Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól
Biztosan ismered azt az érzést, amikor egy fárasztó nap után végre hazaérsz, betoppansz a lakásba, lerogysz az első székre, és lerúgod a kényelmetlenné vált magas sarkút, aztán egy pillanat alatt felveszed helyette az otthon kellemes, pihentető ritmusát. A jól ismert jelenet helyszíne napról napra ugyanaz, vagyis az előszoba. Merné valaki azt mondani, hogy lényegtelen helyiséggel van dolgunk?
Elhanyagolt helyiség számos fontos funkcióval
Pedig tény, hogy a „belépőt” otthonunk kevésbé fontos részei között tartjuk számon, mondván, hogy alig töltünk itt időt. Gyakorta csupán átjárónak, esetenként sufninak használjuk, holott számos fontos funkciót tölt be. Összeköttetést biztosít a külső világ zajos mozgalmassága és az otthon meghitt nyugalma között. A betoppanó vendég lakásunk ezen szegletével ismerkedik meg először, ebből meríti első benyomását, amelyet aztán kíméletlenül azonosít velünk. Közel sem mindegy tehát, milyen is az előszoba, amely egyben lerakodófelületként is játszik, mivel itt helyezzük el a cipőket, kabátokat, kulcsokat, leveleket. Emellett lényeges közlekedőtér is, hiszen a többi helyiséget ezen keresztül közelítjük meg, innen indulunk utunkra reggelente, itt adjuk a gyerekre az iskolatáskát, itt búcsúzunk el szeretteinktől, és a nap végeztével ide érkezünk haza.
Dacolj az előnytelen adottságokkal!
Túl kicsi, túl magas, túl keskeny, túl sötét? Ismerős? Mivel előszobánk építészeti sajátosságai gyakran igen lehetetlenek, nagyobb figyelmet kell fordítani a kialakítására.
lakberendező Kérdezd szakértőnket! „Előszobáinkra a hosszú, keskeny alaprajz és néha az igen magas belmagasság jellemző. • A magasságot úgy csökkenthetjük, hogy az ajtók fölötti területen úgynevezett pakolóhidakat alakíthatunk ki tárolás céljára, vagy esetleg álmennyezetes megoldással hozzuk lejjebb a mennyezetet. • Kisméretű előszobában célszerű világos színeket alkalmazni, ezzel növeljük a térhatást. • Túl magas és keskeny előszoba esetén ajánlott a mennyezetnek sötétebb színt választani. • Hosszú, keskeny helyiségnél a sötét szín a végfalon előrehozza a falat, ellenkező esetben pedig a tükör elhelyezése nyújtja a teret. • A mennyezeten, a padlón a keresztirányú csíkozás szélesíti, míg a hosszirányú csíkozás nyújtja a teret. • Az egybenyitott, más helyiségével megegyező padlóburkolat, egységes anyagválasztás is térnövelő hatású. • Emellett érdemes a lépcsők alját, a beugrókat beépíteni, hiszen ezzel is hasznos rakodó-tároló területekhez juthatunk.” Tipp: szakértőnk honlapján még több lakberendezéssel kapcsolatos ötletet találsz. Katt ide: www.berendezem.hu |
![]() | ![]() |
Praktikusság – a fő szempont
Ne felejtsd el, hogy közvetlenül az utcáról masírozol be az előszobába, így hát elkerülhetetlen, hogy behordd a koszt, a sarat, a havat. Mivel ez lakásunk legerősebben igénybe vett területe, különösen fontos, hogy a kiválasztott anyagok tartósak, könnyen tisztán tarthatók, jó kopásállóságúak és nedvességtűrőek legyenek. Szakértőnk a következő burkolóanyagokat ajánlja ide: „Közvetlenül a kerthez, utcához csatlakozó lakások esetében megfelelőek a természetes- vagy műkő burkolatok, illetve a kerámia padlóburkoló lapok. Az emeleti, többszintes ház folyosójáról nyílóknál már szóba jöhet a parketta, PVC, linóleum, parafa. Emellett fontos, hogy a falra lemosható falfesték vagy tapéta kerüljön.”
| Néhány bútor, amelyre biztosan szükséged lesz: • Fogas. Lehet falra szerelt vagy álló. Szintén jól mutat egy szobainas vagy egy ruha- és kalaptartó állvány. • Cipősszekrény. Helykihasználás szempontjából a legjobb a billenős megoldású, amely észrevétlenül a falhoz simul. A szép lábbelik azonban nyitott polcon mutatnak igazán. • Ruhásszekrény vagy komód. Előnyös a kabátok, kalapok, táskák, sálak, kesztyűk tárolására. • Asztalka, lerakodópolc. Ide teheted például a táskádat, a leveleket, a kulcsokat, a bérletet. • Sámli, ülőpad, fából készült tárolódoboz. Ezen helyet foglalva könnyebb felvenni a cipőt, vagy öltöztetni a gyerkőcöt. |
• Lábtörlő.
![]() | ![]() | ![]() |
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
4 hozzászólás
10 hozzászólás
18 hozzászólás Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
Már 59 890 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01