nlc.hu
Otthon
Sarkok, vegyszerek és a konnektor – tippek a gyerekbiztos otthonért

Sarkok, vegyszerek és a konnektor – tippek a gyerekbiztos otthonért

Amikor a gyermek egyszer csak négykézláb útra kel, majd totyogni kezd, egy pillanat alatt veszélyek százai leselkednek rá az otthonunkban. Hogyan tegyük a lakást gyerekbiztossá?

Sarkok, vegyszerek és a konnektor - tippek a gyerekbiztos otthonértA veszélyek nem múlnak el az óvodáskorral sem, hiszen egyre izgalmasabb felfedezéseket tesznek a gyerekek. A gyógyszerek, a szobanövények, a forró sütő és társaik sérülés- és mérgezésveszélyesek, és ezeket érdemes jó előre eltüntetni a gyerkőc útjából!

Előzzük meg a baleseteket!

1. A bizonytalanul totyogó gyerekeknek igen nagy veszélyforrást jelentenek a bútorok kiálló, éles sarkai. Házi megoldásként érdemes teniszlabdát – vagy ami még jobb, habszivacs labdát – szétvágni, és a bútor sarkára erősíteni. Ez a lehetőség azonban csak addig működik, amíg a gyerkőc nem lesz elég ügyes, hogy „leszerelje” a labdát. Ilyenkor már próbálkozzunk az erre a célra készített sarokvédőkkel, amelyeket háztartási boltokban, babaüzletekben is beszerezhetünk.

2. A lépcsőt zárjuk el kis ajtóval, amelyet a gyerek nem tud kinyitni. Ha rácsos ajtó mellett döntünk, a rács úgy legyen kiképezve, hogy ne szorulhasson be a gyerek nyaka vagy bármelyik más testrésze.

3. A szekrények ajtaját, a fiókot ne nyitogassa a gyerek, mert könnyen az ujjára csaphatja. Egy erősebb zsinórral a fogantyúkat kössük össze.

4. A szekrényeket, polcrendszereket rögzítsük a falhoz, nehogy a felkapaszkodó gyerek magára rántsa. (Ugyanez igaz a nagyobb szobanövényekre és a karácsonyfára is.)

Biztonsági konnektorfedő és bébióvó szekrény tolózár (720 Ft és 1.030 Ft Baby Planet)
Biztonsági konnektorfedő és bébióvó szekrénytolózár
(720 Ft és 1030 Ft, Baby Planet)

5. A kisebb szőnyegek alját rögzítsük tapadócsíkkal, nehogy futkosás közben elcsússzon rajta a gyerek.

STOPP csúszásgátló a szőnyegek alá. A kívánt formára és méretre vágható. (495 Ft, IKEA)
STOPP csúszásgátló a szőnyegek alá,
a kívánt formára és méretre vágható (495 Ft, IKEA)

6. Az elektromos szerkezeteket, például a DVD-lejátszót, laptopot tegyük el a keze ügyéből, nehogy a kedvenc játékát beletömködje, vagy lerántsa a zsinórjánál fogva. Minden kábelt igyekezzünk úgy vezetni a lakásban, hogy a gyerek ne férhessen hozzá, mert a nyakára tekeredve fulladást okozhat.

7. Ha van rá lehetőség, a konyha mindenképpen zárható legyen. Az amerikai konyha divatjával azonban ez egyre több lakásban nem lehetséges, itt mindent tegyünk meg, hogy a gyerek ne égethesse meg magát. Ha már nagyobb, figyelmeztessük, hogy meleg a sütő ajtaja vagy a főzőlap, a kisebbeknél viszont nem marad más, mint a szigorú figyelem, bár ma már kaphatóak olyan sütő- és főzőlapok, amelyek gyermekbiztosak, és nem forrósodnak fel. Szintén érdemes sütőajtózárat feltenni, amely megakadályozza az ajtó nyitását. Ügyelj arra is, hogy a forró ételeket olyan magasságba tedd, ahol a pici nem tudja magára rántani.

Patrull sarokvédő és tűzhelyvédő (IKEA)
Patrull sarokvédő és tűzhelyvédő (IKEA)

 

Az IKEA speciális biztonsági kiegészítői nemcsak a gyerekszobában, hanem az otthon teljes területén védelmet nyújtanak. A Patrull sarokvédőkkel minimalizálhatod a balesetek esélyét, a tűzhelyvédő pedig csökkenti annak a kockázatát, hogy a gyerekek magukra boríthassák a forró edényt, vagy megégessék az ujjukat.

• Patrull sarokvédő (1290 Ft/8 db)
• Patrull tűzhelyvédő (2990 Ft)

 

Árammentes övezet

A gyerekek kíváncsiságát hamar felkeltik a konnektorok, és ez bizony nem kis veszéllyel jár. Ma már több típusú úgynevezett vakdugó kapható, amelyet a dugaljba helyezve megakadályozhatjuk, hogy a pici piszkálja a konnektort, illetve valamit beledugjon.

Mérgező háztartás

A gyerekek mindent szeretnek a szájukba venni, megkóstolni, ami bizony vegyszerek, egyes szobanövények esetében igen veszélyes. A mérgező vegyszereket, a gyógyszereket minden esetben tartsuk zárható szekrényben, és ügyeljünk, hogy a szekrény kulcsa olyan helyen legyen, ahol a nagyobbacska gyerek sem érheti el. Takarítás közben figyeljünk a körülöttünk lábatlankodó gyerkőcre, és ne hagyjuk őrizetlenül a nyitott flakonú vegyszerekkel. Ma már kaphatóak olyan kupakkal ellátott kemikáliák, amelyeket csak különleges technikával lehet kinyitni – például lefelé nyomva, és úgy elfordítva stb. Gyógyszereket is tehetünk ilyen dobozba.

A szobanövények is komoly veszélyt jelenthetnek, ezért érdemes még vásárlás előtt érdeklődni, hogy mérgező-e az adott növény. Lehetőleg ilyeneket, amíg a gyerekek kicsik, ne tartsunk otthon, ha mégis ragaszkodunk hozzá, akkor tegyük olyan magasságba, ahol nem érheti el, és nem lakmározhat belőle.

Sarkok, vegyszerek és a konnektor - tippek a gyerekbiztos otthonértMérgező szobanövények és hatásaik

Ciklámen: szára, virága enyhén, gumója erősen mérgező, hányást, émelygést, súlyosabb esetben légzésproblémákat és bénulást okozhat.

Filodendron: nedve okozhat irritációt a bőrön és a nyálkahártyán.

Fikusz: tejnedve hányást, hasmenést, fulladást okozhat.

Kroton: tejnedve hányást, hasmenést, bőrirritációt okozhat.

Diffenbachia: minden része mérgező, a szájba jutva duzzadást, fulladást okozhat.

Mikulásvirág: hányást, bőrirritációt okoz.

Begónia: levele és hajtása enyhén mérgező.

 

IKEA »
Baby Planet »

Forrás: Meglepetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top