Otthon

A "Raboljon ki, kérem!" weboldal listázza az éppen üres lakásokat

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 02. 18.
Egy holland fejlesztő a PleaseRobMe azaz a Raboljon ki, kérem! kissé szatirikus címet adta annak a honlapjának, amelyen a Twitter, és az ehhez hasonló, helyzetmeghatározó szolgáltatással egybekötött közösségi portálok, alkalmazások veszélyeire hívja fel a figyelmet.
A http://pleaserobme.com című oldalon azon felhasználók lakásait tüntetik fel, akik óvatlan módon pontosan megmutatják, hogy éppen merre és otthonuktól milyen messzire járnak.

Az oldal a Foursquare nevű online játék információin alapul, amelyben a játékosoknak a valódi tartózkodási helyüket is meg kell adniuk. A pontos koordinátákat pedig a Twitteren is közzé lehet tenni. Akik erre is hajlandóak, talán bele sem gondolnak, hogy az egész világgal tudatják, éppen merre járnak.
Boy Van Amstel, az oldal egyik fejlesztője szerint mindössze négy óra alatt sikerült megalkotniuk a twitteres kereséseken alapuló honlapot - olvasható a BBC hírportálján megjelent beszámolóban.
A listát a figyelemfelkeltő cím ellenére nem a tolvajoknak hozták létre, ezzel mindössze a közösségi portálokon közzétett személyes információk adta biztonsági kockázatokra kívánják felhívni a figyelmet.
Az internetes biztonsággal foglalkozó szakemberek már régóta arra ösztönöznek minden Facebook-, Twitter- és más közösségiportál-használót, hogy gondolkozzanak el, mielőtt személyes információkkal töltik fel adatlapjukat.
   
A netes szolgáltatások összekapcsolását, mint például a Google levelező rendszerének közösségiportál-funkciókkal való felruházását már a jogvédő szervezetek is aggályosnak tartják. A mobilinternet és a GPS-es helyzetmeghatározó rendszerrel felszerelt eszközök terjedésével pedig ma már méteres pontossággal megmutatható, hogy ki, mikor, mit, és honnan töltött fel az internetre.

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

 

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

Olja
Robert Yugovich :
Online ár:
1 490 Ft

Eredeti ár: 1 490 Ft
0% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

LEITZ

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás 2012-02-16