Digitális fényképezőgépek
Már 8 490 Ft-tól
Nagyon is meghatározó, mekkora, milyen és mennyire szeparált élettérben élünk. Hiszen ha családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket megfigyeljük, összefüggéseket találhatunk a személyiségek és a térigények között. (Természetesen eltekintve az anyagi lehetőségektől.) Én 35 éves voltam, amikor először szembesültem azzal, mekkora is pontosan a saját térigényem. Besokalltam, és elemi erővel tört rám az az érzés, hogy szükségem van egy külön „leánylakásra”. Gyerekkoromtól kezdve ugyanis folyamatosan együtt laktam valakivel vagy valakikkel, akikről többnyire nekem kellett gondoskodnom. Eljött aztán az a pont, amikor rájöttem, soha nem fogom megtudni, milyen is vagyok önmagamban, ha nem próbálom ki napokig azt, hogy senkihez sem kell alkalmazkodnom. Három és fél évig béreltem egy lakást, és világossá vált a számomra, hogy saját tér nélkül már nem is tudnék meglenni. Ezért vettem egyet. Olyat, ami tágas. Ami legfelső emeleti, napfényes és csendes. Mert bármennyire is azt hisszük, hogy meg lehet szokni az állandóan jelen levő zajokat (mások folyamatos kopogását, tévé-rádió és beszéd hangját, vízfolyatást), a tudatalatti minden információt tárol, és feldolgozásuk bizony energiába kerül. Ezeket az energiákat én inkább magamra akartam fordítani. Azt tapasztaltam egyébként, hogy az erős egyéniségűek általában csak úgy tudják magukat függetlennek érezni, ha van hozzá egy szeparált terük. A minimum a saját szoba vagy a saját konyha, fürdő, sőt: lakás. Ami persze nem azt jelenti, hogy ezek az emberek ne szeretnének a szeretett lénnyel (akár társ, barát) egy téren osztozni. De sokkal jobban, ha megoldható a különlétük.
Kuckózni jó!
Vannak persze olyanok is, akik kimondottan azt szeretik, ha tudják, van körülöttük valaki, nincsenek egyedül. Ezért igénylik, hogy körbe legyenek véve szomszédokkal, vagy a nap 24 órájában össze legyenek zárva egy másik emberrel. Éjjel-nappal szükségük van a másik jelenlétére. Szerintem ilyenkor valamiféle belső bizonytalanság, szorongás az alapja a ragaszkodásnak, kapaszkodásnak. Azt tapasztaltam, hogy az ilyen típusú emberek úgy érzik, hogy a külső impulzusoktól, váratlan eseményektől, magánytól megvédi majd őket ez a valaki, hiszen nincsenek egyedül.
De hogy ne kategorizáljak ennyire, mesélek egy színész-rendező barátnőm otthonáról, illetve alkotólakásáról is. Családi házuk dombtetőn van, erdő mellett, kilátással. Belvárosi kuckójának viszont pici, földszinti belső udvari lakást választott, amely körbezárt, és ahol csak a falakat nézheti. Azt mondta, azt szereti, hogy itt egy külső hatásoktól mentes zárt térben van. Így semmi nem tereli el a figyelmét, és nagyszerűen tud befelé figyelni, koncentrálni.

Otthonról hozzuk
Tudjuk, a térigény kultúrafüggő is. Amerikai barátnőm például összecsapta a kezét, amikor megpillantott egy magyar „tágas” otthont. Aki már járt ugyanis a tengerentúlon, láthatta, hogy a szobák négyzetméterei jóval meghaladják a mi normáinkat. Náluk ugyanis kultúrájuknál, neveltetésüknél fogva a saját egyéniségük kibontakoztatása az életcél, és ezt csak nagy térben tudják elképzelni. Marokkóban utazgatva viszont pont azt tapasztaltam, hogy a tradíció olyan
erős, és annyira nem szempont az individualizáció, hogy még azt is megbüntetik, aki nem az előírt vöröses földszínűre festi a házát. A családokban generációk élnek együtt összeolvadva, mert a hangsúly az egységtudaton, a közösségi léten van, és nem az önmegvalósításon. Vagy ott van például Japán. Lakásaik híresen szűkösek, számukra egy átlagos méretű magyar otthon is szinte elérhetetlen árú. Családi kötelékeik nagyon erősek, társas kapcsolataik fontosak. Ezért nekik a lakás csupán az a hely, ahova aludni járnak. És az irodájukban, karaokebárjaikban, hoteljeikben élnek (együtt). Bárhogyan is döntünk, kis térben közösen vagy nagy térben külön, szerintem mindenkinek fontos megteremtenie azokat a helyzeteket, amikor elvonulhat. És ehhez néha egy sarok is elég!
Soma
Cikkünk az Otthon magazin 2009. februári számából közölt részletet.Ízelítő a tartalomból: • 5 igéző Valentin-napi dekoráció – Igazából szerelem • 6 könnyen kezelhető futónövény • Melyik szín a párod? • Páros tárgyak • Hol van a szerelemsarok? • A Szombat esti láz sztárjának otthona • Hatásos belépő Tipp: még több lakberendezési tippet, ötletet találsz a megújult Otthon magazin honlapján: www.otthon.hu » |
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
Stella73 2010-03-23 10:19
Fontos a külön kuckó, különben befordul a legközösségibb ember is. Nem is értem, sokan hogy bírják, hogy 7-8 ember lakik egyetlen szobában. Mi ketten vagyunk csak a Lányommal, de én már az őrület határát súrolom....
inmélius 2010-03-23 10:17
Ha el nem kiabálom, most először tudok olyan házba költözni, ahol van telek, és akkora a ház, hogy a férjem is, én is külön tudunk vonulni, ha erre van igényünk, sőt, egy-két vendég se kavar be élettér szempontjából. 45 évesen. És összeteszem érte a két kezem.
AniBlues 2010-03-23 10:00
De a majomnak is lenne külön kuckója, remélem... mert ha nem, akkor tudod, milyen személyiség vagy... :DD
Télapó*** 2010-03-23 09:55
Remélhetőleg a cikk csupán azt feszegeti, hogy milyet választanál (ha lenne rá lehetőséged), mert az alapján megítélni bárki személyiségét, hogy mekkora lakásban él, finoman szólva is ökörség:-)))
Mi egy viszonylag kicsi lakásban élünk, de ha választhatnék, akkor egy olyan házban szeretnék élni, ahol mindenkinek van külön kuckója (még a felnőtteknek is), van egy hatalmas konyha ebédlővel, mindenhol nagy ablakok vannak, a külső tér árnyas, nagy fákkal, van egy kisebb kert és a házhoz tartozik egy jól árnyékolt, hatalmas terasz, ja, és a hálószobának legyen erkélye ...... meg még kellene egy táncoló majom is:-)))))))))))))))))
Torolt_felhasznalo_770932 2010-03-23 09:49
Amiben most lakom ,az nekem teljesen ideális.
AniBlues 2010-03-23 09:41
Na ja, nem kicsit sarkított az egész gondolatmenet és a következtetés az élettérről a személyiségre... Amit említettél: az anyagi korlátok... ugye, akinek van, minek venné már figyelembe a másét (akkor is, ha az a többséget jelenti)? :) Ez eléggé kispolgári gondolkodásra vallana, nemdebár? :D
Ami engem illet, nekem egy erdei lak jönne be, kis tóval, dombok között, de mivel nincs rá lehetőségem, panellakó vagyok. Anyuméknak van egy tóparti kis telkük, ahol tér is van, ott aztán kibontakozhat a személyiség (bár a szomszéd fűnyírózása áthallatszik). Ha meg ez sincs, fogom a túrabakancsomat, és irány az erdő! :) Magyarán: pénz híján úgy kompenzálok, ahogy tudok. :D
Köpök rá, mit szűrne le egy akárki a lakásom méretei és a személyiségem közti összefüggésből. Ha nekiindulok majd két hét múlva egy kéktúra-ösvénynek, úgyis enyém lesz az egész világ. :)
Jade* 2010-03-23 09:34
Egy kétszobás kuckóban külön szobával én már nagyon jól érezm magam. A lényeg, hogy legyen mindenkinek egy külön zug.
Torolt_felhasznalo_770932 2010-03-23 09:12
Nagyon is meghatározó, mekkora, milyen és mennyire szeparált élettérben élünk. Hiszen ha családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket megfigyeljük, összefüggéseket találhatunk a személyiségek és a térigények között. (Természetesen eltekintve az anyagi lehetőségektől.)
eltekintve az anyagi lehetosegektol.... A tobbseg problemaja , MINDENUTT A VILAGON , az anyagi lehetosegek korlatja ! A soma gondolattar ... a meghatarozo terigeny , a panelban , ahol hallja a berlo a szomszed klozettjat az anyagi lehetosegek korlatja mogul .... Hany ember engedheti meg maganak Magyarorszagon , a vilagban , hogy olyan feszekben lakjon , ami idealis lenne
Lehangolo cikk : szemelyiseg es terigeny??? A tobbi menjen pszihez ? Kapaszkodjon abba ?
Gyerekkoromban a "kacsalabon forgo palota" jott be nekem.
Idén nyáron már nemcsak a balkont, de akár a biciklidet is dekorálhatod virágládákkal…
Egy hálószoba-bútorokat forgalmazó üzletbe napközben bárki betérhet egy kis pihire. Kérdés, több ágyat vesznek-e a reklámfogásnak köszönhetően.
Sikkes palacktáska, elültethető esőkabát, rágógumipárna és társaik… Bemutatunk pár igazán izgalmas környezettudatos cuccot.
A bútordarab sokkal strapabíróbb és kényelmesebb, mint amilyennek első ránézésre tűnik.
3 hozzászólás
4 hozzászólás
10 hozzászólás
18 hozzászólás Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Már 8 490 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30