Otthon

Tavaszváró dekortippek

Bár még csak február közepén járunk, a virágboltokban a nárciszok, tulipánok és jácintok azt hirdetik, hogy közeleg a tavasz. Éppen ideje, hogy a szürke téli hangulatot a lakásban is színes tavasziasra cseréljük.
A tavaszi virágok virágzási sorrendben: téltemető, hóvirág, tőzike, krókusz, ibolya, kankalin, gyöngyike, vadtulipán, nárcisz, csillagvirág, kerti tulipán, jácint, szívvirág, nőszirom, liliom.

Sok-sok virág – tavaszi hangulat

A tavasz és a tavaszi virágok csábításának lehetetlen ellenállni. Régen nagyanyáink ősszel ültették el a tulipán-, nárcisz-, krókusz- és jácinthagymákat, amelyek a hóvirág és a téltemető után virágoztak. A természet ritmusa mit sem változott, a gondos kertészek most is ősszel teszik földbe a hagymákat. Viszont mi, akik nem voltunk ilyen előrelátóak, a kertészetek kihajtott hagymáiból válogathatunk. A tavaszi hangulatot már egy-egy vesszőkosárba ültetett apró fejű nárcisz-„bokor” vagy nagy csokor tulipán is megteremti, de a tavaszi kert hangulatát és a kertészkedési vágyunkat egy virágládában is megvalósíthatjuk.

Virágládányi tavasz

A hosszan virágzó virágláda összeállításánál néhány egyszerű alapelvet érdemes követni.

Ha frissen kihajtott virághagymákat vásárolunk, akkor mindenképpen vegyünk néhány bimbózó krókuszt, virágzó kankalint, amelyek azonnal virágzó szigetek lesznek, és nekünk megvan az első sikerélményünk. A többi virág növekedési ciklusa hosszabb, pár napig türelmesen kell várnunk, igaz, a későbbiekben tovább megtartják virágzatukat.

Nem kell különösebb koncepció a virágok összeválogatásához, viszont mielőtt túlzásokba esnénk, azaz felvásárolnánk a virágbolt egész készletét, úgy számoljunk, hogy a növényeinknek annyi helyre van szükségük a ládában, mint amennyi az ültetőtálkában volt. Tehát először vegyük meg a virágládát, majd a virágokat. Jácintból, tulipánból érdemes többet vásárolni, viszont különböző növekedési fázisban lévő növényeket. Így elkerülhetjük a csalódást, hogy pár hét alatt elvesztettük gyönyörű „kertünket”.

Átültetéskor nem kell kidobni a virágföldet, átültethetjük azzal együtt, viszont mindenképpen figyelnünk kell arra, hogy egyetlen virághagyma se kerüljön mélyebbre, mint amilyen mélyen a korábbi cserépben volt. Mivel a legtöbb tavaszi virág magas állású, ezért célszerű néhány nem kifejezetten tavaszi, ám jó „talajtakaró” virágot is elültetni. Ilyen például a korallvirág (sárga, piros, rózsaszín), amely nemcsak „tömörséget” ad, hanem apró virágai akkor is vidám színfoltok, amikor az egyik virágunk már elvirágzott, a másik viszont még bimbóban áll. Alacsony állása miatt a szobaborostyán is jó kiegészítője a tavaszi virágoknak. Az pedig már csak hab a tortán, hogy miután a tavaszi virágok elvirágoztak, és hagymájukat kiszedtük, a korallvirág és szobaborostyán mellé nyári virágokat ültethetünk, és kitehetjük az ablakba vagy az erkélyre.

Hogyan kerül ide a citrom?

Piros, sárga, rózsaszín, halványkék, friss zöld. Csupa-csupa tavaszi szín, amelyet nemcsak növényekkel, hanem egyéb kiegészítőkkel is a lakásba csempészhetünk. Illetve a vidám színek egy-egy cserép virággal megadják a lakás tavaszi hangulatát.

Ha nincs időnk és energiánk az egész lakást újrafesteni, elég néhány kiegészítőt kicserélni. A fürdőszobában a zuhanyfüggönyt, a kilépőszőnyeget és a törülközőket. Mivel a tavaszi virágok nehezen bírják a sötét helyiségeket, ezért élő virág helyett inkább színes favirágot tegyünk a fogkefék mellé.

Az étkezőben a legegyszerűbb lecserélni az asztalterítőt, és mivel ez majdnem egy négyzetméteres felület, alapjaiban változtatja meg a tér hangulatát. Az asztalra kerülhet vágott virág, de cserepes is, illetve a sárga nárciszok mellett üdítő színfolt az (üveg)tálba halmozott citrom. Egy kiló citrom már igazán jól mutat, de ne a pasiddal vetesd meg, mert értetlenül fog rád nézni, hogy mit is akarsz kezdeni ennyi citrommal. Húzd át az ágyat, cseréld ki a díszpárnákat, vegyél egy új szőnyeget. Nem kell túl sok változás, egy-két üde színfolt már megteremti a hangulatot.

Tipp: Ősszel harapódzott el a színesforgó-őrület, és ez tavasszal sem fog csitulni. Persze kell ahhoz egy kis bolondság, hogy felnőtt ember infantilis cuccokkal vegye körül magát, de ez tavasszal bocsánatos bűn.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top