Otthon

4 tündéri, szeretnivaló szőrmók otthonra

Egyszer eljön az a pillanat - legyünk gyerekek vagy felnőttek -, amikor ráébredünk, hogy szükségünk van valamilyen állatkára, akit szerethetünk, simogathatunk, akiről gondoskodhatunk. De vajon ki lehet az ideális társ?

Ha már egyszer úgy áll a helyzet, hogy nem tudunk megálljt parancsolni háziállat-tartás iránti vágyunknak, akkor vegyük sorra, hogy lehetőségeinkhez mérten milyen állatkával tudnánk megosztani otthonunkat.

Kinek való kisemlős?

Természetesen mindenkinek, aki egy puha, meleg, apró szőrgombóccal szeretné megosztani életét, ugyanakkor nem vágyik arra, hogy minden szabadidejét a kedvencével való foglalkozás töltse ki. És persze annak is, aki nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy a kertes ház nyújtotta előnyöket kihasználva nagyobb testű házikedvenccel ossza meg otthonát. Ilyen esetekben célszerű az egyszerűbb gondozást igénylő kisemlősöket választani, mivel sokak számára ezek az apróságok jelentik az egyetlen összekötő kapcsot a természettel.

[másolat] - Szeretnivaló szõrmókok

Milyen állat illik hozzánk?

Az igaz ugyan, hogy a kisemlősök kevesebbel is beérik, mint nagyobb testű négylábú társaik, de azért köztük is akadnak olyanok, amelyek több gondoskodást igényelnek – így mielőtt akcióba lépnénk, igyekezzünk a lehető legtöbb információt megtudni jövőbeni lakótársunkról.

A választásnál többféle szempontot tarthatunk szem előtt. Mindenképpen mérlegeljük például azt, hogy megelégszünk-e kedvencünk puszta látványával, vagy olyan állatkára van szükségünk, amelyik jól viseli a simogatást, babusgatást, gyömköszölést. A kisemlősök szelídíthetőségüket tekintve ugyanis nem egyformák – egyes fajok jól bírják a „gyűrődést” (sőt, egyenesen elvárják a simogatást), vannak azonban olyanok is, amelyekben inkább csak a szemünket gyönyörködtethetjük.


Párban vagy magányosan?

Az sem mellékes, hogy kis kedvencünk milyen életmódot folytat, ugyanis a kisemlősök jó része természetes környezetében magányosan él, ezért nem biztos, hogy jól járunk, ha betársítunk mellé egy lakótársat. Aztán vannak olyanok is, amelyek társas lények lévén rosszul tűrik a magányt – ebben az esetben mindjárt két kis kedvencről kell majd gondoskodnunk.

Érdemes szem előtt tartani ezeket a szempontokat, hiszen nem elég, ha az állattartás csak a mi örömünket szolgálja, nagyon fontos, hogy kis társunk is jól érezze magát a bőrében, ne okozzunk nekik felesleges stresszt állandó ajnározási mániánkkal, vagy éppen nem kívánt lakótársa jelenlétével.
Természetesen képtelenség lenne felsorolni az összes lehetséges kisemlőst, így csak egy kis ízelítőt adunk néhány faj tartásával kapcsolatban.

 Aranyhörcsög

A Szíriában őshonos apró rágcsáló népszerű házikedvenc, remekül alkalmazkodik az emberhez, könnyen kezes kis állat válhat belőle, bátran ajánlható hát gyerekes családoknak. A hirtelen mozdulatokat kerüljük, ne hozzuk rá a frászt, mert ha megijed, akkor a harapástól sem riad vissza.

Otthon gyanánt egy közepes méretű üveg terrárium tökéletesen megteszi. Aljára szórjunk 3-4 cm vastagságú faforgácsot, fűrészport, esetleg szalmát vagy szénát, amibe prímán be tudja magát vackolni.

Tündéri, szeretnivaló szőrmókok otthonra

Az étrend kialakításánál törekedjünk a változatosságra, az előre csomagolt eleségen kívül – a hiánybetegségek elkerülése végett – sok zöldséggel és friss gyümölccsel is kedveskedjünk kedvencünknek. A szintén nélkülözhetetlen állati fehérjéket lisztkukaccal, sáskákkal, szöcskékkel biztosíthatjuk. Eleségét nem fogyasztja el egy ültő helyében, hanem kis pofazacskójába begyűjtve elszállítja kedvenc rejtekhelyére, és gondosan elraktározza ínségesebb időkre. Itatásáról a terrárium oldalára erősített itatócsövecskés edényekkel gondoskodhatunk.

A hörcsög kedveli a magányt, így kerüljük a más egyedekkel való összepárosítását, annak ugyanis rossz vége is lehet. Mivel roppant nagy a mozgásigénye, igen fontos szerep jut a mászásra, futásra alkalmas alkalmatosságoknak is, melyeket kisállat-kereskedésekben szerezhetünk be.

 Tengerimalac

Gyerekek számára kifejezetten ideális játszótársról van szó, hiszen a tengerimalac könnyen szelídíthető – bár kissé ijedős -, nem harapós, és nagy élvezettel adja át magát a simogatás nyújtotta örömöknek. Mérete miatt nagyobb helyre van szüksége, ezért lakóhelyét egy tágasabb terráriumban vagy ketrecben alakítsuk ki. Alomnak forgácsot vagy szalmát használjunk, és helyezzünk el egy-két vastagabb faágat is a terráriumban – ezeket ugyanis szívesen rágcsálja fogai koptatására.

Tündéri, szeretnivaló szőrmókok otthonra

No, és persze ne feledkezzünk el lakótársról sem gondoskodni, mert a tengerimalac társas lény, így mesterséges környezetében is jobban érzi magát, ha fajtársaival oszthatja meg otthonát. Étlapján magvak, zöldségek és gyümölcsök szerepeljenek, lehetőleg minél változatosabb formában. Ivóvíz szükségletét önitatóval oldjuk meg.

 Csincsilla

Ezt a szürke, vastag bundás kis jószágot nem túl régóta tartják házi kedvencként, népszerűsége azonban folyamatosan növekszik, a nagy kereslet eredményeképpen pedig egyre több kisállat-kereskedésben találkozhatunk vele.

Némi kitartással szelíd kis állatot faraghatunk belőle, de az ijesztgetést ajánlatos kerülni, mert védekezésül nem átallja bevetni éles fogait sem.
Eredeti élőhelyén családokban él, ezért célszerű, ha kedvencünk mellé egyből párt is választunk, ha ez nem lehetséges, próbáljunk minél többet foglalkozni vele. Lakóhelyét – viszonylag nagy mérete miatt – tágas és magas ketrecben alakítsuk ki, ugyanis imád le-föl ugrándozni.

A csincsilla éjszakai állat, így a nap első felét szunyókálással tölti, estefelé kászálódik csak ki az odújából, ekkor veszi kezdetét az aktív, nem éppen csendes csincsilla élet. Készen kapható száraztáppal, valamint szénával és lucernával etessük, és a tiszta vízről se feledkezzünk meg.

 Csíkosmókus – burunduk

A csíkosmókus nem tartozik a leghétköznapibb háziállatok közé, ám annál egzotikusabb, és igen szemrevaló jószág. Társállatnak sajnos nem ideális – ha sikerül szert tennünk rá, akkor be kell érnünk a látványával, ugyanis nem egykönnyen adja be a derekát. Nehéz szelídíthetősége miatt nem ajánlott kisgyerek mellé. Nagy mozgásigénye miatt óriási helyre van szüksége, így tartásával semmiképp ne próbálkozzunk lakótelepi lakásban. A mókus táplálására a különböző magvak, zöldségek, fenyőtobozok, rügyek, rovarok szolgálnak.

További otthon tartható kisemlősök:

• Vadászgörény
• Törpenyúl
• Egér
• Patkány
• Cukormókus

 

Mielőtt elindulnál valamelyik állatkereskedésbe, érdemes körülnézni néhány állatmenhelyen is – itt is rátalálhatsz leendő kedvencedre.

Állatmenhely.lap.hu »
Gazditkeresek.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top