezetbarát miniház

Az edinburgh-i tudományos fesztiválon mutatták be a világ legkisebb ökolakását, melyben akár két ember is környezettudatosan élhet. Legalábbis minden adott hozzá.

Nappali, konyha, asztal két székkel, kanapé, zuhanyzó, vécé és dupla ágy – ez mind elfér a mindössze 3×3 méteres alapterületű „dobozlakásban”, mely dr. Mike Page brit mérnök tervei alapján készült el.

A lakás ráadásul nem csupán kis helyet foglal, de környezetkímélő is: környezetbarát anyagokból épült, teljesen szén-dioxid-semleges, kizárólag alacsony energiafelhasználású berendezések találhatók benne, az elektromos áramot napenergiából nyeri, a vizet visszaforgatja, a fűtését pedig levegő-víz hőszivattyúval oldották meg.

Környezettudatos élet, 3x3 méteren
 

Ha a dobozlakás piacra kerülne, 1000 fontért, azaz nagyjából 300 000 forintnak megfelelő összegért lehetne megvásárolni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top