Otthon

Postaládamustra: 8 ötlet műanyag flakon helyett

  • Nők Lapja Cafe
  • S.V.
  • 2010. 08. 25.
Körbenéztünk, milyen a felhozatal itthon és külföldön a levélszekrények terén. Nos, a gyanúnk beigazolódott: van élet a sablonos szürke bádogdobozokon túl is.
PostaládamustraOké, tudjuk, hogy manapság a magánlevelezés zömmel a neten zajlik, a hivatalos szervek és a szolgáltatóvállalatok küldeményei miatt azonban a postaláda még mindig nélkülözhetetlen kiegészítője portánk környékének.

A levélszekrény szükségszerű léte viszont még közel sem jelenti azt, hogy feltétlenül unalmasnak vagy épp elhanyagoltnak kell lennie, pedig a magyar átlagpostaláda – tisztelet a kivételnek – bizony ilyen. (Gondoljunk csak az olyan „kreatív” Mekk mester megoldásokra, mint a félbevágott műanyag flakon vagy – ne adj’ isten – az útjelző oszlopokból készített műremekek.)


Milyen postaládát válasszunk?

Családi ház esetén a telek kialakításától és a kerítés típusától függően kerítésre erősíthető, álló, illetve falba épített postaládákról beszélhetünk. Ezek a biztonság érdekében általában zárhatók, nálunk azonban még mindig elterjedt a sok esetben saját kezűleg barkácsolt, nyitott újságtartó henger is.

Anyagukat tekintve általában alumínium, acél, esetleg réz vagy fa levélszekrények közül válogathatunk. A formát tekintve az A/4-es álló téglalap, esetleg fektetett házikó az elterjedt. Otthonunk adottságainak és egyéni ízlésünknek megfelelően tulajdonképpen szabadon válogathatunk a ládák között, a törvény csak néhány alapvető elhelyezési feltételt szab meg.

Betartandó tudnivalók az egyéni levélszekrényekkel kapcsolatban
Hol kell elhelyezni?
Kertes ház esetén a telek – cím szerinti – bejáratánál. Többlakásos épület, továbbá irodaház, üzletház esetén az épület bejárata közelében, egy csoportban, de címhelyenként külön-külön. Ez utóbbi levélszekrényeket névvel, emelet-, ajtószám-, illetve lakásszám-megjelöléssel kell ellátnod. A levélszekrényt úgy kell elhelyezni, hogy a kézbesítő ahhoz biztonságosan hozzáférhessen.

Viccesen hangzó, ám kötelező paraméterek
A bedobónyílás minimális mérete 30×230 mm, míg a bedobónyílás középvonalának földtől, padlószinttől mért távolsága 700 mm és 1700 mm között (különleges esetekben legfeljebb 400 mm és 1800 mm között) kell lennie. A levélszekrény kialakításának olyannak kell lennie, hogy alkalmas legyen a bedobónyíláson keresztül elhelyezhető méretű postai küldemények biztonságos és sérülésmentes elhelyezésére oly módon, hogy ahhoz jogosulatlan személy hozzá ne férhessen.
(A 79/2004. [VI. 19.] számú, a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló kormányrendelet alapján.)

 

Miért a kürt?
Évszázadokkal ezelőtt az utazás viszontagságos körülményei között a postát szállító kocsik gyakran használtak kürtjeleket, hogy hírt adjanak magukról. Ezzel figyelmeztették egymást útközben, illetve jelezték az állomáshelynek indulásukat, érkezésüket.

Kürtös, címeres

Ha körülnézünk a piacon postaládaügyben, egyből feltűnik, hogy a szépen kimunkált darabok közül a legtöbbet a posta nemzetközi jelképe, a kürt díszíti.

Ehhez társulhat nálunk néhol a magyar Szent Korona vagy esetleg nemzeti címerünk.

 
Postaládamustra
 
Postaládamustra



A nosztalgia jegyében

Ezek a különös figyelemmel megmunkált, elegáns postaládák olyan letűnt korba kalauzolnak el, amikor a napi küldeményt még nem csak szinte kizárólag a számlák meg a szórólapok jelentették. Bár közel sem olcsó ládákról van szó, egy mutatós darabra érdemes több pénzt is rááldozni, hisz még jó ideig fogjátok nap mint nap nézegetni. Te is, a család is, a postás is, sőt még a járókelők is.

Postaládamustra
Postaládamustra
Postaládamustra



Vidéki hangulatban

Ha telked kialakítása megengedi, hogy álló postaládát helyezhess el, mindenképpen érdemes megfontolni a dolgot, mert rendkívül mutatós darabok közül válogathatunk. Ráadásul ezek a postaládák hamisítatlanul a békés vidéki élet idilljét juttatják eszünkbe.

Postaládamustra
Postaládamustra



Színes

Ugyan ki írja elő, hogy a postaláda kizárólag unalmas szürke vagy megkopott barna legyen? Pedig ha végigsétálunk az átlag magyar utcán, legnagyobbrészt ilyenekbe botlunk. Vagy van még az a verzió, amikor csak sejtésünk van, hogy a levélszekrény egykor szürkés-barnás árnyalatú lehetett, de mára a rozsda felismerhetetlen színűre marta. Nos, utánajártunk: igenis kaphatóak üde, izgalmas színekben is. Íme:

Postaládamustra
Postaládamustra


Tippek:

• Bátran válassz feltűnő színű levélszekrényt, azonban figyelj arra, hogy harmonizáljon a kerítés és a ház színével!

• Ha nem szeretnél beruházni, régi, rozsdás postaládádat is lefestheted valami klassz, akár külön számodra kikevert színre. Ebben az esetben a kültéri, univerzális festékre lesz szükséged.


Mintás

Mialatt nálunk díszítés gyanánt a szigorúan komoly postai kürt, illetve nemzeti címerünk kerül a ládákra, külföldön a formatervezők vidám, mintás darabokat is kreálnak. A modern postaláda lehet pöttyös, csíkos, esetleg bohókás feliratokkal vagy vicces skiccekkel díszített.  

Postaládamustra
Postaládamustra
Postaládamustra



Vajon mit rejt?

Ha vártál már levelet eszeveszetten – mondjuk, gyerekkorodban, amikor a postának még jóval több dolga akadt –, tudod, milyen az, amikor egyfolytában a postaládához rohangálsz. Nos, ezek az átlátszó modellek már messziről jótékonyan elárulják, érkezett-e küldemény, hogy elejét vehesd a felesleges nyitogatásnak.  

Postaládamustra
Postaládamustra
Postaládamustra



Minimálstílusban

A kerítésre drótozott, félbevágott műanyag palack meg útjelző oszlop (igen, ilyennel is találkoztunk!) kétségkívül egyszerűséget képvisel, azonban ha kedveled a minimálstílust, inkább válogass ezek közül:

Postaládamustra
Postaládamustra
Postaládamustra



Formatervezett

Az A/4-es alakú vagy házikó formájú levélszekrények helyett a külföldi dizájnerek olyan újságtartóval kombinált modelleket álmodtak meg, amelyek különleges alakjukkal, izgalmas vonalvezetésükkel hívják fel magukra a járókelők figyelmét. Egy kis ízelítő:

Postaládamustra
Postaládamustra

 

Lelőhelyek:

Barkácsáruházak:
Baumax, Bricostore, Praktiker
Postaládadiszkont »
Hegnem Bt. »
Postaláda.hu »

Még több tipp:
Postaláda.lap.hu »

Legújabb a címlapról:

„Úristen, telefonfüggő vagyok?”

Szponzorált hirdetések

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

 

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

Old Ideas (CD)
Leonard Cohen :
Online ár:
3 799 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-03-01