Minden idők 5 leghíresebb állata

Bernard von Menton főesperes, aki életét a vándorok megmentésének szentelte, 1050 körül egy kolostort alapított a Szent Bernát-hágó 2400 méteres magasságában. Az Alpok egyik legismertebb hágója évszázadokon át a Nyugat-Európából Róma felé vezető út legfontosabb átkelőhelye volt. A vándoroknak és zarándokoknak azonban az év nagy részében meglehetősen zord időjárási körülményekkel kellett megküzdeniük, s a hegyekben élő szerzetesek segítsége nélkül sokan biztosan odavesztek volna.

Az első kutyák a 17. század derekán jelentek meg a kolostorban, de kezdetben csak a fosztogatók távol tartására használták őket, később azonban már az eltűnt vándorok felkutatására is befogták az ebeket. Ezek a bernáthegyik egyébként mostani fajtatársaiknál lényegesen kisebbek és mozgékonyabbak voltak. A mentőkutyák leghíresebbike, Svájc büszkesége Barry volt, aki élete során 40 embert mentett ki a hó fogságából. Barry az 1800-as évek elején, 12 évig szolgált a hágón, s a legendák szerint egyszer egy eszméletlen és átfagyott kisfiút vitt be a hátán a kolostorba, és mentette meg őt a fagyhaláltól. A hegyekben szolgálatot teljesítő bernáthegyiket ábrázoló képeken általában elmaradhatatlan kellék a nyakba akasztott rumoshordó. De ennek valóságalapját egyetlen korabeli leírás sem erősíti meg, a rumoshordócskát valószínűleg már csak a fantáziadús utókor képzelte oda. De akár rummal, akár rum nélkül, az biztos, hogy a Szent Bernát-hágó kutyái sok-sok vándor életét mentették meg. Barry, a leghíresebb mentőkutya ma a Berni Természettudományi Múzeumban fogadja a látogatókat, ahol egy külön kis kiállítással is őrzik emlékét.

Lajka kutya Moszkva utcáin kóborolva még nem sejthette, milyen történelmi feladatra szemelte ki a szovjet űrkutatási hivatal. Az űrutazásra kiválasztott három eb korábban kóbor kutyaként tengette életét. A kutatók azért is választották őket, mert bíztak benne, hogy a kutyák elég szívósak lesznek a feladathoz, hisz már megszokták a hideg orosz telet és a zord körülményeket. Lajkát két másik társával együtt kiképzésnek is alávetették, s még a speciális, űrben fogyasztható ételekre is rászoktatták őket. A három jelölt közül Lajka bizonyult a legalkalmasabbnak a feladatra, hogy űrutazásával bebizonyítsa: a kilövés és a súlytalanság állapota túlélhető.

A Szputnyik–2 indulása előtt az egyik kutató hazavitte Lajkát a gyerekeihez, mint ahogy később írta, azért tette mindezt, mert akart még valami jót cselekedni a kutyáért, ugyanis az állatnak már csak nagyon kevés maradt hátra az életéből. Hogy meddig élt Lajka a kilövés után, nem tudjuk pontosan. A korabeli szovjet híradások arról számoltak be, hogy Lajka még 4-5 napig életben volt az űrben. Később azonban kiderült, hogy mindössze 5-6 óráig maradt életben. Koporsója, a Szputnyik–2 még 2570-szer megkerülte a Földet, majd 1958. április 4-én elégett a Föld légkörében, Lajka testével együtt.

40 évvel történelmi jelentőségű űrutazása után a Moszkva melletti Csillagvárosban emlékművet állítottak Lajkának.

Csita 1932-ben született Libériában, a vadont azonban nem sokáig élvezhette, mert egy állatkereskedő fogságba ejtette, és New Yorkba vitte. Csita a második Tarzan-filmben debütált, az úszófenoménből színésszé lett Johnny Weissmüller oldalán. A csimpánz összesen 12 Tarzan-filmben szerepelt, de más filmekben is szerepet kapott, például a Doctor Dolittle 1967-es verziójában is.

A csimpánz nyugdíjas éveit Kaliforniában tölti, egy róla elnevezett intézményben, ahol a szórakoztatóiparból kiöregedett főemlősöknek biztosítanak békés öregkort. Csita ma már szigorú diétás étrendet követ, szívesen nézi régi filmjeit a tévében, próbálkozik a zongorázással, és fest, ha kedve tartja. A festményeiből befolyó összeget jótékony célra, például az Afrikában élő társai védelmére fordítják. Csita 1996-ban, 64 évesen a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült mint a legidősebb csimpánz. Filmes karrierje elismeréseként 2006-ban megkapta Peniscola Comedy fesztivál díját, nemrég pedig a Hollywood aranykorát felidéző memoárja is megjelent.

Bár hivatalosan még mindig ő a legidősebb élő csimpánz, a Csita életéről szóló könyv írása közben felmerült néhány kétely a csimpánz korával kapcsolatban. Elképzelhető, hogy Csita, bár kétségtelenül öreg már, mégsem annyi idős, mint amennyinek eddig gondolták. Hogy pontosan mikor is születhetett, azt azonban talán már senki nem fogja megmondani, és Csita élete is a hollywoodi legendák sorát gyarapítja majd.
Csita honlapja: www.cheetathechimp.org »

Dolly, az első testi sejtből klónozott bárány 1996-os születése igazi szenzációszámba ment. Az állatot a skóciai Edinburgh kutatói egy hatéves birka emlősejtjéből állították elő, úgy, hogy a juh testi sejtjének genetikai állományát egy másik állat petesejtjébe juttatták, majd az embriót egy béranyába ültették be. Korábban is folytak már kutatások a klónozással kapcsolatban, de Dolly volt az első, aki – 277 sikertelen kísérlet után – egy másik állat testi sejtjéből született.

Dolly – nevét a híres countryénekesnőről, Dolly Partonról kapta – egész életét a skóciai Roslin Intézetben töltötte, és hat kisbáránynak – köztük kettes és hármas ikreknek – adott életet. Dolly hatévesen tüdőbajban pusztult el, amely a juhok között meglehetősen gyakori betegségnek számít. A kutatók szerint Dolly halálának nincs köze ahhoz, hogy klónozás eredményeként jött a világra, bár az, hogy egy hatéves állat testi sejtjéből született, maga után vonta, hogy már születésekor jóval idősebb volt a koránál. Dolly testét az Edinburghi Nemzeti Múzeumban állították ki.

Keiko, a Szabadítsátok ki Willyt! című film sztárja 1977-ben született az Izland környéki vizekben. 1979-ben több társával együtt halászok ejtették fogságba, és ezzel kezdetét vette Keiko hosszú Odüsszeiája. Az állat filmes debütálását megelőzően az Egyesült Államokban, később pedig Mexikóban szórakoztatta a közönséget. A világsikert hozó, Szabadítsátok ki Willyt! című film bemutatása után Keiko élete is gyökeres fordulatot vett: a barátságos kardszárnyú delfint állatbarátok milliói szerették volna újra szabadon látni.

A nemzetközi összefogásnak meg is lett az eredménye: Keiko több mint két évtized után újra megérezhette a szabadság ízét; Oregonból az amerikai légierő gépével szállították vissza oda, ahol egykor befogták. Ahhoz azonban, hogy Keiko újra az izlandi vizeket szelhesse, meg kellett őt tanítani a szabad életre, a vadászatra. A Keiko-alapítvány munkatársai több évet töltöttek azzal, hogy az állatot hozzászoktassák a szabad élethez. Keiko kezdetben egy hálóval körülvett tengerrészben élt Izland közelében, s eleinte csak egy hajó kíséretében tett kirándulásokat a nyílt vizekre, később azonban fokozatosan elkezdett kommunikálni fajtársaival, és 2002-ben több mint 1000 mérföldes vándorutat tett meg Norvégia partjai felé. Keiko azonban továbbra is kereste az emberek társaságát, s egy halászhajót követve egy norvég fjordban horgonyzott le, ahol élete végéig rengeteg turista látogatta meg őt. Keiko 2003 decemberében, 26 évesen halt meg a Taknes-fjordban, tüdőgyulladásban.

Keiko honlapja: Keiko.com »

Tipp: még több állatos cikk az állatok világnapja alkalmából »